Munkajogi jogesetmegoldó verseny Pázmány jogi karán


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Mobbing áldozat vagy összeférhetetlen kolléga?- e kérdésben kellett állást foglalniuk azoknak a versenyzőknek, akik részt vettek a Pázmány jogi karának idei munkajogi jogesetmegoldó bajnokságán.


Egy szakmailag kifogástalan munkát végző munkavállaló hosszabb ideje jelzi feletteseinek, hogy munkaterhe elviselhetetlen, kollégáival pedig nehezen találja meg a közös hangot. Egy durva vitába fajult értekezlet után a munkáltató felmond a munkavállalónak, összeférhetetlen magatartás miatt. A vita a bíróságon folytatódik: a munkavállaló szerint ugyanis éppen hogy őt közösítették ki munkatársai, ő valójában mobbing (munkahelyi terror) áldozata.

Ebben a jogi kérdésben kellett állást foglalniuk azoknak a versenyzőknek, akik részt vettek a Pázmány jogi karának idei munkajogi jogesetmegoldó bajnokságán. A mintegy egyoldalas tényállásról írásban kellett kifejteniük jogi álláspontjukat. „A versenyfeladatot nem aszerint készítjük el, hogy lényegtelen végrehajtási rendeletekben kelljen megtalálni az alkalmazandó szabályokat. A feladvány a munka törvénykönyve legfontosabb jogintézményei alapján megoldható, a lényeg a jogi lényeglátás és az érveléstechnika” – mondta el dr. Kártyás Gábor egyetemi adjunktus, a verseny egyik szervezője.

 

Az idei versenyre érkezett tucatnyi pályamunka igen erős mezőnyt jelentett. Sokszor a végső rangsor nem is a jogi álláspont megfelelősége, hanem a válasz kidolgozottsága, logikus felépítése alapján alakul ki. A WoltersKluwer Kiadó jóvoltából a bajnokság nyertesei nem csak erkölcsi elismerésben részesülnek. Minden induló ajándékba kapta a HR&Munkajog magazin legutóbbi számát, a dobogóra jutottak pedig a munkajogi kiskönyvtár sorozat egy-egy kiadványával gazdagodtak. A győztes az ajándéka kapott Mt. kommentárt pedig bizonyára nem csak egyetemi tanulmányai alatt, hanem majd pár év múlva gyakorló jogászként is haszonnal forgathatja.

A munkajogi jogesetmegoldás bajnokai tavasszal tovább versenyeznek. Évtizedes hagyománya van a jogi karok között a munkajogi perbeszédmondó versenynek, amelyen élőszóban, egy szakmai zsűri előtt kell előadni az eset megoldását. Az angolul is kiválóan beszélő, munkajog iránt érdeklődő hallgatók pedig egy nemzetközi jogesetmegoldó versenyen is indulhatnak. Jövőre négy jogi kar delegáltjából áll fel a magyar csapat, amely Dániában méri össze tudását a nemzetközi mezőnyben. A feladat egy munkajogi jogutódlással kapcsolatos eset megoldása lesz.


Kapcsolódó cikkek

2024. március 28.

Fűszerezett érvelési bajnokság – Rekordok a 9. Dr. Nagy László Magánjogi Érvelési Versenyen

Kozma Gábor, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem ötödéves joghallgatója nyerte a kilencedik alkalommal megrendezett, idén több rekorddal is szolgáló Dr. Nagy László Magánjogi Érvelési Versenyt, ami e nehéz jogászi műfaj kiváló művelőjének, a 2013-ban fiatalon elhunyt ügyvédnek állít emléket. A rangos megmérettetésre története során először nem csak az összes hazai jogi karról – ráadásul rekordszámban – jöttek nevezések, hanem a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetemről is érkezett pályázat.

2024. március 27.

A mesterséges intelligencia által generált tartalmak vízjelezése: megoldás vagy látszatmegoldás?

A generatív mesterséges intelligencia (generative artificial intelligence – GAI) felemelkedése elkerülhetetlenül maga után vonja a használatával létrehozott félrevezető tartalmak terjedését is. Nagyrészt az erre való reagálásként egyre inkább a közbeszéd tárgyává válik a mesterségesen generált tartalmak (szövegek, videók, hanganyagok) explicit jelölésének problémája. A készülőben lévő szabályozások kapcsán komoly kérdés azok betartatása, nem beszélve a technológia rosszindulatú felhasználása során keletkező tartalmak azonosíthatóságáról.