„Ki fejlesztheti tovább ezentúl a szoftvert?” – egy joghézag margójára


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az alábbi cikk tárgya a szerzői jogi törvény hatálya alá tartozó, munkaviszonyban létrehozott művek sorsa a munkáltató jogutód nélküli megszűnése esetén, különös tekintettel a hatályos szabályozás egy súlyos hiányosságára.

 


E dolgozat a Schönherr Hetényi Ügyvédi Iroda, az Új Jogtár és az Ars Boni jogi folyóirat által meghirdetett 2015. évi cikkíró-pályázaton született és 23. helyezést ért el.

Írásommal egy olyan jogi problémára szeretném felhívni a figyelmet, amely bár nem a leggyakoribb jogvitás kérdések közé tartozik, de időről-időre felmerülhet egy-egy speciális jogeset kapcsán. A probléma olyannyira valós, hogy az illetékes szakértői testület már egy 2005-ben publikált szakvéleményében foglalkozott vele, megállapítva a jogi szabályozás hiányosságait, azonban most, 2015 vége felé arra kell rádöbbennünk, hogy az eltelt egy évtized során nem történt olyan jogalkotói lépés, amely a problémát orvosolta volna.

Az alaphelyzet

Képzeljük magunk elé a következő helyzetet. Egy szoftverfejlesztő mérnök, egyszerűbben programozó munkaszerződést köt egy telekommunikációs és egyéb informatikai fejlesztésekkel foglalkozó céggel, amely jogi formáját tekintve egyébként korlátolt felelősségű társaság. A munkaszerződés jogilag kifogástalan, és többek között tartalmazza azt a kitételt, hogy a munkavállaló által megalkotásra kerülő műhöz – amely itt egy vagy több szoftver – kapcsolódó vagyoni jogok összhangban a szerzői jogról szóló 1999. év LXXVI. törvény (a továbbiakban: „Szjt.”) 30. § (1) bekezdésével, a munkáltatót illetik meg. A munkavállaló a munkabéren felül azzal kapcsolatban minden egyéb díjazásról lemond, amelyről érvényesen lemondhat.

Programozónk többedmagával elkezd fejleszteni egy olyan szoftvert, illetve alkalmazást, amely – e tekintetben nincs vita a felek között – sikeres megvalósítása esetén bizonyos szempontból forradalmasítaná a digitális televíziózást. Azonban a szoftver körülbelül félig lehet kész, amikor a felek között olyannyira megromlik a viszony, hogy annak következtében a fenti munkaviszony – formálisan – közös megegyezéssel történő megszüntetésére kerül sor. Vagyis programozónk – több társával, akikkel közösen fejlesztették az említett szoftvert – már nem munkavállalói a cégnek.

Arról azonban nyilván nem kívánnak lemondani, hogy ők fejleszthessék tovább és a későbbiekben értékesíthessék az elkészülő szoftvert, amelyről tudják, hogy valószínűleg nagy vagyoni értéket fog képviselni az elkészülte után.

De megtehetik-e ezt? Azt kell mondjuk, hogy jelen esetben nem, – és itt még mindig nem a cikk témáját képező fő problémánál tartunk – hiszen az Szjt. 29. § szerinti átdolgozás joga, amely jelen esetben a szoftver továbbfejlesztésének jogát magában foglalja, vagyoni jog, amely az Szjt. már idézett 30. § (1) bekezdése, illetve az említett munkaszerződés vonatkozó rendelkezése alapján a munkáltatóra, vagyis a cégre szállt át. Ezzel ellentétes megállapodás, amely felülírná a munkaszerződés ezen pontját, nem jött létre, sem a munkaviszony idején, sem annak megszüntetése keretében. Vagyis a szerzői vagyoni jogosult kizárólagosan a cég.

Szükségesnek tartom megjegyezni, hogy a szoftver jelen állapota, és majdani kész állapota közötti különbség, összhangban a – jelenleg a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala mellett működő – Szerzői Jogi Szakértő Testület (a továbbiakban: „SZJSZT”) 9/2009/1. sz. szakvéleményének (Számítógépi programalkotás átdolgozása) 3. pontjában írottakkal, van olyan mérvű, hogy a kérdést az Szjt. 29. § alapján lehessen megközelíteni.

