A nagy háború és a jogalkotás


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

E dolgozat a Lakatos, Köves és Társai Ügyvédi Iroda, az Új Jogtár és az Ars Boni jogi folyóirat által kiírt 2014. évi cikkíró-pályázat keretében született, és 17. helyezést ért el.


Száz évvel kereken az első világháború kitörése után joggal vetődik fel a kérdés, hogy a korabeli magyar jogalkotás milyen mértékben és módon készült fel a nagy háborúra, illetve milyen intézkedéseket tett. A XX. század elején az egyre feszültebb politikai légkörben Európa nagyhatalmai sorra hozták meg a különféle háborús előkészületeket. Ezt érzékelve az Osztrák-Magyar Monarchia részét alkotó Magyarország is megalkotta a háború esetére szóló kivételes törvényét.

A világháború kirobbanása előtt alig másfél évvel elfogadott 1912. évi LXIII. törvény volt az alapja a kormányzat háborús tevékenységének. A többi nagyhatalomhoz hasonlóan a magyar jogalkotók a kivételes törvényben egyértelműen egy rövid és gyors lefolyású, legfeljebb néhány hónapos hódító háborúval számoltak. A kivételes hatalom a kormányzatot addig sosem tapasztalt, széles jogkörrel ruházta fel nem csak a háborúban, hanem már a háborúval fenyegető veszély esetében is. Ezek alapján lehetővé vált a gazdaság és társadalom mozgósításához szükséges kiterjedt rendeleti kormányzás, a kormányzat döntésére bízva az egyes intézkedések körét, valamint azok hatályba lépésének helyét és idejét. A kormányt mindösszesen a meghozott intézkedéseknek az Országgyűlés előtti bejelentésére és a hivatalos lapban való közzétételére kötelezték. A rendeleti kormányzás csaknem az élet minden területén jelenlévő szabályozásokkal járt. A kivételes intézkedések alapján vezették be a polgári lakosság ellátásában a hústalan, majd a zsírtalan napokat, 1916-tól a kenyér-, liszt- és cukorjegyrendszert, valamint a fokozódó élelmiszerhiány miatt már rendeletileg kellett megtiltani a húsvéti piros tojás festését és forgalmazását is. Az élelemhez hasonlóan egyre gyakoribbá váló nyersanyaghiány vezetett az állandósuló vas- és fémtartalmú háztartási eszközök (tálak, üstök, edények) begyűjtéséhez, valamint a templomok harangjainak „bevonulásához”, kötelező beszolgáltatásához.

A törvény a háborús közigazgatás részeként létrehozta a kormánybiztosok intézményét. Ők a hatáskörükbe tartozó megyei, városi, községi alkalmazottak, csendőrség, rendőrség, határ- és pénzügyőrség, valamint az erdészet felett közvetlenül rendelkezhettek, sőt ezeket olyan szolgálatra is igénybe vehették, amely rendes működésükön kívül esett. A kormánybiztos az intézkedéseinek végrehajtásával késlekedő vagy nem engedelmeskedő hatóságok tagjait saját jogán felfüggeszthette és másokkal helyettesíthette. A kormánybiztosokat különösen 1914-1915 fordulóján a Délvidéken és Kárpátalján, valamint 1916-ban Erdélyben alkalmazták. Az addig vidéken tevékenykedő csendőrség felhatalmazást kapott a városokban való bevetésre, amellyel elsősorban a városi közbiztonság fokozott védelmét és az esetleges tiltott sztrájkok és tüntetések elleni hatékonyabb fellépést garantálták. A kivételes törvény az önkormányzatiságot súlyosan csorbító módon lehetővé tette a hadviselés érdekeinek sérelmével járó, valamint a közérdeket és a közbiztonságot veszélyeztető törvényhatósági intézkedések belügyminisztérium általi megsemmisítését. A szükséges hatósági rendeletek megalkotásának elmaradása esetén pedig lehetővé tette azoknak a törvényhatóság helyetti belügyminisztériumi meghozatalát is.

