Világjogász 2021. szeptember 17.

Minden olasz munkavállalónak védettnek kell lennie

Az olasz kormány csütörtökön fogadta el a világ legszigorúbb koronavírus-elleni intézkedéseit, amely minden munkavállaló számára kötelezővé teszi a koronavírus elleni védettség igazolását, a negatív tesztet vagy a fertőzésből való gyógyulást.

Szakma 2021. szeptember 17.

Tájékoztató a koronavírus-oltásokra vonatkozó jogszabályi rendelkezések elleni alkotmányjogi panaszokról

Az elmúlt időszakban nagy számban fordultak az indítványozók az Alkotmánybírósághoz a védettségi igazolványhoz fűződő jogosultságokkal, a természetes immunitás alapján kiállított, ellenanyaghoz kötött igazolvány kiállításának feltételeivel, valamint az egészségügyi dolgozók kötelező védőoltásával kapcsolatban, jellemzően indítványminta alapján, azonos szöveggel benyújtott alkotmányjogi panasz indítványokkal.

Szakma 2021. szeptember 17.

A felülvizsgálat kizártsága egyes vagyonjogi perekben

Nincs helye felülvizsgálatnak vagyonjogi perben, ha az elsőfokú bíróság ítéletét a másodfokú bíróság azonos jogszabályi rendelkezésre és jogi indokolásra utalással hagyta helyben. Ennek megítélése a Kúria hatáskörébe tartozik – a Kúria eseti döntése.

Napi 2021. szeptember 16.

Januártól változnak a cégjogi szabályok

A módosítás olyan korrekciókat hajt végre a Ptk.-ban, amelyek egyrészt törvényi erőre emelik az elmúlt években kialakult joggyakorlatot, másrészt pedig a társasági jog stabilitását és versenyképességét hivatottak erősíteni - a legfontosabb változásokat dr. Szabó Gergely, a Bán, S. Szabó, Rausch & Partners ügyvédje foglalta össze.

Szakma 2021. szeptember 17.

Tájékoztató a koronavírus-oltásokra vonatkozó jogszabályi rendelkezések elleni alkotmányjogi panaszokról

Az elmúlt időszakban nagy számban fordultak az indítványozók az Alkotmánybírósághoz a védettségi igazolványhoz fűződő jogosultságokkal, a természetes immunitás alapján kiállított, ellenanyaghoz kötött igazolvány kiállításának feltételeivel, valamint az egészségügyi dolgozók kötelező védőoltásával kapcsolatban, jellemzően indítványminta alapján, azonos szöveggel benyújtott alkotmányjogi panasz indítványokkal.

Szakma 2021. szeptember 17.

A felülvizsgálat kizártsága egyes vagyonjogi perekben

Nincs helye felülvizsgálatnak vagyonjogi perben, ha az elsőfokú bíróság ítéletét a másodfokú bíróság azonos jogszabályi rendelkezésre és jogi indokolásra utalással hagyta helyben. Ennek megítélése a Kúria hatáskörébe tartozik – a Kúria eseti döntése.

Szakma 2021. szeptember 15.

Okiratok aláírása az ügyvéd előtt – 10. rész

A Wolters Kluwer gondozásában, Dr. Baranyi Bertold szerkesztésében megjelenő, az ügyvédi tevékenységről szóló törvényt magyarázó nagykommentár a gyakorlatban felmerült kérdések, problémák megválaszolásával nyújt praktikus segítséget. Célját – a törvény szövegének átfogó elemzése mellett – a vonatkozó alkotmánybírósági, bírósági gyakorlat bemutatásával, a szabályozáshoz vezető okok és releváns előzmények feltárásával, a szabályozás feltehető céljai megvalósulásának vizsgálatával éri el. Az alábbiakban az ügyvédi tevékenységről szóló törvény 43. § (2) bekezdés c) pontjához írt magyarázó szövegből olvashatnak egy részletet, amely az okirati ellenjegyzés körében az aláírás követelményeiről szól.

Szakma 2021. szeptember 14.

Digitális aláírás a kormányablakokban

„Az aláírásminta alapú hitelesítés (AMAHIT) – több mint 3000 aláírópad segítségével – kényelmes megoldást jelent a személyes ügyintézés során azoknak az ügyfeleknek, akik nem rendelkeznek digitális aláírással vagy ügyfélkapu azonosítóval. A fejlesztés eredményeként – egyszeri regisztrációt követően – jelenleg 32 ügytípusban nyílik lehetőség a beadványok papírmentes benyújtására.

Világjogász 2021. szeptember 17.

Minden olasz munkavállalónak védettnek kell lennie

Az olasz kormány csütörtökön fogadta el a világ legszigorúbb koronavírus-elleni intézkedéseit, amely minden munkavállaló számára kötelezővé teszi a koronavírus elleni védettség igazolását, a negatív tesztet vagy a fertőzésből való gyógyulást.

Világjogász 2021. szeptember 16.

