Érvelés, avagy a jog és a logikus rögtönzés terepe


Április 20-án ért véget a nyolcadik Dr. Nagy László Magánjogi Érvelési Verseny, az alábbiakban a megmérettetés döntőseivel és különdíjasával készült interjúinkat olvashatják. Abban mindannyian egyetértenek, hogy az érvelési képesség felmérése új, az egyetemi képzést kiegészítő élményt ad.

Idén is a hagyományos díjátadó ünnepséggel zárult a nyolcadik alkalommal megrendezett Dr. Nagy László Magánjogi Érvelési Verseny. Az elismeréseket az első négy helyezett vehette át a zsűri döntése alapján, további egy induló pedig különdíjban részesült. (A versenyről és a díjátadóról szóló tudósításunkat itt, a szervezőkkel készült interjúnkat pedig itt olvashatják.) A győztes, az idén negyedéves, tavaly még a negyedik helyen végzett Németh Donát (Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar) amellett, hogy átvehette az alapítvány kuratóriuma által felajánlott Dr. Nagy László Díjat (Flohr János csípős paprikát ábrázoló alkotását), szakmai gyakorlaton vehet részt a Bird & Bird budapesti irodájában, melyből egy hetet a Bird & Bird hágai irodájában tölthet el. Utazásának és szállásának költségeit az iroda állja. A verseny első három helyezettje – így Németh Donát, továbbá a másodikként végzett Melis Zsuzsanna (Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar) és a képzeletbeli bronzérmes, az ugyancsak Szegedről érkezett Ádám Benedek Attila – pénzjutalomban részesült, melynek összege az első helyezett esetében 200, a másodikéban 150, a harmadikéban pedig 100 ezer forint.

Emellett a rendezvény támogatói különdíjakat ajánlottak fel egy-egy általuk kiválasztott versenyző részére. A Wolters Kluwer nevében dr. Takács Tibor az ősszel, Visegrádon megrendezendő XX. Magyar Munkajogi Konferencián való részvételi lehetőséget nyújtott át a Szegedi Tudományegyetem joghallgatójának, a negyedik helyezett Benkő Martinnak, továbbá egy digitális könyvutalványt a különdíjas, a Pécsi Tudományegyetemről érkezett Ambrózi Miklósnak. Emellett a verseny szóbeli fordulójába jutott nyolc versenyző a Wolters Kluwer jóvoltából 2023. április 17-étől, azaz már a verseny idejére is, egészen a 2022/2023-as tanév végéig ingyenes hozzáférést kap az idén immár 30 éves Jogtár online platformján található széles körű jogi adatbázishoz, szakértői megoldásokhoz (magyar és európai uniós joganyagok, döntvények, kommentárok és nagykommentárok, jogi szakkönyvek). Az ügyvédi marketinggel foglalkozó Pro/Lawyer Consulting képviseletében dr. Bende Máté ügyvezető egy kommunikációs tréningre szóló meghívót adott át Németh Donátnak, míg az Arsboni társalapítója, dr. Molnár Benedek a szóbeli fordulókba jutott versenyzők számára ajánlott fel ingyenes karrierépítési lehetőséget.

Alábbi cikkünkben a négy döntőssel és a különdíjassal a rendezvény után készített gyorsinterjúinkat olvashatják. Egyaránt azt kérdeztük tőlük: miért, milyen motivációval indultak a versenyen, honnan szereztek róla tudomást, milyen többlettudással gyarapodtak, elégedettek-e a helyezésükkel, és ajánlják-e másoknak is ezt a megmérettetést?

