ELTE ÁJK-s joghallgatók jártak nálunk “gyárlátogatáson”


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A Wolters Kluwer Hungary budafoki irodájában jártak az első szemeszteres joghallgatók.

Nagy örömünkre szolgált, hogy novemberben vendégül láthattuk az ELTE elsőéves joghallgatóinak két csoportját, akik a Bevezetés a jogi adatbázisok kezelésébe órájuk keretében jöttek el hozzánk.

A hallgatóknak megmutattuk az irodánkat, és betekintést nyertek a Jogtár készítésének kulisszatitkaiba: megismerték a Jogtár csapat tagjainak munkáját, az általunk fejlesztett és használt eszközöket, a szoftverfejlesztő csapattal közös fejlesztési tevékenységünket, amelyet a jogszabályok hatályosítása, a jogi adatbázisok naprakészen tartása és az ügyfeleink kérdéseinek kezelése érdekében végzünk nap mint nap.

A technológia használata elengedhetetlen a jogászi szakmában is, mellette viszont érdemes megismerni, hogy mindezek mögött mennyi szakember munkája áll – reméljük, hogy az idelátogató hallgatók amikor legközelebb megnyitják a Jogtárat, már nemcsak egy személytelen adatbázist látnak, ami megkönnyíti a jogászi munkát, hanem látják és értik a háttérben működő munkafolyamatokat és a rajta dolgozó csapatokat.

A hallgatók egy kis színt és vidámságot hoztak a régóta elsősorban home officeban végzett munkanapunkba, köszönjük, hogy jöttetek és várunk a következő szemeszterben is!

elte ájk 3




Kapcsolódó cikkek

2024. március 28.

Fűszerezett érvelési bajnokság – Rekordok a 9. Dr. Nagy László Magánjogi Érvelési Versenyen

Kozma Gábor, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem ötödéves joghallgatója nyerte a kilencedik alkalommal megrendezett, idén több rekorddal is szolgáló Dr. Nagy László Magánjogi Érvelési Versenyt, ami e nehéz jogászi műfaj kiváló művelőjének, a 2013-ban fiatalon elhunyt ügyvédnek állít emléket. A rangos megmérettetésre története során először nem csak az összes hazai jogi karról – ráadásul rekordszámban – jöttek nevezések, hanem a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetemről is érkezett pályázat.

2024. március 27.

A mesterséges intelligencia által generált tartalmak vízjelezése: megoldás vagy látszatmegoldás?

A generatív mesterséges intelligencia (generative artificial intelligence – GAI) felemelkedése elkerülhetetlenül maga után vonja a használatával létrehozott félrevezető tartalmak terjedését is. Nagyrészt az erre való reagálásként egyre inkább a közbeszéd tárgyává válik a mesterségesen generált tartalmak (szövegek, videók, hanganyagok) explicit jelölésének problémája. A készülőben lévő szabályozások kapcsán komoly kérdés azok betartatása, nem beszélve a technológia rosszindulatú felhasználása során keletkező tartalmak azonosíthatóságáról.