Interjú a „vámpírral”, avagy út a szinkronstúdióból egy ügyvédi irodába

Szerző: dr. Fazekas Orsolya
Dátum: 2016. április 13.
Rovat:

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Dr. Szvetlov Balázs 2015 szeptemberétől a Kálmán, Szilasi, Sárközi és Társai Ügyvédi Iroda polgári-gazdasági peres ügyekkel foglalkozó ügyvédjelöltje. 2013-ban végzett a Károli Gáspár Református Egyetemen, anyanyelvi szinten beszél angolul és németül, ért spanyolul és olvas hollandul. Emellett kisgyerek kora óta szinkronizál, ő a magyar hangja – többek között – az Alkonyat című amerikai film egyik főhősét, Edward Cullen-t, a vámpírt alakító Robert Pattinson-nak. Balázzsal beszélgetek a szinkronstúdiók világából a jogi pályára vezető útjáról, a pályakezdés nehézségeiről, tapasztalatairól, kihívásairól.


„Ha az élet valóra váltja a legmerészebb álmodat,
nincs mit megbánnod, ha ez az álom véget ér.”
Stephenie Meyer, az Alkonyat írója

Hogyan és mikor csöppentél bele a szinkron világába?

Öt vagy hat éves lehettem, amikor a szüleim befizettek egy rajzfilmes táborba Magyarország – annak idején – legnagyobb filmstúdiójába, a Pannónia Filmstúdióba, ahol pauszpapírra animációkat készítettünk, amelyeket aztán VHS kazettára rögzítettek. Egyszer jöttem vissza a büféből, útközben elhaladva az ötös stúdió ajtaja előtt. Az ajtó tárva-nyitva volt, bentről pedig halálhörgések, üvöltések hallatszottak: éppen a Cápa 3 tömegjeleneteit vették fel. Tomasevics Zorka, a szinkronrendező észrevette, hogy az ajtó előtt álldogálok, behívott, majd egy idő után megkérdezte, hogy nem-e akarom a szinkronizálást kipróbálni. Mondtam, hogy persze, naná! Két hét múlva már hívtak is az első szerepemre, ami az X Akták legelső része volt. Ez a rész nagy vonalakban arról szólt, hogy egy húsz év körüli lányt elrabolnak a földön kívüliek. A lány kisöccse – ez voltam én – elkezd nullákat és egyeseket rajzolgatni, meg egyéb furcsa dolgokat csinálni, és ennek alapján Mulder ügynökék valahogyan kiderítik, mi történt a lánnyal. A második szerepem egy finn film volt, ahol már olyan óriási színészekkel dolgozhattam együtt, mint Kováts Adél, Dörner György, Szersén Gyula és Csankó Zoltán. Ezután gyakorlatilag egymás után hívtak szerepekre. Valahogy így kezdődött. Egyébként egy évadot a Radnóti Színházban is játszottam, Gárdos Péter rendezésében a Varázsfuvolában.

Az előzményekből én azt gondolnám, hogy ilyen „pályakezdést” követően egyenes volt (lett volna) az utad a színház és a filmek felé. Mielőtt azonban rátérnénk arra, hogyan kerültél végül a jogi pályára, elmeséled, miként lett Szvetlov Balázsból Edward Cullen? Már bocsáss meg, nem szeretnélek megbántani, de nem igazán hasonlítasz külsőleg Edwardra…

Ebben kétségtelenül igazad van, de az Alkonyat esetében a casting nem is a szokásos módon történt. A szereplő-válogatások ugyanis általában úgy zajlanak, hogy a külföldi megrendelő bekér néhány hangmintát (jelen esetben – ha a folyamat így zajlott volna – egy Edwarddal azonos korú srác hangjára), majd a megrendelő – aki természetesen egy szót nem beszél magyarul, tehát nehéz elképzelni, valóban meg tudja ítélni, hogy például ki hangsúlyoz helyesen vagy ejti ki hibátlan magyarsággal a szavakat –, kiválasztja a jelöltet. Az Alkonyat esetében azonban a döntés a magyar szinkronrendezőre, Báthory Orsolyára volt bízva, aki már több alkalommal „passzított össze” olyan karaktereket, hogy álmodban sem gondolnád, egy ilyen páros „működőképes” lehet. Mivel az Alkonyat előtt nagyon-nagyon ritkán szinkronizáltam „szépfiúkat”, inkább főleg kicsit testesebb afroamerikai fiatalokat, vidámabb, nagyobb darab gyerekeket, mondtam a szinkronrendezőnek, hogy ebben a filmben ilyenek nem igazán vannak. Mire ő a legnagyobb nyugalommal közölte velem: Te leszel a „szépfiú”! Így lett tehát belőlem „vámpír”, és az valóban fantasztikus volt, hogy a karaktereink különbözősége ellenére nagyon sok pozitív visszajelzést kaptam azoktól, akik hallották a hangomat ebben a filmben. Az Alkonyatot egyébként DVD-re szinkronizáltuk: a mozikban a filmet felirattal vetítették.

