Megújul a dr. Vathy Ákos-díj


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Idővel az ország minden fiatal bírája pályázhat a dr. Vathy Ákos-díjra – fogalmazott lapunk kérdésére a Nyíregyházi Törvényszék és a Fővárosi Törvényszék elnöke egyaránt. Az elismerést 1995-ben a névadó halálának évében és az ugyancsak róla – a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bíróság és a Fővárosi Bíróság büntető kollégiumának egykori vezetőjéről – elnevezett alapítvány létrehozása óta ítélik oda olyan fiatal bíráknak, akik hozzájárulnak az általa vallott és megvalósított értékek megőrzéséhez. Az alapítvány ugyan megszűnik, de a díj tovább „él” az említett két törvényszék gondozásában, és jövő évtől már civilisztikai ügyszakos fiatal bírák, valamint bírósági titkárok is megpályázhatják.


Alapítványi formában utoljára adták át a fiatal büntetőbírák példamutató munkájának elismeréseképp létrehozott dr. Vathy Ákos-díjat múlt pénteken a Fővárosi Törvényszék esküdtszéki termében rendezett ünnepségen, ahol bejelentették: a díj névadójáról elnevezett alapítvány megszűnik ugyan, de annak eredeti céljait megőrizve, a díjazottak körének kibővítésével – szakmai munkájuk ösztönzésére és elismerésére – a Nyíregyházi Törvényszék és a Fővárosi Törvényszék közösen megalapítja a dr. Vathy Ákos-díjat. Az erről szóló megállapodást ugyancsak az ünnepség keretében írta alá a két törvényszék elnöke, dr. Nyakó Zsuzsanna és dr. Fazekas Sándor.

Dr. Nyakó Zsuzsanna és dr. Fazekas Sándor kézjegyükkel szentesítik a díjalapításról szóló megállapodást

A dr. Vathy Ákos Alapítványt 1995-ben hívta életre a névadó testvére, az idén január 7-én tragikus hirtelenséggel, 76 éves korában elhunyt Vathy Zsuzsa József Attila-, Márai Sándor- és Prima-díjas író, valamint a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bíróság és a Fővárosi Bíróság büntető kollégiuma az ugyanabban az évben elhunyt bíró emlékére. Dr. Vathy Ákos korábban e két bíróság büntető kollégiumát vezette. A díjjal pénzjutalom, valamint a névadó arcképével díszített bronzplakett jár, melyre a szellemiségét tükröző jelmondatot is felvésték: „A jog a jó és a méltányosság művészete”. Az alapítók célja az olyan fiatal bírák anyagi és erkölcsi elismerése, akik bírói és emberi magatartásukkal hozzájárulnak a dr. Vathy Ákos által vallott és megvalósított értékek megőrzéséhez.

Az ünnepélyes díjátadáson megjelentek az alapítvány volt és jelenlegi kurátorai, alapítói, dr. Vathy Ákos családtagjai és volt kollégái, valamint dr. Cserni János, az Országos Bírósági Hivatal (OBH) főosztályvezetője, valamint a Fővárosi és a Nyíregyházi Törvényszék bírósági vezetői, bírái és titkárai.

Dr. Surányi József, a Fővárosi Törvényszék büntető ügyszakos tanácselnöke, a kuratóriumi elnöke elmondta, a 22 éves alapítvány az elmúlt bő két évtizedben betöltötte küldetését, és mint intézmény ugyan megszűnik, de a díj megmarad, és a hivatásrend tovább őrzi dr. Vathy Ákos emlékét. Az első ízben sajtónyilvános kitüntetési esemény történetében eddig soha nem volt jelen ennyi bírósági vezető, s az ünnepi helyszín is különleges – fogalmazott az elnök, aki egyúttal átadta az idei díjakat. Idén dr. Sörös László, a Vásárosnaményi Járásbíróság, dr. Metzing Márton, a Fővárosi Törvényszék és dr. Sándor Erika, a Pesti Központi Kerületi Bíróság büntetőbírája vehette át az elismerést. Mindhárman átlagon felüli jó munkájukkal, szakmai alázatukkal és teljesítményükkel, bírósági vezetőik javaslata alapján érdemelték ki a díjat. A díjazottakra a kollégiumvezetőik tettek javaslatot, a kuratórium döntésekor pedig mindhármuk esetében figyelembe vette a tárgyalás-előkészítés, a pervezetést és az ítéletek írásba foglalását.

Igényes, közösségteremtő, elbűvölő személyiség

Két egykori kollégája is őszinte odaadással idézte fel dr. Vathy Ákos emlékét. Dr. Kozma Istvánné, büntető ügyszakos tanácselnök felidézte, az egykori kollégiumvezető fővárosiként 1971-ben a Kisvárdai Városi Bíróságon kezdte bírói pályafutását, ahol később elnökhelyettes, majd elnök is volt, ezután lett a Nyíregyházi Városi Bíróság elnöke. Szakmai és emberi hozzáállása ma is példaértékű. Amellett, hogy elbűvölő személyiség volt, őszinte figyelemmel fordult a fiatal kollégák felé. Folyamatosan képezte magát és bíróként a legnehezebb megítélésű ügyeket tárgyalta. Mindenkit tanulásra és maximális teljesítményre inspirált. Minőséget és mennyiséget követelt egyaránt, elemző személyiség volt, aki az időszerű ítélkezés érdekében dolgozott. Irodalomrajongó, a magyar nyelv művelője is volt, ítéleteiben irtotta germanizmust és a hasonlókat. Törekedett a szabatos, igényes megfogalmazásra. Bár 1988-ban Nyíregyházáról a Fővárosi Bíróságra került elnökhelyettesnek, volt kollégáival továbbra is ápolta a kapcsolatot.

