Különdíjat nyertünk a THEMIS-en


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Különdíjas lett a magyar csapat az Európai Igazságügyi Képzési Hálózat (EJTN) THEMIS elnevezésű nemzetközi csapatverseny „C” elődöntőjében Thessalonikiben. A felkészülésről, a versenyről és a kihívásokról az OBH készített interjút dr. Kovács Bálinttal, a Szombathelyi Járásbíróság bírájával, az Európai Jogi Szaktanácsadói Hálózat tagjával.


Mi indította arra, hogy tutorként segítse a THEMIS C elődöntő magyar csapatát?
A bírósági munkámat megelőzően, és a mellett is, mintegy 17 éve tanítok különböző felsőoktatási intézményekben. A felsőoktatási munkának alapvető motivációja a fiatalabb generációval való szakmai törődés és a tudásátadás. Amikor az Országos Bírósági Hivatal (OBH) és dr. Osztovits András, az Európai Szaktanácsadói Hálózat koordinátora megkeresett, hogy elvállalnám-e a tutori feladatokat, alapvetően ez a belső igény motivált arra, hogy igent mondjak. 
Mit gondol a csapat által választott téma relevanciájáról, bonyolultságáról?
Csapatunk az ún.”antitrust”, azaz versenyjogi kártérítési perek európai eljárási jogi problémáiról írta dolgozatát. Úgy gondolom, hogy maga az antitrust jogalkotás az európai civilisztikai jogharmonizációs jogalkotási törekvések és tudományos gondolkodás egyik divattémája. Nem is ez adta a dolgozat igazi kihívását, hanem az a körülmény, hogy a versenyjogi kártérítési perek szabályozási kérdései nagyobb részben anyagi jogi kérdések, ezzel szemben a Themis C versenyen kifejezetten eljárási kérdéseket körüljáró dolgozattal lehetett indulni. A feladat tehát az volt, hogy nagyon szigorúan eljárási problémákra kellett lehatárolni ezt az egyébként nagyon széles témakört. Ezt a feladatot – a zsűri elismerését is kiváltóan – jól sikerült elvégeznünk. Nagy segítségünkre volt ebben a munkában minden olyan szakember, akiknek a véleményét az OBH kikérte, és külön köszönettel tartozunk dr. Csöndes Mónika kúriai főtanácsadónak. 
[htmlbox karteritesi_jog]
Milyen kihívások merültek fel a csapat felkészülése alatt? A dolgozat elkészítése vagy a prezentáció volt a nehezebb feladat? 
Egy tudományos jellegű írásmű elkészítése, illetve a szóbeli prezentáció kialakítása eltérő munkamódszereket igényel. Arra a kérdésre, hogy melyik nehezebb, egyértelmű választ nehéz adni. Talán a dolgozat kialakítása elmélyültebb munkát kíván, többek között azért is, mert már az íráskor tekintettek kell lenni arra, hogy a későbbiekben szóbeli előadássá kell alakítani. 
Hogyan segítette a csapatot a felkészülés során?
A mentor szerepe ebben a versenyben sokrétű. A témaválasztás, annak megfelelő felosztása a versenyzők között, a dolgozat logikai és gondolati koherenciájának a megteremtése, a prezentáció elvi kereteinek kialakítása mind nagy odafigyelést igényel. Szerepe lehet a mentornak abban is, hogy a helyszínen a zsűri tagjainak ismeretét felmérve a szóba jöhető kérdések körében orientációt adjon. Fontosnak tartom azt is, hogy a tutor – személyiségétől is függően – a csapategységet, a nyugalmat, a lelkesedést nagyban meghatározhatja. Hogy ez nekem mennyire sikerült, azt nem ítélhetem meg, abban azonban biztos vagyok, hogy jó hangulatban, koncentráltan és felkészülten szerepeltek a magyar fogalmazók. Büszke vagyok rájuk. 
Milyen tapasztalatai vannak a nemzetközi versenyről? Hogyan értékeli a magyar csapat teljesítményét a többi országhoz viszonyítva?
Határozottan állíthatom, hogy a csapatunk tagjaiként kiválasztott fogalmazók kiemelkedő tehetséggel és magabiztos helytállással szerepeltek. Arra egészen határozottan emlékszem, hogy az olasz, osztrák, német és lengyel csapat egy-egy tagjától úgy váltunk el, hogy elmondták: az első három helyezett között számoltak velünk. A háromnapos rendezvény szervezői azt is megkövetelték, hogy a szigorú értelemben vett versenyprogramon túl az „egyéb” programokon is részt vegyenek a csapatok. Azt gondolom, hogy ezeknek a rendezvényeknek is aktív tagjai voltunk, bár kétségtelen, hogy e téren könnyebb helyzete volt azoknak, akik nem a rendezvény zárásaként szerepeltek. 
A magyar csapatot a zsűri a legjobb szóbeli prezentációért különdíjjal jutalmazta. Ön hogyan élte meg a csapat előadását a helyszínen?
A magyar csapat a harmadik versenynapon szerepelt. Ennek számos lélektani hátránya mellett annyi előnye mindenképpen volt, hogy az előadás pillanatában teljesen pontos képünk volt arról, hogy a zsűri és a versengő csapatok jelentős részének elismerését kivívtuk. Jól eső érzés volt a szereplést követő kávészünetben az elismerő szavakat fogadni, de számomra még jobb érzés volt a magyar csapattagok felszabadult büszkeségét látni.

Kapcsolódó cikkek

2024. április 18.

A technológia által támogatott joggyakorlat jövője: az AI precizitása egyensúlyba kerül az emberi szakértelemmel

A jog kritikus válaszút előtt áll, ahol egyensúlyba kell hoznia a nagy nyelvi modellek szabályalapú, algoritmikus és adatvezérelt logikáját az ember értelmező, stratégiai és empatikus gondolkodásmódjával, a mesterséges intelligencia által generált eredményeket az emberi szakértelemmel párhuzamosan alkalmazva az ügyfelek problémáinak átfogó kezelése érdekében.

2024. április 17.

Digtális megfelelés: Miért nem működnek a régi rutinok, és ez miért fájdalmas?

A digitális gazdaságban mind többen érezzük úgy, hogy általános közérzetünket minden téren meghatározza, hogy a régi és bevált rutinokat újra és újra felül kell vizsgálnunk. Ahogy Kahnemann mondaná, a gyorsról a lassú gondolkodásra kell váltanunk. A rutin lényege pedig éppen abban rejlik, hogy felgyorsítja és „fájdalommentesíti” az ismétlődő döntési szituációk megoldását. Különösen nagy kihívás, miközben a figyelmünket ezer csatornán felfoghatatlan számú inger bombázza. Ne felejtsük el, hogy az időnk és figyelmünk az egyik legnagyobb gazdasági értékké vált.

2024. április 17.

Miért (ne) antropomorfizáljuk a generatív mesterséges intelligenciát? – 1. rész

Úgy tűnhet, a mesterséges intelligencia napjainkban egyre inkább az emberhez hasonlóvá kezd válni. Ennek hátterében a tudomány fejlődésének természetes következményei és néha tudatos emberi döntések állnak. Milyen jelenségek állnak a folyamat mögött, és hogyan fogja ez a trend befolyásolni a mindennapjainkat a közeljövőben?