A bíró – Jogászok filmfőszerepben


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

„Ügyvéd vagy és ő az apád, ha feladod, meg fogod bánni!” – vágja a főhős szemébe egykori szerelme A bíró (The Judge) című, a mozikban nálunk is látható, színvonalas hollywoodi filmben. Csaknem két és fél órás izgalmas jogi thriller profi színészekkel, elsőrangú rendezésben.


A Chicagóban dolgozó nagyszájú negyvenes ügyvéd, Hank Palmer – Robert Downey Jr. alakításában – édesanyja temetésére utazik haza szülőföldjére, az Indiana állambeli, idilli fekvésű kisvárosba, Carlinville-be, ahol már húsz éve nem járt. Egyik napról a másikra hagyta ott annak idején a szülői házat: szüleit, két fiútestvérét. Egykori, a középiskolában megismert barátnőjét is faképnél hagyta, hogy az apai szigor elől elmeneküljön, szerencsét próbáljon a világban, s családjának és saját magának is bizonyítsa: okos, talpraesett fiú ő, akit apja félreismert – vagy tán félrenevelt.

Ahogy peregnek a filmbéli percek, úgy sejlenek fel szép lassan a múlt sérelmei, a temetés napjaiban. A keményfejű, konok, 72 éves apa – akit Robert Duvall játszik – több mint negyven esztendeje köztiszteletben álló bíróként dolgozik a településen. Mindenki ismeri őt, ő is mindenkit ismer: az egykori elítéltek és az elítéltek rokonai, és természetesen azok is, akiknek igazságot szolgáltatott. A kiállhatatlan apa, aki mindig szigorú volt, ezúttal sem békülékeny fiával, aki már épp visszatérni készül a nagyvárosba, amikor kiderül: az apja a temetés körüli felzaklatott állapotában autójával elgázolt valakit. Olyasvalakit, aki ráadásul egy korábbi ügyével is kapcsolatba hozható. Ekkor ügyvéd fia úgy dönt: marad. Miután látja, hogy az apja védelmére felfogadott ügyvéd bátortalan figura (aki mielőtt bevonul a tárgyalásra, félelmében minden alkalommal hány a bíróság épülete előtt) és butaságával apja csak veszíthet a perében, átveszi apja védelmét – természetesen díjazás nélkül.

Apa és fia a tárgyalóteremben. A bíró és ügyvédje

Az ügyesen, több szálon futó cselekményben a legfontosabb szál a per, a vád hatásos állításainak és a védelem hatásos védekezésének, visszavágásának csatája. Ebben a néző nemcsak a vádat ismerheti meg, hanem az ügyész – Billy Bob Thornton alakításában – személyes indítékait is. A másik szálon a megromlott apa-fiú kapcsolat múltbéli jogos és alaptalan sértődései, elvarratlan szálai is a felszínre kerülnek. A harmadik szál a szerelemé. Régi érzelmek élednek újjá, s az egykori barátnő – Vera Farmiga megformálásában –, aki külső szemlélőként látja az egyre tragikusabbá váló családi fejleményeket, hasznos meglátásaival segíti főhősünk hozzáállásának megváltozását apjához.

Figyelmünket érdemes az első szálra helyezni, már csak azért is, mert egy újabb filmet láthatunk az amerikai igazságszolgáltatásról, mely amúgy is egyik kedvenc témája Hollywoodnak. Ezúttal is sok jelenet játszódik a tárgyalóteremben, illetve annak előszobájában. A filmben újra fogalmat kaphat a néző az amerikai jogrendszerben meglévő esküdtszékről: kiválasztásának folyamatáról, működésének, a laikus emberek meggyőzésének, meggyőzhetőségének furcsaságairól, az ügyvéd által alkalmazható technikákról.

A forgatókönyv és a műben megfigyelhető, jogászok közti dialógusok részben David Seidlert dicsérik, aki A király beszéde című filmet írta Oscar-díjat érően, 2011-ben. Az egyik fontos szál a háttérben, a tárgyalás előtt, zárt ajtók mögött zajlik, az ügyész és az ügyvéd közötti szópárbajban. Az ügyész egy korábbi sérelmét szeretné megbosszulni azzal, hogy fejébe veszi: egyszerre teszi tönkre a bíró apát és ügyvéd fiát. Az ügyvédet azonban nem ez az ügyészi hozzáállás hozza ki a sodrából, hanem az egész ügy. Tudja: sok rosszat tud elmondani az apjáról, de azt nem, hogy gyilkos lenne. Azon a bizonyos estén, amikor apja elütött valakit, valami másnak is történnie kellett, és nem véletlen, hogy az apa nem akarta fiát saját ügyvédjeként elfogadni.