Egyébként tetszett neked az Alkonyat? Mert bevallom, nekem nem.

Erre természetesen azt szoktam mondani, hogy igen, nagyon, imádom, de ez azért nem egészen így van… Azonban nem azért mondom ezt, mert ezáltal több munkát remélek, hanem azért, mert nem akarom elrontani azoknak a lelkesedését, akiknek az Alkonyat valóban tetszik vagy tetszett.

Most, az ügyvédjelöltség mellett is szinkronizálsz?

Kisebb munkákat ma már nem vállalok el. Ám ha egy főszerepről vagy egy reklámról van szó, akkor azt megoldom hétvégén, vagy, ha ez nem működik – ilyenre mindössze két alkalommal került sor, amióta ügyvédelöltként dolgozom –, megbeszélem a principálisommal vagy az iroda partnereivel, megoldható-e például az, hogy X napon reggel kilenc helyett délre jöjjek, azzal, hogy természetesen ebben az esetben aznap tovább maradok bent. Ezt a legelején megbeszéltük, ha ilyen esetre sor kerül, meg tudjuk-e így oldani: az észszerűség határain belül nagyon rugalmasan álltak hozzá a kérdéshez. Jelen pillanatban jelentősebb munkám a CSI: Cyber helyszínelők című sorozat, a Vámpírnaplók, és van egy reklámom is, egy ismert üdítőital-márka hamarosan induló reklámkampányában veszek részt: a megrendelő jelentős számú jelentkező közül engem választott ki a munkára. Ez is – hasonlóan az Alkonyathoz – hihetetlen elismerés volt.

Szvetlov Balázs

Szvetlov Balázs

Ilyen sikerek után – közepette – miért mégis a jogot választottad?

Abban mindig biztos voltam, hogy én nem a Színház- és Filmművészeti Egyetemet akarom elvégezni. Nézd, én a szinkronon nőttem fel és imádtam, ma is imádom azt, amit csinálok. A szinkron az életem, a személyiségem elválaszthatatlan része. Ezt csinálom huszonöt éve. Negyed százada. Viszont: biztos voltam abban, hogy mást, pontosabban mást is szeretnék csinálni.

Azért, mert meguntad a szinkront? Esetleg rutinná vált?

Azt gondolom, elkerülhetetlenül rutinná is válik, hiszen attól függetlenül, hogy különböző karaktereket alakítasz, a folyamat maga ugyanaz. Karakterek millió számra vannak, ezért nem mondhatom azt, hogy unom – nem, ez nincs így, soha, egy pillanatra sem untam meg. De emellett érdekel más is. Világéletemben nagyon sok minden érdekelt. Körülbelül 7-8 évvel ezelőtt egyszer felugrottam sörözni a legjobb barátomhoz, dr. Gaál József Krisztiánhoz, aki ma büntetőjogra szakosodott ügyvédként dolgozik, akkor azonban éppen államvizsgára készült: könyvek és jegyzetek tömegei voltak szétszórva a földön. Hozzám legközelebb egy nemzetközi jogi tankönyv hevert nyitva, és elkezdünk beszélgetni először a nemzetközi jogról, majd a jogról általában, aztán arról, mi az, hogy jogász, mi az, hogy ügyvéd, és annyira megtetszett, hogy másnap elmentem és beadtam a jelentkezésemet.

Mennyire érzed úgy, hogy az egyetem felkészített a gyakorlati életre? Gondolom, tudod, miért kérdezem.