Nyilvánvalóan a cég tulajdonosai is tovább szeretnék fejleszteni a szoftvert, csak más fejlesztői kör bevonásával. Amelyet minden akadály nélkül meg is tehetnek, hiszen a vagyoni jogok – köztük az átdolgozás joga – őket illetik. Emellett a személyes viszonyok is megromlottak olyan mértékben, hogy az érzelmek is közrejátsszanak a döntések meghozatalakor, így például időközben a cég elutasítja a programozó és társai meglehetősen méltányos ajánlatát az általuk félbehagyott szoftvert illető vagyoni jogok visszavásárlásáról. Közben a cég nem fejleszti tovább a szoftvert a gyakorlatban. Itt jegyzem meg, hogy mint azt írtam, a szoftver még közel sem kész ugyan, de olyan szintű fejlesztések történtek, még a munkaviszonyban történő fejlesztés időszakában, hogy a jelen állapot szerint is, mint önálló „mű” mindenképpen megáll.

A probléma

Az adott cégnél munkaviszonnyal már nem rendelkező programozó – több társával, akikkel közösen fejlesztették a szoftvert – arról nyilván nem akarnak lemondani, hogy ők fejleszthessék tovább és a későbbiekben értékesíthessék az elkészülő szoftvert, amelyről tudják, hogy valószínűleg nagy vagyoni értéket fog képviselni az elkészülte után. De vajon megtehetik-e ezt?

Most pedig elérkeztünk az ügyben lapuló valódi problémához. A kérdéses cég tulajdonosai (amelyek egyébként három másik kft.) ugyanis váratlanul elhatározzák a cég jogutód nélküli megszüntetését, azaz végelszámolásról döntenek, amely a cégnyilvánosságról, a bírósági cégeljárásról és a végelszámolásról szóló 2006. évi V. törvény (a továbbiakban: „Ctv.”) szabályai szerint formálisan meg is indul, a cégjegyzékben is feltüntetésre kerül.

A probléma innentől egyértelmű, vagyis hogy a szoftver továbbfejlesztésének jogát ebben a helyzetben programozónk (és társai) hogyan tudják visszaszerezni, van-e rá esély egyáltalán?

A Ctv. 97. § (1) bekezdés szerint a végelszámolás tárgya a cégnek az a vagyona, amellyel a cég a végelszámolás kezdő időpontjában rendelkezik, továbbá az a vagyon, amelyet ezt követően a végelszámolás folyamata alatt szerez, ide nem értve bizonyos, a csődeljárásról és a felszámolási eljárásról szóló 1991. évi XLIX. törvényben (a továbbiakban: „Cstv.”) meghatározott kivételeket, amelyek egyike sem releváns ebben az ügyben. A kérdéses szoftverhez kapcsolódó vagyoni jogok a végelszámolás időpontjában a céget illetik, annak vagyonába tartoznak, így a végelszámolás tárgyát képező vagyonnak is nyilvánvalóan részét képezik.

A végelszámoló ugyan szükség esetén értékesítheti a cég vagyoni eszközeit, de ez csak lehetőség, és a végelszámoló a cég vagyoni helyzetétől függően dönt róla (Ctv. 103. § (1) bekezdés). Ha a cég vagyoni helyzete azt nem indokolja, akkor nem köteles rá, és egyébként is miért pont ezeket a jogokat értékesítené? Kikényszeríteni ezt semmilyen módon nem lehet. A végelszámoló pedig adott esetben semmivel sem készebb tárgyalni programozónkkal, mint a cég a végelszámolás előtt volt. Hiszen a cég legfőbb szerve végelszámolóvá bárkit megválaszthat, ha az a vezető tisztségviselővel szemben támasztott követelményeknek megfelel, és a megbízatást elfogadja (Ctv. 99. § (2) bekezdés).

Emellett a végelszámolásnak többféle kimenetele lehet. Ha rendben lezajlik, akkor a hitelezői igények kielégítése után megmaradó vagyont a tagok felosztják maguk között.