Dr. Nagy László Magánjogi Érvelési Verseny 2023 (1.) (3), díjátadó

A díjátadó pillanata. A képen balról jobbra: dr. Siegler Konrád, a Dr. Nagy László Alapítvány kurátora és dr. Gál Enikő kuratóriumi elnök, mellettük pedig a díjazott versenyzők, Melis Zsuzsanna, Ádám Benedek Attila, Németh Donát, Benkő Martin és Ambrózi Miklós (A szerző felvétele)

Németh Donát (első helyezett – negyedéves): Én már tavaly is beneveztem a versenybe, amelyről az egyetemi környezetben értesültem. Idén pedig kifejezetten figyeltem a kiírást. Ahogy tavaly, idén is jól érzetem magam, inspiráló a közeg, amiben ez a különleges esemény zajlik. Az egyetemen sajnos nehezen elsajátíthatók azok a képességek, melyeket itt saját magunkból is megtapasztalhatunk. A tavaly elért negyedik helyezésem után az idei győzelmemmel természetesen nagyon elégedett vagyok. Ugyanakkor két indokom is van arra, hogy miért nem indulok jövőre az érvelési versenyen. Egyfelől 2024-ben, ötödévesként már az államvizsgára fogok készülni, másfelől – kicsit könnyedebben megfogalmazva – úgy gondolom, a csúcson kell abbahagyni. Mivel mindkét esztendőben jó tapasztalatokat szereztem, természetesen ajánlani fogom a hallgatótársaimnak ezt a megmérettetést.

Melis Zsuzsanna (második helyezett negyedéves): Mivel szeretek érvelni, úgy gondolom, ezt a fontos képességet folyamatosan fejleszteni kell. Ez a különleges verseny pedig az egyetemi alaptudás mellé ad egy ilyen többletet. A tanáraim hívták fel a figyelmet erre a megmérettetésre, ők biztattak, hogy induljak el. Én pedig megfogadtam a tanácsukat, mivel – ahogy említettem – különleges körülmények között próbálhattam ki magam és az érvelési képességemet. Ráadásul interaktívan, bonyolult jogesteket kellett feldolgozni. És bár mindannyian izgultunk, maga a verseny jó élményt adott, a szervezők és a zsűritagok is kedvesek voltak, nem éreztették velünk, hogy mi „csak hallgatók vagyunk”. És hogy elégedett vagyok-e a dobogó második fokával? Teljes mértékben. Örülök, hogy Donáttal párbajozhattam. Őszintén szurkoltam neki, megérdemelten győzött. Mivel jövőre államvizsgázom, már nem indulok a versenyen, de a diáktársaimat mindenképp biztatni fogom, ahogy engem is az oktatóim.

Ádám Benedek Attila (harmadik helyezett – ötödéves): Nálunk az egyetemen hirdették meg a versenyt, onnan értesültem róla. Mivel idén végzős vagyok, február óta készülök a záróvizsgára. Így ez a rendezvény egy hasznos kikapcsolódás volt a számomra. Perbeszédversenyen már indultam korábban, de itt az érvelésen van a hangsúly, és nem kizárólag az anyagi jogi tudáson. Itt a logikus rögtönzésnek is helye van, persze a jogi alaptudáson túl. A kettő tehát nem ugyanaz. Az is fontos, hogy a zsűri egyéni visszajelzéseket adott a teljesítményünkről, már ezért megérte a részvétel. És bár az elért helyezésemmel elégedett vagyok, jövőre értelemszerűen már nem nevezhetek. Ugyanakkor ajánlani fogom másoknak ezt a versenyt, nehogy ötödévesen sajnálkozzanak azon, hogy mégsem jöttek el.

Benkő Martin (negyedik helyezett – harmadéves): Már tavaly is láttam a kiírást, de csak idén döntöttem arról, hogy benevezek. Én a közösségi médiából értesültem a lehetőségről, s miután még nem vettem részt egyetlen komoly versenyen sem, most eldöntöttem: elindulok, veszteni valóm ugyanis nincs. Számomra is jó élmény volt ez a két nap, különösen, hogy nem volt teljesítési kényszerem. Épp ezért már az is meglepett, hogy az első nyolc közé bejutottam, a döntő már csak ráadás volt. Mivel nagyobb közönség előtt még nem volt szakmai előadásom, a legtöbbet talán ebből merítettem. Ez bátorságra és magabiztosságra ösztönöz. Egyelőre nem tervezem, hogy jövőre újra elindulok, de lehet, hogy végül akkor is spontán döntök majd. Bárhogy is lesz, másoknak mindenképp ajánlani fogom az indulást.