Máziné dr. Szepesi Erzsébet, a Fővárosi Ítélőtábla büntető ügyszakos tanácselnöke, az alapítvány volt kurátora elmondta, az alapítvány a névadója általa létrehozott értékek megőrzését, emlékének ápolását tekintette fő céljának. Irodalomszeretete közismert volt, egyik kedvence pedig Márai Sándor. Dr. Vathy Ákos halála után az akkori Fővárosi Bíróság és a Szabolcs Szatmár-Bereg Megyei Bíróság büntető kollégiumának munkatársai, valamint dr. Vathy Ákos hozzátartozói voltak az alapítók. Elmondta, ő maga 13 évig volt a kuratórium elnöke, ez alatt 20 fiatal bíró vehette át a díjat, akik a mai napig büszkék az elismerésre, s teljesítményükkel már bizonyítottak a pályán.

A díjat eddig a két törvényszéken dolgozó büntető ügyszakos bírák kaphatták, ám a Jogászvilág kérdésére dr. Nyakó Zsuzsanna és dr. Fazekas Sándor is megerősítette, elképzelhető, hogy a hagyományőrzés kiszélesítésként idővel az ország bármelyik bírája megpályázhatja majd a díjat, az elképzelésről az OBH vezetőjét is tájékoztatták, aki remélhetőleg maga is támogatja majd azt. Az elismerést ugyanakkor a fokozatosság elvén lehet majd országossá bővíteni, egyelőre a két törvényszék díja marad, hűen az alapítói szándékokhoz.

Meghívottak sokasága jelent meg a díjátadón a Fővárosi Törvényszék esküdtszéki termében

Ami már bizonyos – mint arról dr. Nyakó Zsuzsanna ünnepi felszólalásában beszélt –, hogy a két törvényszék által jegyzett díjra a jövőben már nem csak a büntető, hanem a mindkét törvényszéken dolgozó, kezdő (legfeljebb tíz éves szolgálati jogviszonnyal rendelkező) civilisztikai ügyszakos bírák és bírósági titkárok is pályázhatnak majd, első alkalommal 2018-ban. A nyertesek kiválasztásáról az alapító törvényszékek elnökei által delegált négyfős bizottság dönt. Az elnök hozzátette, a jövő évi díjátadót a Nyíregyházi Törvényszék szeretné megrendezni. Dr. Vathy Ákos, bár budapesti születésű volt, pályáját onnan távol kezdve, mindvégig példát tudott mutatni fiatalabb kollégáinak.

Dr. Fazekas Sándor, beszédében kiemelte, nagy megtiszteltetés abban a csodálatos esküdtszéki teremben köszönteni a díjazottakat, ahol dr. Vathy Ákos is tárgyalt. Hangsúlyozta: az ünnepnap hármas mottója az emlékezés, ünnepelés és folytatás. Emlékeit felidézve megemlítette, hogy ugyanabban az évben – 1988-ban – kapott bírói kinevezést, amikor dr. Vathy Ákos a Fővárosi Bíróság elnökhelyettese lett és büszkén vallja tanítványának magát. Szigorú szakmaiság jellemezte, de odafigyelt a fiatal bírákra, akiknek délutánonként – idővel már baráti beszélgetésekké alakult – rendszeres konzultációit szervezett. „Tudta, hogy nekünk, a PKKB-n nehéz feladat bírónak lenni, érdekelte a sorsunk, igazi mentor, közösségteremtő ember volt” – fogalmazott az elnök. A díjazottaknak elmondta, ez nemcsak elismerés, hanem egyben teher és felelősség is, azt az értékrendet kell továbbvinniük, amit Vathy Ákos képviselt. Ami pedig a folytatást illeti: dr. Vathy Ákosról emlékkönyv készül, valamint egy Arcképcsarnok című kiadvány fogja bemutatni az alapítvány 23 díjazottját.


Kapcsolódó cikkek

2024. április 18.

A technológia által támogatott joggyakorlat jövője: az AI precizitása egyensúlyba kerül az emberi szakértelemmel

A jog kritikus válaszút előtt áll, ahol egyensúlyba kell hoznia a nagy nyelvi modellek szabályalapú, algoritmikus és adatvezérelt logikáját az ember értelmező, stratégiai és empatikus gondolkodásmódjával, a mesterséges intelligencia által generált eredményeket az emberi szakértelemmel párhuzamosan alkalmazva az ügyfelek problémáinak átfogó kezelése érdekében.

2024. április 17.

Digtális megfelelés: Miért nem működnek a régi rutinok, és ez miért fájdalmas?

A digitális gazdaságban mind többen érezzük úgy, hogy általános közérzetünket minden téren meghatározza, hogy a régi és bevált rutinokat újra és újra felül kell vizsgálnunk. Ahogy Kahnemann mondaná, a gyorsról a lassú gondolkodásra kell váltanunk. A rutin lényege pedig éppen abban rejlik, hogy felgyorsítja és „fájdalommentesíti” az ismétlődő döntési szituációk megoldását. Különösen nagy kihívás, miközben a figyelmünket ezer csatornán felfoghatatlan számú inger bombázza. Ne felejtsük el, hogy az időnk és figyelmünk az egyik legnagyobb gazdasági értékké vált.

2024. április 17.

Miért (ne) antropomorfizáljuk a generatív mesterséges intelligenciát? – 1. rész

Úgy tűnhet, a mesterséges intelligencia napjainkban egyre inkább az emberhez hasonlóvá kezd válni. Ennek hátterében a tudomány fejlődésének természetes következményei és néha tudatos emberi döntések állnak. Milyen jelenségek állnak a folyamat mögött, és hogyan fogja ez a trend befolyásolni a mindennapjainkat a közeljövőben?