Tény azonban, hogy a végelszámolás befejezésének határideje, amely annak kezdő időpontjától számított 3 év – a Ctv. 105. § (1) bekezdés szerint – jelen esetben meglehetősen hátrányos. A tudomány és a technika gyors fejlődése, különösen az érintett szektorokban (IT-szektor, telekommunikáció) azzal fenyeget, hogy egy valódi párhuzamos fejlesztés megelőzi programozónkat és társait – sőt akár az ellenérdekű felet is. Reálisan nézve, akár a jóhiszeműség és tisztesség elvével ellentétes módon is el lehet húzni egy ilyen eljárást, még ha az a tényleges állapot szerint rövidebb idő alatt lezárható lenne, és amennyiben ezért bármilyen szankció éri is a felelősöket, az programozónk helyzetén a szoftverhez kapcsolódó vagyoni jogok szempontjából nem sokat segít.

Ezentúl adott esetben a végelszámolás felszámolási eljárásba is fordulhat (pl. Ctv. 108. § (1) bekezdés alapján), vagy ha nem fejezik be még a 3 éves határidő után sem, úgy kényszertörlési eljárásba fog átfordulni (Ctv. 116. § (1) bek. b) pont). Ezek valamelyikének bekövetkezte további bonyodalmakat jelentene. Viszont a cég legfőbb szerve a végelszámolás folyamata alatt – a cég törlésére irányuló kérelem cégbírósághoz történő benyújtásáig – elhatározhatja a végelszámolás megszüntetését és a cég működésének továbbfolytatását is (Ctv. 113. §).

Tegyük azonban most zárójelbe az előző két bekezdést, és feltételezzük, hogy egy ésszerű időn belüli, problémamentesen lezáruló végelszámolásra kerül sor, amelyet szabályosan lezárnak, ennek megfelelően a hitelezői követeléseket kielégítik, a céget törlik a cégnyilvántartásból, és maradék vagyonát a vagyonfelosztási javaslat alapján felosztják a cég tagjai között (Ctv. 111. § (1) bek. c) pont és (2) bek.).

Cégvezetők ABC-je 2016

Kiadványunkat az újonnan alakuló, s az évek óta jól működő vállalkozások menedzsmentjei egyaránt haszonnal forgathatják.

A tartalomból:
– Cégalapítás gyakorlati szemmel
– A társasági működés aktuális kérdései
– Foglalkoztatási újdonságok
– Adatvédelem a munkahelyen
– Adózási, számviteli változások

Megrendelés >>

A megoldás – hiánya

Egy évtizeddel ezelőtt, egy hasonló helyzettel szembesülve, amelynél ugyan nem szoftverről, hanem egy mérnökiroda keretében készített tervek, műszaki dokumentációk sorsáról volt szó, az SZJSZT 2/2005. számú szakvéleményének (Szerzői felhasználási jogok sorsa gazdasági társaság jogutód nélküli megszűnése esetén) 7.2. pontjában a következőket mondta ki:

„Akkor, ha a szerzői vagyoni jogokat megszerző fél szűnik meg jogutód nélkül (itt: a munkáltató v.a. cég azon művekre nézve, ahol a nyilatkozat megdől, vagy hiányzik, és a művet az Szjt. hatálya alatt adták át), a kérdésre nem lehet alkalmazható jogszabály alapján választ adni, mert joghézag áll fenn.

Aki a jogát elidegenítette, kifejezett törvényi rendelkezés hiányában arra már nem tarthat igényt. Ebből az következik, hogy az ilyen jog osztja mindazon vagyon sorsát, amelyet a Cstv. [a szerző megjegyzése: a szakvélemény publikálása idején, amely 2005. március 01., a végelszámolás is a Cstv.-ben volt szabályozva] hatálya alá tartozó eljárások során nem sikerült elidegeníteni. Ha azonban volna is speciális eljárási rendelkezés a vagyon sorsára nézve, az nem segít azon, hogy nincs a jognak alanya.

Sem az rSzjt. [a szerző megjegyzése: ez a rövidítés a korábbi szerzői jogi törvényt, vagyis a szerzői jogról szóló 1969. évi III. törvényt jelöli] sem a hatályos Szjt. nem rendelkezik a vagyoni jogok szerzőre való visszaszállásáról arra az esetre, ha a vagyoni jogot törvény, vagy szerződés alapján megszerző személy jogutód nélkül megszűnik.

