312 óra közmunka az ítélet a zászlórúdra fújt feliratért


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Gyorsított eljárásban közérdekű munkára ítélték rongálás miatt azt a férfit, aki a napokban egy demontráció során fekete festéket fújt a Kossuth téri országzászlóra – tudatta a Fővárosi Főügyészség pénteken közleményben.

A vád szerint a 31 éves férfi kedden este a Kossuth téri demonstráción a Parlamenttel szemben lévő országzászló 33 méter magas rúdjára fújta fekete festékkel 2,8 méter hosszan a „SZTRÁJK!” feliratot. A rendőrök a közelben elfogták az elkövetőt.

A Budapesti V. és XIII. Kerületi Ügyészség a férfit „falfirka elhelyezésével elkövetett rongálás vétsége” miatt gyorsított eljárásban bíróság elé állította. A bíróság pénteken tárgyalást tartott az ügyben, a férfit a váddal egyezően bűnösnek mondta ki és 312 óra közérdekű munkára ítélte. Az ítélet nem jogerős – áll a főügyészség közleményében.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. március 28.

A magyar kartelljog fejlődéséről szervezett szakmai konferenciát a GVH

A kartelljog hazai fejlődését járta körül a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) által életre hívott Magyar Compliance Akadémia (MCA) második rendezvénye. A szakmai esemény keretében a GVH szakértői és hazai jogi szakértők vitatták meg a kartelljog témakörét, kiemelten fókuszálva a jogterület fejlődésére – tájékoztott csütörtökön a versenyhatóság.