Merre tart az ügyvédi szakma?


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A jövő ügyvédeire váró kihívásokról és lehetőségekről tartott előadást március 1-jén, az Orbán és Perlaki Ügyvédi Társulás (OPL). Az eseményre, a budapesti ELTE és a Pázmány Péter Katolikus Egyetem mellett, Pécsről és Szegedről is érkeztek hallgatók. Orbán Miklós partner, közel negyven érdeklődő fiatal előtt beszélt a jogi piacon tapasztalható trendekről és a következő években várható innovációkról.


A mesterséges intelligencia megalkotása felé vezető úton jelenleg is számos új technológiai eszköz jelenik meg az eddig kizárólag vagy döntően jogászok uralta piacokon. A folyamat a jövőben felgyorsul, ahogyan azt az Egyesült Államok és Nyugat-Európa példáján megfigyelhetjük. A nyugati országokban egyre nagyobb teret hódítanak azok a programok, amelyek hatékonyabban, olcsóbban és gyorsabban képesek ellátni a tradicionálisan jogászok által végzett feladatokat, legyen ez egy szabálysértési bírság kiszabása vagy kereskedelmi hitelmegállapodások tömeges átnézése és értelmezése. A fejlődés Magyarországon lassabban érezteti hatását, de kétségkívül elindult. Orbán Miklós, az előadásnak helyet adó Orbán és Perlaki Ügyvédi Iroda (OPL) partnere azonban biztatta a megjelent joghallgatókat, szerinte ugyanis az új kihívások mögött nagy lehetőségek is rejlenek a jövő jogászai számára. Ehhez azonban a magas szintű angol nyelv elsajátítása és a világ politikai, gazdasági folyamatainak megértése mellett az alapvető és legfrissebb IT technológiák ismerete és alkalmazása szükséges, figyelmeztetett Orbán Miklós. Azok, akik felismerik a nemzetközi és hazai trendeket, nem csak követhetik, de maguk is részesei, formálói lehetnek az innovációs folyamatoknak.

„Nagyon tetszett Miklós innovatív és nemzetközi szemlélete. Az előadás megmutatta, hogy rengeteg új és érdekes lehetőségünk lesz a következő években ügyvédként” mondta Fehérvári István az ELTE ötödéves hallgatója. Az eseményt Perlaki Szabolcs, az OPL partnere is pozitívan értékelte: „A közönség meglepően érdeklődő és aktív volt, az előadás után rendkívül érdekes beszélgetéseket folytattunk velük. Irodánk szeretne élő kapcsolatot kialakítani és ápolni a következő jogász generációval, ezért a jövőben is szeretnénk hasonló rendezvények keretében vendégül látni nyitott és ambiciózus egyetemi hallgatókat.”


Kapcsolódó cikkek

2023. június 22.

MI eszközök használata az ügyvédi munkában – 4. rész: hivatásbeli kötelezettségeket érintő kockázatok

Cikksorozatunk negyedik részében kiemelünk néhány olyan kockázatot, amelyek akkor merülnek fel, ha az ügyvédek MI-eszközöket használnak. Kitérünk arra is, hogy ezek használata miként veszélyeztetheti a hivatásbeli kötelezettségeknek való megfelelést. A cikk az Európai Ügyvédi Kamarák Tanácsa (CCBE) és az Európai Ügyvédek Alapítványa (ELF) által bemutatott, az Európai Bizottság által finanszírozott AI4Lawyers projekt keretében megalkotott útmutató alapján készült.

2023. június 7.

MI eszközök használata az ügyvédi munkában – 3. rész

Cikksorozatunk harmadik részében az szövegkeresésről, a szövegelemzésről a beszédet szöveggé alakító eszközökről, a chatbotokról és az adminisztrációs teher MI-vel való csökkentéséről olvashatnak. A cikk az Európai Ügyvédi Kamarák Tanácsa (CCBE) és az Európai Ügyvédek Alapítványa (ELF) által bemutatott, az Európai Bizottság által finanszírozott AI4Lawyers projekt keretében megalkotott útmutató alapján készült.

2023. május 31.

MI eszközök használata az ügyvédi munkában – 2. rész

Az Európai Bizottság által finanszírozott AI4Lawyers projekt keretében megalkotott útmutatóból készült cikksorozatunk második részében az ügyvédi kamarák lehetőségeit és az MI eszközök csoportjait ismertetjük. Az ügyvédi hivatás függetlenségének az állammal szembeni első számú garanciája az ügyvédi önszabályozás. Az ügyvédi kamaráknak ezért mérlegelniük kell, hogy saját országukban milyen módon tudják az ügyvédeket támogatni az MI eszközök használatában.