Ambrózi Miklós (különdíjas – negyedéves): Én a közösségi médiából értesültem a versenyről, de az egyetem oldalán is meghirdették. Egyébként már tavaly is indultam, mivel szeretem a kihívásokat, elősegíti az általános és a szakmai fejlődést egyaránt. Az érvelési képességünk felmérése olyan új élményt ad, ami nem merül fel az egyetemi oktatásban. Bár az első fordulóban búcsúznom kellett a további versengéstől, a különdíj kárpótol érte. A zsűri elégedett volt a teljesítményemmel, jelezték, hogy szívesen itt látnának jövőre is. Ám mivel 2024-ben én is államvizsgázom, egyelőre nem számolok az újbóli indulással. Igaz, teljesen nem is vetem el. Ajánlani mindenképp fogom, leginkább azoknak, akik keresik a komolyabb jogi problémák jelentette kihívást, a stresszhelyzet kezelését. Minderre remek alkalom ez a verseny, hasonló fontos szakmai tapasztalatot máshol nehéz megszerezni.

A cikk a Wolters Kluwer Hungary Kft., a Pro/Lawyer Consulting és az Arsboni termékeire/szolgáltatásaira vonatkozó reklámot tartalmaz. A Jogászvilág kiadója a Wolters Kluwer Hungary Kft.

*

A Jogtár 30. évfordulóján különös hangsúlyt kap a jövő jogász generációjának támogatása. Ezen belül is kiemelkedik az idén újra megrendezendő  Jogászdíj, amivel teret adunk a hazai jogi szakma képviselőiben rejlő kreatív potenciálnak. Szakmai mentorként nevezzen Ön is „Az év joghallgató tehetsége” és „Az év fiatal jogász tehetsége” kategóriában az erre érdemesnek tartott fiatalokat. A pályázat minden fontos részletét itt olvashatja!


Kapcsolódó cikkek

2024. április 18.

A technológia által támogatott joggyakorlat jövője: az AI precizitása egyensúlyba kerül az emberi szakértelemmel

A jog kritikus válaszút előtt áll, ahol egyensúlyba kell hoznia a nagy nyelvi modellek szabályalapú, algoritmikus és adatvezérelt logikáját az ember értelmező, stratégiai és empatikus gondolkodásmódjával, a mesterséges intelligencia által generált eredményeket az emberi szakértelemmel párhuzamosan alkalmazva az ügyfelek problémáinak átfogó kezelése érdekében.

2024. április 17.

Digtális megfelelés: Miért nem működnek a régi rutinok, és ez miért fájdalmas?

A digitális gazdaságban mind többen érezzük úgy, hogy általános közérzetünket minden téren meghatározza, hogy a régi és bevált rutinokat újra és újra felül kell vizsgálnunk. Ahogy Kahnemann mondaná, a gyorsról a lassú gondolkodásra kell váltanunk. A rutin lényege pedig éppen abban rejlik, hogy felgyorsítja és „fájdalommentesíti” az ismétlődő döntési szituációk megoldását. Különösen nagy kihívás, miközben a figyelmünket ezer csatornán felfoghatatlan számú inger bombázza. Ne felejtsük el, hogy az időnk és figyelmünk az egyik legnagyobb gazdasági értékké vált.

2024. április 17.

Miért (ne) antropomorfizáljuk a generatív mesterséges intelligenciát? – 1. rész

Úgy tűnhet, a mesterséges intelligencia napjainkban egyre inkább az emberhez hasonlóvá kezd válni. Ennek hátterében a tudomány fejlődésének természetes következményei és néha tudatos emberi döntések állnak. Milyen jelenségek állnak a folyamat mögött, és hogyan fogja ez a trend befolyásolni a mindennapjainkat a közeljövőben?