Az Európa Tanács lépéseket sürget az emberi jogok védelmére a mesterséges intelligenciával kapcsolatban


Mivel a mesterséges intelligencia hamarosan az élet szinte minden területét érinteni fogja, az Európa Tanács (ET) tagállamainak konkrét lépéseket kell tenniük annak érdekében, hogy a vonatkozó rendszerek tervezése, fejlesztése és telepítése során biztosítsák az emberi jogok védelmét – jelentette ki a strasbourgi székhelyű, 46 tagot számláló ET emberi jogi biztosa kedden.

Dunja Mijatovic közleményében hangsúlyozta: a tagállamoknak használatuk előtt értékelniük kell a mesterséges intelligenciát használó rendszerek emberi jogi kockázatait és hatásait. Meg kell erősíteniük az átláthatósági garanciákat, és biztosítaniuk kell a független felügyeletet és a hozzáférést a hatékony jogorvoslathoz.

Közölte: a tagállamok részéről nincs kezdeményezés arra, hogy a mesterséges intelligenciát az emberi jogok megerősítésére használják. Mivel a mesterséges intelligencia fejlesztésének nagy részét a magánszektor irányítja, a hatóságok összességében inkább reaktív, mint proaktív megközelítést alkalmaznak az ilyen rendszerek bevezetésével kapcsolatban. A vonatkozó szabályozás késleltetésével a tagállamok azt kockáztatják, hogy elszalasztják azokat a lehetőségeket, amelyeket a mesterséges intelligencia kapacitásai kínálnak az emberi jogok védelmére, valamint a demokrácia és a jogállamiság alapelveinek végrehajtása és megerősítése terén – figyelmeztetett.

Az emberi jogi biztos hangsúlyozta: a nemzeti emberi jogi struktúrák kulcsszerepet játszanak annak biztosításában, hogy a tagállamok megvédjék az emberi jogokat a mesterségesintelligencia-rendszerek tervezése és fejlesztése során.

A tagállamoknak meg kell erősíteniük a független intézmények általi felügyeletet, elő kell mozdítaniuk a mesterséges intelligenciával kapcsolatos átláthatóságot és a nyilvánosság tudatosságát az emberi jogokra gyakorolt hatásukkal kapcsolatban, valamint fel kell tárniuk a mesterséges intelligenciában rejlő lehetőségeket az emberi jogok védelmének fokozására – tette hozzá Dunja Mijatovic.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2023. május 24.

MI eszközök használata az ügyvédi munkában – 1. rész

2018-ban az Európai Bizottság európai kezdeményezést indított, amelynek célja, hogy felkészüljön a mesterséges intelligencia által előidézett társadalmi-gazdasági változásokra, többek között az oktatás korszerűsítésének ösztönzése és a munkaerő-piaci átmenet támogatása. Ennek része a jogászok, ügyvédek részére készített útmutató, amelyből a cikkünkben részleteket közlünk.

2023. május 11.

A digitális megoldások már a spájzban vannak

A digitális megoldások terén exponencialitásról beszélhetünk, ismerősünkké vált a mesterséges intelligencia, a szabályozásnak és a vállaltok complience kötelezettségének pedig egyre növekvő kihívásokkal kell szembenéznie. Többek között ezekről is szó esett a Portfolio Digital Transformation 2023 konferenciáján.