Az ügyész szerepében Billy Bob Thornton.

A Chicagóban ellesett, megtanult, nap mint nap használt tárgyalótermi fortélyokat mind be kell vetnie a Downey alakította sztárügyvédnek, akit különben a film elején még a nagyvárosi tárgyalóterem mosdójában egy előzetes meghallgatást követően ismerünk meg, egy szintén pattogós, sokatmondó párbeszéd során, amit jogász ismerősével folytat. Ő így jellemzi az  ügyvéd főhőst, Palmert: „A jogász, aki magasról tesz a jogra.”  „Tisztelem a törvényt, de nem istenítem, nem köthet gúzsba!” – hangzik a válasz. Majd azt kérdezi Palmertől, milyen érzés tisztában lenni azzal, hogy az ügyvéd minden ügyfele bűnös. „Jó! Az ártatlanok nem tudnak megfizetni!” – hangzik felelet…

Az alkotók munkájukról
Robert Downey Jr.: „Amit szeretek ebben a történetben, az a kisváros hihetetlen érzelemgazdagsága. A főhős eltávozása otthonától, majd visszatérése olyan érzelmeket indít el benne, melyektől éveken át igyekezett távol tartania magát… Mindezt sok meglepetéssel, csavarral, humorral meséli el a történet. Számomra ez a 21. századi klasszikus filmkészítés.” (Robert Downey Jr. és felesége, Susan Downey filmes produkciós céget alapítottak, ez volt az első alkotás, melyet executive producerként közösen jegyeznek – a szerk.).

Susan Downey: „Robertnek és nekem sok más produkció fejlesztése szerepel a terveink között, de ez volt az a darab, amely átvitte a lécet. Ez egyike volt azoknak a munkáknak, amelyekbe csak akkor fogsz, ha fantasztikus a forgatókönyv. Márpedig e filmé az volt.”

David Dobkin rendező: „Robert nem félt egyetlen jelenettől sem, és attól sem, hogy Hank korai jelleme ellenszenves. El tudta őt játszani sármosan, végig tudott menni ezen az úton is. Mind a komédia, mind a drámai oldalát hihetetlenül kézben tudta tartani a munka során. Minden egyes nap úgy kezdte a forgatást, hogy most valami nagyot akar alkotni.”

Nem akarván lelőni a film poénját, ezúttal csak annyit írunk: nem lesz happy end, ahogy egy ilyen szomorú hangvételű filmhez nem is illik. Annyit azért elárulhatunk, nem a tárgyalóteremben történnek a legszomorúbb események.

Janusz Kaminski operatőr (aki a Schindler listáját is fényképezte) sok-sok ellenfénnyel teszi érzékletesebbé az egyre feszültebbé váló cselekményt, Thomas Newman (a Skyfall, A Vaslady, a Némó nyomában zeneszerzője) érzékletes muzsikája ehhez csak hozzáad, David Dobkin rendező pedig úgy keveri össze, majd bogozza ki a szálakat, hogy nem tűnik hosszúnak a csaknem két és fél óra. Szokatlan volt a direktortól a témaválasztás, aki korábban az Ünneprontók ünnepe (Wedding Crashers, 2005), és a Testcsere (The Change Up, 2011) című vígjátékkal inkább megnevettette a nézőket, mintsem könnyekre fakasztotta.

Tárgyalótermi filmek
Mit sem veszítettek népszerűségükből az elmúlt évtizedekben azok az amerikai játékfilmek, amelyek kisebb vagy nagyobb része tárgyalóteremben játszódik. A kritikusok szerint amúgy is csak kétfajta amerikai film létezik: az egyik, amelyik tárgyalóteremben játszódik, a másik, amelyik nem. A kérdés már csak az, miért. Miért szeretik az emberek a bűnügyi történeteket, és a bűnügyek, rejtélyek megoldását, melyek főszereplői nyomozók, ügyészek, ügyvédek, esküdtek, bírák? Talán mert a filmnézők (regényolvasók, színházi nézők) szeretik a nagybetűs IGAZSÁG győzelmét, a bűn, a gonoszság felett.

A műfaj klasszikusának a Tizenkét dühös ember (12 Angry Men, 1957) című Sidney Lumet-rendezés számít, Henry Fondával a főszerepben. A kilencvenhat perces alkotás szinte mindvégig az esküdtek szobájában játszódik, ahol az esküdtszékben egyetlen ember meginog, kérdéseket tesz fel, és próbál kételyeket ébreszteni a többi tizenegyben, vajon biztos-e, hogy megölte apját a szegénynegyedből származó vádlott, egy tizenéves fiú.

