800 ezerbe is kerülhet a tiltott külföldirendszám-használat – 3. rész


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Jóllehet egy laikusnak a szabálysértési eljárásokról elsőre általában a pénzbírság jut az eszébe, és sokan hajlamosak egy váll-lendítéssel elintézni a kérdést, mégsem árt odafigyelni, mert a kiszabható szankciók tárháza ennél sokkal nagyobb. Habár a külföldi forgalmi rendszámú gépjárművek jogszerű magyarországi használatára vonatkozó szabályok a korábbiakhoz képest megengedőbbek és részletesebbek, ám még mindig elég szigorúak ahhoz, hogy szem előtt tartsuk őket. A tét ugyanis sok százezer forint lehet.


A témát érintő korábbi cikkeinkben ismertettük a szabálysértési eljárás során alkalmazható szankciókat, valamint a járművezetéstől való eltiltással kapcsolatos tudnivalókat, és írtunk a többi három intézkedésről, így a kitiltásról, a figyelmeztetésről és az elkobzásról. A mostani harmadik, befejező részben a magyarországi illetőségű személynek vagy szervezetnek a külföldi hatósági jelzéssel ellátott jármű belföldi üzemeltetésére, használatára vonatkozó rendelkezések megsértéséről adunk helyzetelemzést.

A járművezető felelősségén alapuló közlekedési szabályszegések közül a járművezető felelősségén alapuló közigazgatási bírságokra térnénk ki külön, mivel annak szabályozása is többször megváltozott e jogintézmény 2012-es bevezetése óta. Emellett ez egy sokakat foglalkoztató és érintő kérdés a mai napig.

A szabályszegést a közúti közlekedésről szóló 1988. évi I. törvény (továbbiakban Kkt.) 20. paragrafusának (1) bekezdés l) pontja nevesíti, ugyanezen jogszabály 25/B. paragrafusa tölti ki, határozza meg a külföldi forgalmi rendszámú gépjárművek jogszerű használatának lehetőségeit; a büntetési tételeket pedig a közúti árufuvarozáshoz, személyszállításhoz és a közúti közlekedéshez kapcsolódó egyes rendelkezések megsértése esetén kiszabható bírságok összegéről, valamint a bírságolással összefüggő hatósági feladatokról szóló 156/2009. (VII. 29.) kormányrendelet 12/A. paragrafusa állapítja meg.

A szabályszegés érdekessége, hogy azt elkövetheti jogi és természetes személy is, a közigazgatási eljárás során az ő felelősségüket kell vizsgálni. Ez azért fontos, mert a közigazgatási bírság összegét is az határozza meg, hogy azt jogi vagy természetes személlyel szemben szabják-e ki, illetve mekkora annak a gépjárműnek hengerűrtartalma, amellyel a jogsértést elkövették.

Ezek alapján 1.: ha a belföldi üzembentartó nem természetes személy és a gépjármű hengerűrtartalma legfeljebb 2000 köbcentiméter, akkor négyszázezer forint; 2.: ha a belföldi üzembentartó nem természetes személy és a gépjármű hengerűrtartalma meghaladja a 2000 köbcentimétert, akkor nyolcszázezer forint; 3.: egyéb jármű esetén kettőszázezer forint; 4.: ha a belföldi üzembentartó természetes személy, akkor az előbbi felsorolásokban meghatározott összegek felét kell megfizetnie.

Érdemes odafigyelni a külföldi rendszámú autók itthoni használatára

A Kkt. alapján, ha külföldi forgalmi rendszámú gépjárművet vezetünk a hazai közutakon, akkor rendőri intézkedéskor a helyszínen kötelesek vagyunk igazolni a gépjármű jogszerű belföldi használatát (hogy mi minősül annak, arra a Kkt. 25. paragrafusának (2)-(4) bekezdései adják meg a választ). Ha ezt nem tudjuk megtenni, akkor jegyzőkönyvet vesznek fel a jogsértésről, valamint – a későbbi vita elkerülése érdekében – egy lista készül arról, milyen (ok)iratokat, okmányokat adtunk át a rendőrnek az intézkedés során.

A közigazgatási eljárás lefolytatására ebben az esetben is az elkövetés helye szerinti rendőrkapitányság illetékes. Az eljárás szabályai megegyeznek bármely más közigazgatási bírsággal kapcsolatos eljáráséval, melyeket korábbi cikkeinkben már összefoglaltunk.

A rendőri intézkedés másik kellemetlen következménye, hogy a külföldi hatóság által kiállított forgalmi engedélyt és hatósági jelzést (forgalmi rendszámot) a helyszínen elveszik, és azt megküldik a Központi Okmányirodának, illetve értesítik Nemzeti Adó- és Vámhivatalt.

A már említett 156/2009. (VII. 29.) Korm. rendelet tavaly december 18-ai legújabb módosítása egy jelentős könnyítést adott a jogszerű használat igazolásával kapcsolatban. Ez pedig az, hogy ha azt a helyszínen nem tudjuk igazolni, akkor az eljáró hatóságnál 8 napon belül még megtehetjük. Igaz, ebben az esetben is kiszabják a bírságot, melynek összege 30 ezer forint.

Érdemes áttekinteni azokat az eseteket, melyekben jogszerűen használhatunk belföldön külföldi forgalmi rendszámú gépjárművet

Az ÚJ Jogtár bemutatja: Ügyvédreggeli 2014.         Készüljünk együtt a Ptk. jelentős változásaira!

