Rendzavarás közepette elfogadta a földtörvényt az Országgyűlés


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A tervekkel ellentétben nem névszerinti, hanem gépi szavazással fogadta el az Országgyűlés pénteki ülésén 253 igen és 17 nem szavazattal, tartózkodás nélkül az új földtörvényt, miközben a Jobbik-frakció tagjai az elnöki pulpituson állva azt skandálták: „hazaárulók!”


Az ülés a Jobbik akcióját követően negyedórás szünet után folytatódott. Latorcai János elnök nem az elnöki pulpitusról, hanem szónoki emelvényről vezette az ülést. A szavazások alatt a jobbikos politikusok a „hazaárulók”, a „csak a nemzet” és a „nem, nem, soha” kiabálásokat skandálták, valamint Novák Előd folyamatosan az elnöki csengőt rázta.

 

(Forrás: MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. április 19.

Elindult az E-ING képzés a Magyar Ügyvédi Kamarában

Az ügyvédség szempontjából a 2024-es év talán legnagyobb kihívása az új ingatlan-nyilvántartási eljárás bevezetésére való felkészülés. Az E-ING képzés előkészítését a MÜK koordinálja azzal a céllal, hogy az új eljárásra vonatkozó elméleti és gyakorlati ismeretekkel segítse a kollégák felkészülését – derül ki a Magyar Ügyvédi Kamara Oktatási és Akkreditációs Bizottsága tájékoztatójából.