A Cozma-gyilkosság egyik résztvevőjét foghatták el kerítés miatt


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Prostitúcióra kényszerített egy dunaújvárosi nőt egy 37 éves enyingi férfi és három társa – közölte a rendőrség hétfőn a honlapján. Az M1 aktuális csatorna úgy értesült, az enyingi férfi Sztojka Iván, aki 2009-ben részt vett Marian Cozma meggyilkolásában.

A közlemény szerint S. I. rendszeresen beszámoltatta a nőt a jövedelméről, amit készpénzben vagy banki utalással kellett neki elküldenie. Ebben az általa beszervezett három bűntársa segítette, akik saját bankszámlájukról vették fel az oda utalt, prostitúcióval megkeresett pénzt, majd átadtak a férfinak. S. I.-t és társait november 13-án fogták el, otthonukban tartott kutatásokon bizonyítási eszközöket foglaltak le.

Az enyingi férfit előállították és bűnszervezetben, üzletszerűen elkövetett kerítés és kitartottság megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki, majd bűnügyi őrizetbe vették. A bíróság november 15-én rendelte el letartóztatását.

A Hirado.hu-n megjelentek szerint az M1 aktuális csatorna úgy értesült, hogy az enyingi férfi nem más, mint Sztojka Iván, aki 2009-ben részt vett a veszprémi kézilabdázó, Marian Cozma meggyilkolásában. A férfit 13 év fegyházra ítélték, büntetéséből tavaly nyáron, feltételesen szabadult.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. április 18.

Az országos átlagnál is jobban javult a zalai bíróságok ügykezelése

Az országos átlagnál több ügy érkezett tavaly a zalai bíróságokra, de többet is zártak le, és a két éven túl elhúzódó esetekben is nagyobb volt a csökkenés – közölte az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnöki kabinetjének főosztályvezetője csütörtökön Zalaegerszegen, sajtótájékoztatón.

2024. április 18.

Erőszakos Sztárbox-jelenetek miatt büntették a Kanapéhuszárokat

Összesen 8 millió forint bírságot rótt ki az RTL-re a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa a Kanapéhuszárok című műsorszám két epizódja miatt, miután állampolgári bejelentésre, hatósági ellenőrzést követően hivatalból indított közigazgatási hatósági eljárást a médiaszolgáltatóval szemben. A Kanapéhuszárok vizsgált epizódjaiban a Sztárbox olyan erőszakos jelenetei is láthatók voltak, amelyek alkalmasak lehettek a tizenhat éven aluli gyermekek személyiségfejlődésének kedvezőtlen befolyásolására – közölte a hatóság kommunikációs igazgatósága csütörtökön.