2014. 03. 07.:  Az érvénytelenség az Új Ptk.-ban – Dr. Darázs Lénárd

2014. 03. 28.:  A hibás teljesítés megváltozott szabályai és új intézményei – Dr. Lévayné Dr. Fazekas Judit

2014. 04. 04.:  A kontraktuális kárfelelősség szabályai az új ptk.-ban – Dr. Lábady Tamás

2014. 04. 25.:  Engedményezés, tartozásátvállalás, jogátruházás, szerződés átruházás – Dr. Gárdos Péter

2014. 05. 30.:  Kft. változások és az új Ptk – Dr. Kisfaludi András

2014. 06. 27.:  Új cégjogi szabályok – Dr. Hámori Andrea

2014. 09. 12.:  Újdonságok a polgári perjog területén – Dr. Sántha Ágnes

2014. 10. 03.:  Vállalkozási szerződések – Dr. Barta Judit

2014. 11. 07.:   Vezető tisztségviselők felelőssége az új Ptk.-ban – Dr. Gárdos Péter

2014. 12. 05.:   Adásvételi szerződések – Dr. Kisfaludi András

Az egyes előadásokra külön-külön is jelentkezhet!

Helyszín: Hilton Budapest Westend, 1062 Budapest Váci út 1-3.

Bővebb információk és a teljes előadássorozatra jelentkezés itt

Alapesetben a közlekedési igazgatási hatóság által kiadott magyar forgalmi engedéllyel és rendszámmal lehet részt venni a közúti forgalomban, ha az üzembentartó belföldi üzembentartónak minősül (ideértve a jármű tulajdonosát, vagy az általa meghatározott, a jármű üzemben tartásának jogát és kötelezettségét gyakorló személyt vagy szervezetet, akinek/amelynek természetes személy üzemben tartó esetében – állampolgárságára tekintet nélkül – a lakóhelye és szokásos tartózkodási helye is, vagy nem természetes személy esetében székhelye vagy telephelye Magyarországon van); vagy a vezetője Magyarországon lakóhellyel rendelkezik.

 

Ez alól kivételt képeznek azok a járművek, melyek üzembentartója olyan nem természetes személy, amely rendszeres tevékenységét a külföldön bejegyzett telephely (fióktelep) szerinti országban végzi, vagy a jármű tulajdonosa már kezdeményezte a külföldi forgalmi rendszámú gépjármű forgalomba helyezését. Ebben az esetben a forgalomba helyezés kezdeményezésének minősül a jármű származás-ellenőrzési nyilvántartásba vétele is.

Az alapesetben foglaltakat akkor sem kell figyelembe venni (tehát jogszerűen használjuk a külföldi forgalmi rendszámú gépjárműveket belföldön), ha 1.: a járművezető szokásos tartózkodási helye nem Magyarországon van (ha a vezető a helyszínen – külföldi hatóság által kiállított okmánnyal – igazolja, hogy külföldön lakik); 2.: a járművet – hat hónapon belül összességében – 30 napot meg nem haladóan használja Magyarországon, s a használathoz az üzembentartó a jármű birtokba adása időpontjának, továbbá a használati jogosultság időtartamának megjelölését is tartalmazó okiratba foglalt nyilatkozatával hozzájárult; vagy 3.: a belföldön használt járművet a külföldi üzembentartójától kaptuk használatra rendszeres munkavégzéséhez (az erre vonatkozó iratnak is nálunk kell lennie).

E feltételeknek fennállását az ellenőrzéskor a jármű üzembentartója, valamint a vezetője magyar nyelvű, vagy magyar nyelvű hiteles fordítással, illetve annak nem minősülő egyszerű fordítással is ellátott közokirattal, vagy teljes bizonyító erejű magánokirattal köteles igazolni. (Röviden: az idegen nyelven kiállított iratokat le kell fordíttatni, s azokat az eredeti iratokkal együtt magunknál kell tartani.)

A fentiekben ismertetett szabályok alól mentességet élvez az a vezető és üzembentartó, aki 1.: magyar költségvetési szerv hivatalos célú külföldi kiküldetésben lévő dolgozója vagy a vele közös háztartásban, a kiküldetés teljesítésének helyén élő közeli hozzátartozója; 2.: az Európai Unió intézményeinél – vagy olyan nemzetközi szervezetnél, amelynek Magyarország is tagja – tisztséget betöltő, vagy az e szervezetekkel munkaviszonyban, vagy munkavégzésre irányuló egyéb jogviszonyban álló személy vagy vele közös háztartásban – a tisztség betöltésének vagy munkavégzés helyén – élő közeli hozzátartozója. E feltételek fennállása a kiküldő szerv által kiállított, illetve az Európai Unió intézményével vagy a nemzetközi szervezettel való kapcsolatot igazoló – eredeti nyelven kiállított – közokirattal igazolható.

Mint látható, a külföldi forgalmi rendszámú gépjárművek jogszerű magyarországi használatára vonatkozó szabályok szigorúak, ám a korábbi szabályozásokhoz képest jóval megengedőbbek és részletesen szabályozottak. E szabályszegés egyébként hányatott sorsú, már az Európai Unió Bíróságát is megjárt a témakör. Ennek köszönhető a közúti árufuvarozáshoz, személyszállításhozés a közúti közlekedéshez kapcsolódó egyes rendelkezések megsértése esetén kiszabható bírságok összegéről, valamint a bírságolással összefüggő hatósági feladatokról szóló 156/2009. (VII. 29.) kormányrendelet legutóbbi módosítása is.


Kapcsolódó cikkek

2024. március 26.

Versengő zálogjogok: kié az elsőbbség?

Az üzleti életben gyakori, hogy szerződő felek az egymással szembeni kötelezettségeik biztosítására biztosítékokat alapítanak. Előfordulhat, hogy egy ilyen jellegű biztosíték szerződéssel, a felek megállapodása alapján jön létre, azonban léteznek olyan esetek is, amikor törvény alapít valamilyen biztosítékot.