A szerzői művekre a védelmi idő (Szjt. 31. §, rSzjt. 15. §) a fő szabály szerint a szerző halálát követő év első napjától 70 éven át áll fenn. Sem a személyhez fűződő, sem a vagyoni jogokról lemondani nem lehet érvényesen (Szjt. 9. § (2)-(3): „A szerző személyhez fűződő jogait nem ruházhatja át, azok másként sem szállhatnak át és a szerző nem mondhat le róluk. A vagyoni jogok (…)-ról lemondani nem lehet.”).

Ebből az következik, hogy a vagyoni jogot megszerző személy jogutód nélküli megszűnése esetén a védelmi időből még hátralévő időtartamra uratlan szerzői vagyoni jogköteg jön létre. Ez is mutatja, hogy a kérdés törvényi rendezése szükséges.”

Ez a törvényi rendezés azonban azóta sem született meg. Mivel az Szjt. 9. § (3)-(6) bekezdései alapján a szerzői vagyoni jogok csak törvényben meghatározott esetekben és feltételekkel ruházhatók át, ill. szállnak át, egyébként nem, és lemondani sem lehet róluk; és mivel egy ilyen speciális eset az Szjt. 30. § (1) bekezdés szerinti átszállásuk a munkáltatóra, munkaviszonyban létrehozott mű esetén; továbbá mivel ezen speciális esetben csak a munkáltató személyében bekövetkezett jogutódlás esetére – Szjt. 30. § (2) bekezdés – rendelkezik a törvény e jogok sorsáról, jogutód nélküli megszűnés esetére nem, ezért még mindig az a helyzet áll fenn, amelyről a fenti SZJSZT-szakvélemény szól, és amely miatt annak írói törvényi rendezést javasoltak. Így 2015 vége felé, amikor egy hasonló jellegű probléma felmerült, még mindig ugyanazzal a joghézaggal néz szembe az érintett szerző, jelen esetben programozónk (és társai) a szoftver vonatkozásában, mint amely joghézag már tíz éve is problémát jelentett.

A jelenlegi jogszabályi környezethez még egy apró adalékot jelent az Szjt. két speciális, szoftverekkel kapcsolatos rendelkezése. Egyrészt az Szjt. 59. § (1) bekezdése: „Eltérő megállapodás hiányában a szerző kizárólagos joga nem terjed ki a többszörözésre, az átdolgozásra, a feldolgozásra, a fordításra, a szoftver bármely más módosítására – ideértve a hiba kijavítását is -, valamint ezek eredményének többszörözésére annyiban, amennyiben e felhasználási cselekményeket a szoftvert jogszerűen megszerző személy a szoftver rendeltetésével összhangban végzi.” Illetve ugyanazon szakasz (3) bekezdése szerint: „Aki a szoftver valamely példányának felhasználására jogosult, a szerző engedélye nélkül is megfigyelheti és tanulmányozhatja a szoftver működését, továbbá kipróbálhatja a szoftvert annak betáplálása, képernyőn való megjelenítése, futtatása, továbbítása vagy tárolása során abból a célból, hogy a szoftver valamely elemének alapjául szolgáló elgondolást vagy elvet megismerje.”

Az Szjt. 59. § (1) szempontjából véleményem szerint megint csak probléma, hogy alanytalan vagyoni jogokról beszélünk, ezért a norma értelmezhetősége itt kérdéses, a (3) bekezdés pedig egy esetleges jogvita esetén vetne fel bizonyítási problémákat, hiszen itt jóhiszeműen egyik oldalról sem beszélhetnénk az úgynevezett független fejlesztésről, amelyre ez a bekezdés vonatkozik.

