A Google-nek nem kell világszerte érvényesítenie a felejtéshez való jogot


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A felejtéshez való jog érvényesítéséről szóló jogszabály hatálya csak az Európai Unióra vonatkozik, nem a világ összes országára – mondta ki a Google javára ítélve kedden az Európai Bíróság.

A francia adatvédelmi hatóság (CNIL) és az amerikai keresőóriás közötti jogvitában eljáró francia bíróság 2016-ban fordult a luxembourgi székhelyű törvényszékhez előzetes döntéshozatali eljárás keretében. A CNIL szerint a felhasználók kérésére szerte a világon el kell távolítania a rájuk vonatkozó keresési adatokat.

„A jelenleg hatályos uniós jog nem ír elő olyan kötelezettséget, amelynek alapján a vállalatnak a keresőmotor valamennyi változatán el kell végeznie a törlést” – állapította meg a bírói testület, kiemelve, hogy az eltávolítást ugyanakkor az EU-tagállamok mindegyikében végre kell hajtani.

Mint írták, a törlést szükség esetén olyan intézkedéseknek kell kísérniük, amelyekkel ténylegesen megakadályozható, hogy a tagországok felhasználói a keresőmotor EU-n kívüli változatán keresztül – tehát például a google.hu-ról a google.com-ra váltva – hozzáférjenek a szóban forgó, a közösségen belül levett linkekhez.

Rámutattak emellett, hogy bár a szabályozás nem teszi kötelezővé a link eltávolítását a keresőmotor valamennyi változatán, azt nem is tiltja meg.

Az amerikai óriásvállalat üdvözölte a verdiktet, mondván, azon dolgoznak, hogy megtalálják a kényes egyensúlyt a nyilvánosság információhoz való legitim joga, az adatvédelem, valamint a magánélet védelmének joga között.
Elemzők szerint az ítélet rendkívül fontos annak meghatározásában, hogy a közösségi jog alkalmazása kiterjedhet-e az Európai Unió területén kívülre is.

Az Európai Bíróság egyik 2014-es ítélete alapján vezették be a „felejtéshez való jogot”, amelynek értelmében az internetes cégek bizonyos esetekben kötelezhetőek az online keresőmotorok eredményeiben megjelenő személyes információk eltávolítására.

A Google-höz azóta több millió törlési kérelem érkezett.

A most is alkalmazott, úgynevezett előzetes döntéshozatali eljárás lehetővé teszi, hogy a tagországok bíróságai a közösségi jog értelmezésére vagy valamely uniós jogi aktus érvényességére vonatkozó kérdést terjesszenek az Európai Bíróság elé.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2019. szeptember 13.

A Google-nek ad igazat a magyar állammal szemben az uniós főtanácsnok

A magyar reklámadónál a külföldi vállalkozásokkal szemben alkalmazott mulasztási bírság hátrányosan megkülönböztető, nincs összhangban az uniós joggal – ismertette az uniós főtanácsnok a Google ügyében megfogalmazott indítványát az Európai Unió luxembourgi székhelyű bírósága.