Úgy gondolom, rendkívül jó tanáraim voltak, persze, nyilván mindenkinek megvan a maga mumusa, azért az oktatás nagyon magas színvonalú volt és nagyon-nagyon sok mindent elsajátítottam az egyetemen. Azonban kilépve az egyetemről…

Hadd fejezzem be a mondatodat, mivel én már annyira régen végeztem – ráadásul nem is azon az egyetemen, ahol te –, hogy talán megengedhetem magamnak; nos, gyakorlatilag azt sem tudtad, hogy hol van a bíróság. Ezt szokták mondani. Egyébként nálad már az egyetemi évek alatt kialakult, hogy a jogi pályán belül milyen irányba mész? Azaz választottál-e szakterületet, és eldöntötted-e, hogy ügyvéd, ügyész, bíró leszel, netán vállalati jogtanácsos vagy köztisztviselő?

Érdekes, mert annak ellenére, hogy a közigazgatást mindig is távolállónak éreztem magamtól, jogászként az első munkahelyem egy minisztérium volt: akkori nevén a Vidékfejlesztési Minisztérium, a jogi főosztályon voltam intézményfelügyeleti referens. Amikor viszont anno beléptem az egyetem kapuján, alapvetően a büntetőjog fogott meg: ebben persze jelentős szerepe volt az amerikai krimiknek. Később aztán szembesültem azzal, hogy Magyarországon nincs esküdtszék, és ez némi csalódást okozott… Mindig nagyon szerettem a büntetőjogot, de már az egyetem alatt nyilvánvalóvá vált, hogy a polgári jogi gondolkodás az, amit igazán a magaménak érzek. Jelenleg pedig egy 100 százalékban polgári ügyekre szakosodott ügyvédi irodában dolgozom.

Amikor kijöttél az egyetemről, már eldöntötted, hogy ügyvédjelölt leszel?

Igen, egyértelműen, noha a vállalati jogászi „léten” is gondolkodtam, és amikor állást kerestem, multinacionális nagyvállalathoz is beadtam az önéletrajzomat. Érdekes módon ugyanazon a napon, kaptam visszajelzést, hogy mehetnék egy vállalathoz is, amikor felvettek a jelenlegi munkahelyemre. Végül egy nap gondolkodás után az ügyvédi irodát választottam. Tudod, van az a banális kérdés, hogy hol látod magad öt év múlva, én a jelenlegi munkahelyemen látom magam öt év múlva. Úgy tudok dolgozni, olyan ügyekkel tudok foglalkozni, olyan környezetben, olyan emberekkel, ahogyan, ahol, és akikkel szeretnék.

Hány munkahelyed volt, amíg megtaláltad a jelenlegit?

A Vidékfejlesztési Minisztérium után két hétig voltam jelölt egy másik ügyvédi irodában, ahonnan eljöttem, mert nem éreztem jól magam. Ezt követően elmentem mindenféle irányba: úgy voltam vele, hogy nem szeretnék joggal foglalkozni. Más szóval: kissé megcsömörlöttem. Akkoriban egyrészt ráadásul a szinkronos munkáim is nagyon megcsappantak, gyorsan szükségem volt – alapvetően bármilyen – munkára, másrészt ki akartam próbálni magam másban: dolgoztam például sales területen, forgatókönyveket írtam egy amerikai cég kisfilmjeihez, stb. Az a nagyon furcsa, ezek a kitérők kellettek ahhoz, hogy átgondoljam az életemet, jóval tisztábban lássak, és kikristályosodjon, hogy nekem vissza kell térnem a joghoz.

Polgári Jog: havonta megjelenő online folyóirat

Az új folyóirat célja, hogy tudományos igénnyel, de a gyakorlat számára is hasznosítható módon, a gyakorlatban felmerülő problémákra fókuszálva mutassa be a Polgári Törvénykönyvet.
Főszerkesztő: dr. Vékás Lajos

További részletek, megjelenés >>

Csinálnál bármit is másként, ha újra kezdhetnéd, vagy neked be kellett járni ezt az utat?

Semmit nem csinálnék másként.