Javaslat a megoldásra

A kérdést de lege ferenda szemléletben nézve, valami ahhoz hasonló törvényi rendezésre lenne szükség, mint amelyet a felhasználási szerződéssel kapcsolatban biztosít a jog, azaz: „A felhasználási engedély a felhasználó gazdálkodó szervezet megszűnése vagy szervezeti egységének kiválása esetén a szerző beleegyezése nélkül átszáll a jogutódra.” (Szjt. 46. § (2) bekezdés). Ez egyébként azért is logikus lenne, mert az Szjt. 9. § (4)-(5) bekezdései a vagyoni jogok természetes személyek általi örökölhetőségét – nyilván itt nem munkaviszonyban létrehozott műről van szó – lehetővé teszik. Az nyilván képezheti vita tárgyát, hogy a leendő szabályozásban az Szjt. ebben a kérdésben is tartalmazza-e a 46. § (2) bekezdése szerinti „a szerző beleegyezése nélkül átszáll” kitételt, vagy erre az esetre biztosítson valamilyen mértékű, rendelkezési, beleszólási jogot a szerző részére.

Röviden összefoglalva tehát az esetet, a jelen jogi környezetben egyáltalán nem könnyű választ adni a címben feltett kérdésre, vagyis hogy ki fejlesztheti tovább ezentúl a szoftvert?

A tanulmány szerzője: Teleki Bálint

Források, felhasznált irodalom

Felhasznált irodalom:

LONTAI Endre, FALUDI Gábor, GYERTYÁNFY Péter, VÉKÁS Gusztáv; 2012.

Magyar polgári jog. Szerzői jog és iparjogvédelem

1. kiadás, Budapest, Eötvös József Könyvkiadó

VARGA István (szerk.); 2013.

A polgári nemperes eljárások joga

2. kiadás, Budapest, ELTE Eötvös Kiadó

Felhasznált jogszabályok:

A csődeljárásról és a felszámolási eljárásról szóló 1991. évi XLIX. törvény

A szerzői jogról szóló 1999. év LXXVI. törvény

A cégnyilvánosságról, a bírósági cégeljárásról és a végelszámolásról szóló 2006. évi V. törvény

A Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény

(A Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény)

(A szerzői jogról szóló 1969. év III. törvény)

Felhasznált soft-law dokumentumok:

A Szerzői Jogi Szakértő Testület 2/2005. sz. szakvéleménye (Szerzői felhasználási jogok sorsa gazdasági társaság jogutód nélküli megszűnése esetén)

A Szerzői Jogi Szakértő Testület 9/2009/1. sz. szakvéleménye (Számítógépi programalkotás átdolgozása)


Kapcsolódó cikkek

2024. április 18.

A technológia által támogatott joggyakorlat jövője: az AI precizitása egyensúlyba kerül az emberi szakértelemmel

A jog kritikus válaszút előtt áll, ahol egyensúlyba kell hoznia a nagy nyelvi modellek szabályalapú, algoritmikus és adatvezérelt logikáját az ember értelmező, stratégiai és empatikus gondolkodásmódjával, a mesterséges intelligencia által generált eredményeket az emberi szakértelemmel párhuzamosan alkalmazva az ügyfelek problémáinak átfogó kezelése érdekében.

2024. április 17.

Digtális megfelelés: Miért nem működnek a régi rutinok, és ez miért fájdalmas?

A digitális gazdaságban mind többen érezzük úgy, hogy általános közérzetünket minden téren meghatározza, hogy a régi és bevált rutinokat újra és újra felül kell vizsgálnunk. Ahogy Kahnemann mondaná, a gyorsról a lassú gondolkodásra kell váltanunk. A rutin lényege pedig éppen abban rejlik, hogy felgyorsítja és „fájdalommentesíti” az ismétlődő döntési szituációk megoldását. Különösen nagy kihívás, miközben a figyelmünket ezer csatornán felfoghatatlan számú inger bombázza. Ne felejtsük el, hogy az időnk és figyelmünk az egyik legnagyobb gazdasági értékké vált.

2024. április 17.

Miért (ne) antropomorfizáljuk a generatív mesterséges intelligenciát? – 1. rész

Úgy tűnhet, a mesterséges intelligencia napjainkban egyre inkább az emberhez hasonlóvá kezd válni. Ennek hátterében a tudomány fejlődésének természetes következményei és néha tudatos emberi döntések állnak. Milyen jelenségek állnak a folyamat mögött, és hogyan fogja ez a trend befolyásolni a mindennapjainkat a közeljövőben?