A Főváros Kormányhivatalának érdemben kell vizsgálnia a transzneműek kérelmeit


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Másfél éve húzódó, transznemű emberek tucatjainak életét megkeserítő jogvita végére tett pontot a Pécsi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság, amikor megállapította: a hatályos jogszabályok alapján Budapest Főváros Kormányhivatalának érdemben kell vizsgálnia a transznemű emberek nemének jogi elismerésére és névváltoztatására vonatkozó kérelmeit – írja a Jogászvilághoz eljuttatott közleményében a Háttér Társaság.

Magyarországon a transznemű emberek nemének jogi elismerésére és névváltoztatására vonatkozó eljárás 2014-ig nem, azóta pedig csak igen általánosan volt szabályozva. Bár a 2000-es évek eleje óta működött egy szokásjogon alapuló eljárás, erről az alapvető jogok biztosa 2016 szeptemberében a Transvanilla Transznemű Egyesület panaszát követően megállapította, hogy alapjogokat sért, ugyanis az eljárást jogszabályban részletesen kell szabályozni.

A 2014-ben elfogadott jogszabály ugyanakkor olyan sutára sikerült, hogy az eljárásban korábban résztvevő állami szervek (Budapest Főváros Kormányhivatala, az Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI) és a helyi anyakönyvvezetők) egy idő után azt eltérően értelmezték: a kormányhivatal az EMMI-től várt egészségügyi szakvéleményt, ám az EMMI szerint ilyen szakvélemény kiadására a Minisztérium nem jogosult, sőt nincs is szükség a pszichiáter, pszichológus, urológus és nőgyógyász szakemberek által kiadott szakvélemények további véleményeztetésére. Az EMMI szerint hatáskör hiányában a kérelmezők egészségügyi adatainak megismerésére nem jogosult, így az iratokat az EU adatvédelmi rendeletére hivatkozva elbírálás nélkül visszaküldte a Kormányhivatalnak.

A Kormányhivatal szerint a kérelmek érdemi elbírálására a helyi anyakönyvvezetők rendelkeznek hatáskörrel, ők csak “postásként” járnak el az eljárásban. Az anyakönyvvezetők viszont arra hivatkoztak, hogy ők csak a Kormányhivatal értesítése alapján jogosultak a nem- és névváltozás tényét bejegyezni. A helyzet jogi rendezését nehezítette, hogy a Kormányhivatal sem elfogadni, sem elutasítani nem volt hajlandó a kérelmeket, az új eljárásrend kidolgozásáig jogellenesen türelmet kérő tájékoztató levelek kibocsátásával húzták az eljárást. Mindezek eredményeképpen 2018 májusa óta, tehát több mint másfél éve, Magyarországon a transznemű embereknek nincs lehetőségük rá, hogy a nemüknek megfelelő iratokhoz jussanak.

Ezt elégelte meg egy húszéves transznemű nő, aki rávette a Kormányhivatalt: ha már érdemben nem is bírálják el az ügyét, legalább továbbítsák azt a helyi anyakönyvvezetőnek. Az anyakönyvvezető – a Kormányhivatal “értesítése” hiányában – a kérelmet határozattal elutasította, így megnyílt a bírósági felülvizsgálat lehetősége. A bírósági eljárásban a kérelmezőt a Háttér Társaság ügyvédje képviselte.

A Pécsi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság a héten meghozott ítéletében az Alkotmánybíróság joggyakorlatára hivatkozva megállapította: a névváltoztatás a transzszexuális emberek számára alapvető jog. Igaz ugyan, hogy a vonatkozó jogi szabályozás nem kellően részletes, de “a jogi szabályozatlanság nem vezethet alapvető jog érvényesülésének meghiúsulásához”. A Bíróság a vonatkozó rendelkezések nyelvtani-logikai elemzésével megállapította, hogy a kérelmek érdemi elbírálására Budapest Főváros Kormányhivatala jogosult és köteles. A Kormányhivatal vagy dönt a benyújtott egészségügyi szakvélemények alapján, vagy igazságügyi szakértőt rendel ki. A Kormányhivatal eddigi joggyakorlata, vagyis a kérelmek elbírálásának felfüggesztése vagy a kérelmek helyi anyakönyvvezetőhöz továbbítása jogellenes. A döntés jogerős, fellebbezéssel nem, csak rendkívüli perorvoslattal támadható meg, ennek azonban halasztó hatálya nincsen.

“Egy transznemű életében elengedhetetlen a nem- és névváltoztatás, ez az első lépés szinte mindenhez” – kommentálta a bíróság döntését a kérelmező transznemű nő. “Senkinek nem kívánom azt a fájdalmat, amin át kellett mennem. Gyakorlatilag az életemet lehetetlenítette el a hatóságok időhúzása. Nem mertem már az orvoshoz sem elmenni, nehogy a rendelőben egy olyan nevet halljak, ami igazából soha nem volt az enyém. Nem mertem bemenni a dohányboltba venni egy vizet, nehogy elkérjék a személyim. A nem- és névváltoztatás számomra tiszta lapot, az élet egy új szakaszát jelenti, hogy hivatalosan is az lehessek, aki mindig is voltam.”

“2018 óta a kormányzat mondvacsinált okokkal korlátozta a transznemű embereket alapvető jogaik gyakorlásában” – mondta el Dombos Tamás, a Háttér Társaság ügyvivője. “Üdvözöljük, hogy most a bíróság is egyértelműen megállapította, ez a gyakorlat jogszerűtlen.” A Háttér Társaság arra biztatja azokat a transz embereket, akik korábban már benyújtották a Kormányhivatalnak kérelmüket, hogy a bírósági döntésre hivatkozva kérjék kérelmük érdemi elbírálását, akik pedig eddig a jogi bizonytalanság miatt nem nyújtották be kérelmüket, minél hamarabb éljenek a most megnyílt lehetőséggel.

Kapcsolódó cikkek

2018. július 14.

Diszkriminálta az uszoda az LMBTQ sportegyesületet

Egymillió forintos bírságot szabott ki az Egyenlő Bánásmód Hatóság a Hegyvidéki Sportcsarnok és Sportközpont Kft.-re mert az elutasította az Atlasz LMBTQ Sportegyesület sávbérlését. Most a Fővárosi Törvényszék is jogerősen helybenhagyta a határozatot, miután a Kft. bírósághoz fordult – közölte a Háttér Társaság.