A jövő évi jogszabályváltozások érintik a civil szervezeteket is


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az alapítványok közhasznú jogállásában és a nemzetközi sportszövetségeknél hoz új szabályokat az újév.

Alapítványok közhasznú jogállása

Az illetékről szóló 1990. évi XCIII. törvény (Itv.) 2020. január 1. napjától hatályos rendelkezései szerint, az alapítvány Itv. szerinti fogalma leszűkül
•    a magyar bíróságok által nyilvántartásba vett olyan alapítványra, amely a Civil tv. szerint közhasznú jogállással bír, illetve
•    más EGT-államban nyilvántartásba vett alapítványra, amennyiben igazolja, hogy teljesíti a Civil tv. szerinti közhasznú szervezetté történő minősítés feltételeit.
A fogalom módosítással leszűkül a teljes személyes illetékmentességben részesülő alapítványok köre.

Az újonnan létrejött alapítványok az alapítás évében és az azt követő két évben feltételes jelleggel megkapják az Itv. szerinti alapítvány státuszát.
Ezen szervezeteknek a mentesség érdekében vállalniuk kell, hogy a létrehozásuk évét követő 2. év végéig megszerzik a Civil tv. szerinti közhasznú jogállást.

Amennyiben e vállalásukat nem teljesítik, az alapítványként igénybe vett feltételes személyes illetékmentesség miatt meg nem fizetett illetéket az eredeti esedékességtől számított késedelmi pótlékkal növelt összegben kell megfizetniük azzal, hogy az alapítvány megszűnése esetén e fizetési kötelezettség az alapítót vagy annak jogutódját terheli.

A változás miatt fizetendő illetéket az elektronikus úton eljáró, az adott törvényszék Magyar Államkincstárnál vezetett illeték-bevételi számlájára történő átutalással kell teljesíteni. Az átutalás közlemény rovatában fel kell tüntetni az eljáró bíróság – 1/2002.(I.17.) IM rendelet 1. sz. mellékletében foglalt – jelzőszámát, az eljárási illetékfizetésre kötelezett fél nevét, a beadvány bírósági lajstromszámát (lajstromozási igazolással kapja meg a benyújtó).

Az illeték fizetésről szóló igazolást az ügyfelek a PK102, PK-102V és PK32 űrlapokhoz egyéb mellékletként tudják csatolni. Az illetékbefizetés tényének ellenőrzése a bíróság által a számlakivonat adatai alapján, a számlaforgalomba történő betekintéssel történik.

Új alapítvány nyilvántartásba vétele esetén a PK-102 űrlapon kell nyilatkoznia a kérelmezőnek, hogy megszerzi a közhasznú jogállást, és él az illetékmentességgel. Változásbejegyzési eljárás esetén a PK-102V űrlapon kell nyilatkozni a közhasznú jogállásról.

Nemzetközi sportszövetség nyilvántartásba vétele
A nemzetközi sportszövetség nyilvántartásba vételét a Sportról szóló 2004. évi I. törvény mondja ki.
2020. január 1. napjától a PK-101 űrlapon van lehetőség a „nemzetközi sportszövetség” típusú szervezetek nyilvántartásba vételi kérelmének kiválasztására, és a 2020.január 1. napjától módosuló 11/2012. KIM rendeletben írt adatok bejelentésére.

(birosag.hu)


Kapcsolódó cikkek

2024. április 19.

Csökkenő kkv terhek, szigorítások a közreműködők tevékenységében – Módosult az ESG törvény

Négy hónappal az új ESG törvény elfogadását követően jelent meg a törvény első módosítása, amely számos ponton átalakítja, illetve kiegészíti az ESG adatszolgáltatásra, a nyilvántartásokra és a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatóságát (SZTFH) megillető hatósági jogkörökre vonatkozó rendelkezéseket. A módosításról Györfi-Tóth Péter, partner, a DLA Piper Hungary ESG szakterületének vezetője és Dránovits Dóra, a DLA Piper Hungary szenior ügyvédje készítettek összefoglalót.