Hogy látod, milyenek most a munkáltatók elvárásai az ideális jelölttel szemben? Azért kérdezem, mert amikor én végeztem mintegy tizenöt évvel ezelőtt, summa cum laude diploma mellett szakmai gyakorlatot, külföldi tanulmányokat és minimum két idegen nyelv tárgyalási szintű ismeretét várták el egyszerre, ami – valljuk be – irreális. Ez most is így van?

Láttam egy jópofa képet a napokban: öltönyös úriemberek ülnek állásinterjún, felirat: „Húsz éves kollegát keresünk harminc év tapasztalattal.” Valahol ez igaz. Azonban én úgy gondolom, hogy a munkáltató az álláshirdetésben leírja azt, amire szüksége van (nyilvánvalóan, ha japán az ügyfélköre, meg fogja követelni a japán nyelvtudást), de én abban hiszek, hogy személyes találkozás és benyomások alapján kell(ene) döntenie egy munkáltatónak a jelölt alkalmasságáról. Aztán természetesen a próbaidő alatt. A papír és a tényleges tudás, felkészültség ugyanis az esetek nagy többségében köszönőviszonyban sincs egymással. A kérdésedre válaszolva: a potenciális munkáltatók jelentős százalékánál látom azt, hogy vannak olyan elvárásaik, amelyek nem feltétlenül reálisak, azonban bőven van kereslet ügyvédjelöltekre, és láttam olyan hirdetéseket, amelyek minimális elvárásokat tartalmaztak.

Mit tartasz nagy kihívásnak, amivel napi szinten vagy akár hosszabb távon szembesülsz?

Azt gondolom, nincs két egyforma feladat és/vagy ügy. Nagyon fontosnak tartom, hogy soha nem szabad rutinból dolgozni. Az a véleményem, minden ügyhöz úgy kell hozzáállni, mintha életemben először csinálnám.

Ha pályakezdők jönnének hozzád tanácsért, mert fogalmuk sincs, mit kezdjenek magukkal, mit tudnál nekik mondani, milyen „útravalót” adnál nekik?

Azt, hogy ragadják meg az első lehetőséget. Az első helyre menj dolgozni, ahová hívnak, mindegy, milyen jellegű: kezdjen telni az idő, kezdj el tapasztalni, kezdd el megismerni a szervezetet, a folyamatokat, azt, hogyan kezeljük az aktákat, hogyan járunk el a hatóságok előtt. Az alapvető dolgokat sokat kell gyakorolni, hogy megtanuljuk, és ezt lényegében bárhol lehet. Továbbá azt is: fogadják el azt a tényt, hogy a szakvizsga előtti három év a tanulópénz megfizetéséről szól. És nagyon fontos az alázat. Nagyon sokszor tapasztalom azt, hogy – akár bíróságon volt csoporttárssal, vagy a szakmában máshonnan ismert kollegákkal összefut az ember –, nem tudják, mi az, hogy szakmai alázat, pedig az a legfontosabb alappillér (pl. a pontosság, precizitás és a megbízhatóság mellett).

Ha egy szóval kellene válaszolnod, te minek tartod magad? Ügyvédjelöltnek? Szinkronszínésznek?

Jogvégzettnek, aki jelenleg ügyvédjelölt.

Kapcsolódó cikkek:


Az emberi embrió jogi helyzete
2018. október 2.

Az emberi embrió jogi helyzete

A cikk szerzője szerint a jogalkotónak kimerítően szabályoznia kellene az emberi embrióval kapcsolatos kutatás és bioetikai kérdések feltételeit. A legtöbb esetben ugyanis a jog nem képes kellően lépést tartani a tudományos fejlődés lehetőségeivel.

Ülj be a legizgalmasabb perekre!
2018. szeptember 14.

Ülj be a legizgalmasabb perekre!

Légy részese a bírósági eljárásoknak és nézd élőben a tárgyalásokat. Ismerd meg, hogy a megtanult elmélet hogyan működik a gyakorlatban, és tanulj, miközben a legizgalmasabb ügyek részletei tárulnak fel előtted.

Ülj be a legizgalmasabb perekre!
2018. szeptember 10.

Ülj be a legizgalmasabb perekre!

Légy részese a bírósági eljárásoknak és nézd élőben a tárgyalásokat. Ismerd meg, hogy a megtanult elmélet hogyan működik a gyakorlatban, és tanulj, miközben a legizgalmasabb ügyek részletei tárulnak fel előtted.