Filmemlékeinkből, kronológiai sorrend nélkül, csakúgy tolulnak elő a tárgyalótermi filmek, melyek az élcelődő kritikusok igazát látszanak alátámasztani. Az Egy becsületbeli ügy (A Few Good Men, 1992) című műben, Rob Reiner rendezésében tengerészgyalogosokat vádolnak gyilkossággal, de a pályakezdő ügyvédet megformáló Tom Cruise-nek sikerül a tárgyalóteremben haragra gerjeszteni és kizökkenteni egyensúlyából a kőkemény ezredest játszó Jack Nicholsont. Így kiderülhet a vádlottak ártatlansága, a parancsnok felelőssége.

A szerencse forgandó (Reversal of Fortune, 1991) című alkotásban Barbaret Schroeder direktor Nicholas Kazan forgatókönyvíróval keveri érdekfeszítően a kártyákat. Igaz történetet dolgoztak fel annak a gazdag társasági hölgynek a haláláról, akinek meggyilkolásával a szegény arisztokrata családból származó férjet vádolták meg. A Glenn Close és Jeremy Irons fémjelezte filmben az ügyvédcsapat fantasztikus munkája a felemelő látvány: csoportokba szerveződnek, hogy a legapróbb részletekre kiterjedően elemezzék a körülményeket, és érjék el a felmentő ítéletet. Hatalmas az erőfeszítésük, kár, hogy épp a gyilkost védik…

A Vinny, az 1ügyű (My Cousin Vinny, 1992) remek vígjáték Jonathan Lynntől. Két New York-i fiatalt gyilkossággal vádolnak, akiket Alabamában fognak perbe. A gyilkosságot nem ők követték el, de a bíróság előtt nem sok esélyük van, mert védelmüket egyikük unokatestvére vállalja el, aki teljesen kezdő. Joe Pesci fenomenálisan formálja meg a pályája legelején álló, a hagyományokra fittyet hányó ügyvédet, aki ráadásul külön harcot is vív a bíróval. Azonban még élvezetesebb az alakítása Marisa Tomeinek, az ügyvéd szemtelen menyasszonyának, aki sajátos autószerelői szakértelmével végül a védelem koronatanúja lesz. (Alakítását Oscar-díjjal is jutalmazták.)

Érdekes magyar vonatkozású, Egyesült Államokban készült tárgyalótermi mű a Zenedoboz (Music Box, 1989).  Joe Eszterhas forgatókönyvéből rendezte Constantin Costa-Gavras. Ebben kiderül, hogy az ártatlan arcú nagypapa (Armin Mueller-Stahl) egykoron Magyarországról települt át a tengerentúlra. Harminchét év elteltével azonban érdekes dokumentumok kerülnek elő, melyek szerint ő egykoron magyar csendőr volt, aki a második világháború idején, a nyilaskeresztes uralom alatt egy különleges kommandó vezetőjeként szörnyűséges cselekedetekben vett részt. Az idős ember védelmére lánya kel (Jessica Lange), aki hisz apja ártatlanságában – a tárgyalóteremben is. Jogászként az igazságot keresi, apja lányaként pedig apja ártatlanságát. Az ügyvédnő sikerrel védi meg őt a bíróság előtt, ám budapesti látogatása során éppen ő az, aki megtalálja az apjával szembeni döntő bizonyítékokat. A filmet a Berlini Nemzetközi Filmfesztiválon Arany Medve-díjjal jutalmazták, Jessica Lange pedig Oscar- és Golden Globe-jelölést érdemelt. A filmben remek alakítást nyújt Töröcsik Mari. A díszlettervező ifj. Rajk László volt.

Hosszasan lehetne sorolni azokat az amerikai filmeket, amelyek tárgyalóteremben játszódnak. Íme néhány, természetesen a teljesség igénye nélkül: A vád tanúja (Witness for the Prosecution, 1957); Törvényszéki héják (Legal Eagles, 1986); Ártatlanságra ítélve (Presumed Innocent, 1990); A hiúságok máglyája (The Bonfire of the Vanities, 1990); Call Girl ötszázért (Nuts, 1990); JFK – A nyitott dosszié (JFK, 1991); Bűnben égve (Guilty as Sin, 1993); A cég (The Firm, 1993); Zaklatás (Disclosure, 1994); A Pelikán ügyirat (The Pelican Brief); Ha ölni kell (A Time to Kill, 1996); Legbelső félelem (Primal Fear, 1996); Erin Brockovich – Zűrös természet (Erin Brockovich, 2000); Michael Clayton (2007).


Kapcsolódó cikkek

2024. március 22.

Bécs egyre közelebb

Legalábbis vasúton, hiszen két és fél óra alatt lehet eljutni Budapestről az osztrák fővárosba egy magántársasággal, hamarosan naponta négyszer is.