A személyi és állampolgári jogok kapcsán ugyancsak jelentős intézkedéseket hoztak. Korlátozták az útlevélkiadást. Az állam érdekeire, a közrendre és a közbiztonságra aggályos személyek, ha illetőségi, lakóhelyükön tartózkodtak a törvényhatóság területén, hatósági engedély nélkül nem hagyhatták el, ha ilyen személy nem illetőségi területén volt, az adott törvényhatóság területéről kitilthatóvá vált. A törvény alapján eltávolításnak volt helye a hadfelszerelésre felvett helyek, valamint az erődített helyek azon lakosságával szemben, akiknek jelenléte a hadviselés szempontjából hátrányos. A lakosságot emellett kötelezték a különböző hadifelszerelések (fegyver, lőszer) beszolgáltatására, az intézkedéseket megtagadók ellen pedig házkutatás és motozás elrendelését tették lehetővé. A jogalkotók még csak korlátozottan számoltak a fogyasztói árak hatósági szabályozásával, azt csak ideiglenesen, meghatározott esetekben kívánták alkalmazni. A katonaság igényeit szem előtt tartva az élelmezési cikkek árainak hatósági maximalizálását csak a hadseregnek egy adott területre való bevonulása és annak elvonulása után tartották szükségesnek.

Lövészárok az I. világháborúban. A „villámtörvényből állójog” lett, azaz túlélte az első levélhullást – is

Az árdrágítók és üzérkedők kihágást követtek el, és két hónapig terjedő elzárással és hatszáz korona bírsággal büntették őket. A későbbi események során végül ez a rendelkezés bizonyult a törvény legkevésbé szabályozott részének. Az 1912-es törvény elrendelte a posta, a távíró- és a távkezelő forgalom állami ellenőrzését is. Új egyesületek alakítását megtilthatták, a már meglévők tevékenységét ellenőrizhették, indokolt esetben működésüket fel is függeszthették. A gyülekezési szabadságot is korlátozva a politikai jellegű népgyűlések, felvonulások és körmenetek tartását betilthatták. A tilalom ellenére gyűlést összehívókat vagy abban résztvevőket kihágás címén két hónapig terjedő elzárással és hatszáz korona bírsággal büntethették.

A kivételes intézkedések legfontosabbikaként bevezették a hatósági cenzúrát. Minden időszaki lap kötelessé vált megjelenés előtt három órával, más lap esetében egy héttel korábban az újságját az illetékes ügyészségi vagy rendőrhatóság előtt bemutatni. A hatóság, ha a hadviselés érdekeit veszélyeztetőnek találta az újság tartalmát, annak szétküldését megtilthatta. Indokolt esetben az illetékes szervek a belföldi lapok megjelenését és terjesztését teljes egészében megtilthatták. A külföldi újságokat azok rendeltetési helyére való elküldése előtt ellenőrzés alá kellett vonni, ha belföldi lapokhoz hasonlóan a hadviselés érdekeire veszélyesnek tűntek, lefoglalhatóak voltak, valamint az országban való megjelenésük megakadályozható volt.

A háború áldozatává vált az alig néhány éve megalkotott polgári perrendtartási törvény is. Az esküdtbíróságok működését jelentősen szűkítették, jogkörük jelentős részét pedig a törvényszékekhez utalták. Bevezették a gyorsított bűnvádi eljárást: a statáriumot is. Mindez a hűtlenség, lázadás, gyilkosság, szándékos emberölés, a közegészség ellen halál okozásával elkövetett bűntettekre, a rablásra, a gyújtogatásra, a vízáradás okozásának bűntettére, valamint a vaspályákon, távírdákon vagy hajón elkövetett közveszélyű cselekményekre vonatkozott. A statárium alkalmazására a háborús helyzet alakulásától függően olykor egész országrészeken került sor, így 1914-ben a Délvidéken, 1915-ben a Felvidéken és Kárpátalján, majd 1916-ban Erdélyben. A kormányzat a magánjogi követelések érvényesítése tekintetében, valamint a polgári peres és nem peres eljárásokban rendkívüli intézkedéseket tehetett, sőt a fennálló törvényektől eltérő rendelkezéseket is hozhatott.

A kormány végül felhatalmazást kapott a háború költségeinek előteremtéséhez különböző hitelműveletek végrehajtására is. Ez vezetett a háborús hadikötvények kibocsátásához és a Monarchia súlyos eladósodásához. Az inflációt is magával hozó gazdasági intézkedések következtében a Monarchia értékálló valutája, a korona 1918-as vásárlóértéke az 1914-esnek alig 40 százalékára süllyedt.