Magyarország megsértette a külföldiek kollektív kiutasításának tilalmát

Az ügy középpontjában a magyar államhatárról szóló törvény által bevezetett “feltartóztatás és átkísérés” intézkedés áll, amely felhatalmazást nyújtott a rendőrség számára, hogy a Magyarország területén illegálisan tartózkodó külföldi állampolgárokat határozat nélkül a határkerítés külső oldalára (a szerb határra) szállítsa. Az eljárás során Magyarország megsértette a kollektív kiutasítás tilalmát, mivel egyedi határozat hiányában a kérelmezőt, magatartásától függetlenül, 11 társával együtt kitoloncolta anélkül, hogy valódi és hatékony módot biztosított volna számukra a Magyarországra való beutazásra, illetve a megfelelő jogorvoslatra.

Világjogász 2021. szeptember 13.

Kártérítést követelnek a TikToktól a GDPR megsértése miatt

A holland Stichting Massaschade & Consument civil szervezet kedden jelentette be, hogy pert indít a TikTok ellen, amelyben 6 milliárd euró kártérítést követel 4,5 millió holland felhasználó nevében a közösségi média alkalmazás üzemeltetőjétől, amiért jogellenesen kezelte és értékesítette a felhasználói adatokat megsértve ezzel a GDPR-t.

Világjogász 2021. szeptember 10.

Megkezdődött a Bataclan-per

Megkezdődött a 2015-ös párizsi terrortámadások vádlottjainak pere. Az eljárás célja, hogy tisztázzák, pontosan mi is történt Párizsban és St-Denisben, amely következtében 130 ember meghalt, és közel négyszáz ember megsebesült.

Életmód 2021. szeptember 3.

Gorbacsov fogságban

Néhány nap történéseit eleveníti fel Az elnök szabadsága című, feszültségekkel teli darab, mely a Rózsavölgyi Szalon legújabb magyarországi bemutatója.

Életmód 2021. augusztus 27.

Mi lesz az üzleti utazásokkal?

A járvány előtt még megszokott volt, hogy cégvezetők, menedzserek egyik napról a másikra repülőre ültek, és akár kontinenseket is átszelve utaztak azért, hogy kollégáikkal, partnereikkel találkozzanak. A pandémia azonban alapjaiban változtathatja meg a hozzáállást az üzleti utakhoz.

Életmód 2021. augusztus 20.

Klímaváltozás 2. – Vörös riasztás az emberiségnek!

Erdőtüzek, hőhullámok, szárazság, vízhiány, heves esőzések, áradások – a tudósok már kiabálnak: ha tovább pusztítjuk a természetet, visszafordíthatatlan változások teszik egyre lakhatatlanabbá a Földet. És már nem csak gyermekeink számára!

Cégvilág 2021. szeptember 16.

3+1 tipp a lánctartozás ellen

Néhány praktikus megoldás, amivel elkerülhetők a lánctartozás okozta nehézségek az act Bán és Karika Ügyvédi Társulás szakértőjétől.

Cégvilág 2021. szeptember 16.

PK vélemény a felülvizsgálat engedélyezésével kapcsolatos egyes kérdésekről

Az egyfokú járási hivatali eljárások megteremtésével összefüggő módosításáról szóló 2019. évi CXXVII. törvény újításaira és a Pp. hatálybalépését követő tapasztalatokra figyelemmel szükségessé vált a felülvizsgálat engedélyezésével kapcsolatos egyes kérdésekről szóló 2/2017. (XI. 13.) PK vélemény felülvizsgálata, melynek eredményeként a Kúria elfogadta a 1/2021. (VII. 12.) PK véleményt a felülvizsgálat engedélyezésével kapcsolatos egyes kérdésekről.

Cégvilág 2021. szeptember 14.

Állam az államban

Napjainkban kevés szó esik az olasz maffiáról. Pedig január óta folyó mamut eljárás arról tanúskodik, hogy az olasz szervezett bűnözés virul és világszerte aktív.

A jövő jogásza 2021. szeptember 10.

Az influenszer tevékenysége a német jog alapján

Azoknak az influenszereknek, akik pénzt kapnak a cégektől a termékek közösségi médiában való népszerűsítéséért, egyértelműen reklámnak kell címkézniük az ilyen bejegyzéseket – döntött csütörtökön a német bíróság.

A jövő jogásza 2021. augusztus 17.

PwC: okosszerződésekre és vitarendezésre is alkalmazható a blockchain

Az üzleti élet szereplői közötti tranzakciókat sokszor bonyolult, minden oldaláról bebiztosított szerződések szabályozzák. Nem véletlenül, hiszen a belőlük fakadó esetleges viták rendezése kényelmetlen, hosszú folyamat, ami számos kockázattal jár. Az okosszerződések elsősorban azért garantálnak nagyfokú biztonságot a szerződő felek számára, mert automatizált módon, emberi beavatkozás nélkül képesek joghatások kiváltására, és a kódba égetett szerződésteljesítési mechanizmus utóbb megmásíthatatlan.

A jövő jogásza 2021. augusztus 11.

Prediktív analitika: a jogi kutatás jövője?

Cikkünkben Christian Hartz, a Wolters Kluwer legal engineer munkatársa, a Cologne Technology Review & Law című szaklapban német nyelven megjelent cikkének magyar nyelvű rövid kivonatát olvashatják, amelyben a szerző a prediktív analitika mögött álló technológiáról ír.