 

Az írás az Ars Boni jogi folyóiratban jelent meg, az ars boni az Ügyvédvilág.hu szakmai partnere.

A 1912-es LXIII. törvény végül az 1878. évi V. Csemegi-féle büntetőtörvény megváltoztatását is magával hozta, ami elsősorban a büntetési tételek szigorításával járt. A hatósági intézkedésekkel szemben engedetlenkedők büntetését 6 hónapról 5 évre emelte. A háború idején sztrájkra, munkabeszüntetésre rábírók, felhívók büntetését 5 évre és 8000 korona pénzbüntetésre emelte fel. A büntetést a szervezők mellett a sztrájkban való résztvevőkre is kiterjesztették: 3 éves büntetést és 4000 korona pénzbüntetést kaphattak. Hasonlóan súlyos volt a sajtóintézkedések ellen fellépők büntetése is, amit 3 évig terjedő fegyházzal sújtottak. A katonai bíróságok hatáskörét bizonyos, meghatározott polgári személyekre is kiterjesztették.

Az 1912. évi LXIII. törvény a világháború kitörése idején, 1914-ben lépett hatályba. A nagy háború azonban egy hosszan elhúzódó, állóháborúval tarkított, védekező konfliktussá vált. Mindez magával hozta a kivételes törvénynek már a háború első évében való módosítását. Az 1914. évi L. törvényben bevezették az életszükségleti és más közszükségleti cikkek vonatkozásában az 1912-ben nem eléggé szabályozott, hatóságilag megállapított legmagasabb piaci árak alkalmazása. A lakosságot kötelezték a készletek bejelentésére és beszolgáltatására is. Az életszükségleti és közszükségleti üzemek és azok munkásai állami ellenőrzés alá kerülhettek. A malmok számára szabályozták a kenyérsütéshez szükséges őrlemények mértékét is. Ez alapján 1915 tavaszától rendeletileg kötelezték a pékeket a kenyérsütés során a rosszabb minőségű kukoricaliszt 50 százalékos alkalmazására. Az általánossá váló munkaerőhiány miatt minden 18 és 50 év között be nem sorozott személyt közérdekű munka végzésére kötelezhettek, mindezen intézkedést már a nőkre is kiterjesztették, habár számukra csak a lakóhelyük területén lehetett közmunkát elrendelni. Minden, fuvarozásra alkalmas jármű és a hozzá tartozó igavonó állatok tulajdonosait járműveik és állataik átadására kötelezhették.

A törvény legfontosabb hozadékaként bevezették az internálás intézményét. A hadviselés, a közrend és a közbiztonság érdekeire aggályos személyeket rendőrhatósági felügyelet és őrizet alá vehették. A második módosítás során, az 1915. évi XIII. törvényben tovább szigorították az életszükségleti cikkek árának szabályozását és a készletek ellenőrzését is. A hadba vonuló fiatalság (18 és 19 éves korosztályok) iskolai végzettségét szabályozandó, a rövidített és gyorsított képzésben résztvevők bizonyítványai ugyanolyannak minősültek, mint a rendes képzésben részesülőkéi. Az 1916. évi IV. törvény a kivételes törvény alapján hozott intézkedések legkisebb megsértését is kihágássá minősítette.

Összességében a kivételes törvényben Magyarország igyekezett felkészülni a várható konfliktusra. Az elhúzódó háború s annak nem várt következményei a kivételes intézkedések fokozott alkalmazásával jártak. Ez az addig nem tapasztalt mértékű állami jogalkotás beavatkozással járt a társadalmi és gazdasági folyamatokba és a nagy háború előtti „liberális éjjeliőr” állam szerepkörének végleges feladását jelentette.

A tanulmány szerzője: Major Attila

Források, felhasznált irodalom
Corpus Juris Hungarici Galántai József: Magyarország az első világháborúban Korona Kiadó Budapest 2001
Teleszky János:A magyar állam pénzügyei a háború alatt Bp 1927
Pomogyi László:Magyar alkotmány és jogtörténeti kéziszótár Mérték Kiadó 2008

Kapcsolódó cikkek