Tovább vitázik az EU az Egyesült Királysággal az északír jegyzőkönyvről


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A Bizottság szerint az Egyesült Királyság megszegi az északír jegyzőkönyv szerinti kötelezettségeit és nem hajlandó párbeszédet folytatni.

Az Európai Bizottság pénteken négy új kötelezettségszegési eljárást indított az Egyesült Királyság ellen, mert nem tartotta be az Észak-Írországra vonatkozó kereskedelmi megállapodást.

Az Európai Bizottság sajtónyilatkozatában kifejtette, hogy „az Egyesült Királyság múlt péntek óta nem hajlandó értelmes vitát folytatni, és az észak-írországi jegyzőkönyvre vonatkozó törvényjavaslat elfogadása ellenkezik a konstruktív együttműködés szellemével”.

A jogsértések az Észak-Írországból Nagy-Britanniába irányuló exportra vonatkozó adatok begyűjtésének és az EU-nak történő átadásának elmulasztásával, valamint az EU jövedéki adókkal, általános forgalmi adóval és alkohol jövedéki adójával kapcsolatos megállapodások végrehajtásának elmulasztásával kapcsolatosak.

A négy új kötelezettségszegési eljárás kiegészíti a bizottság által június 15-én indított kötelezettségszegési eljárásokat. A bejelentésre reagálva az Egyesült Királyság kormányszóvivője kijelentette: „Elszomorító, hogy az EU további jogi lépések meghozatalát választotta, különösen az Észak-Írországból Nagy-Britanniába érkező árukkal kapcsolatban, amelyek nyilvánvalóan nem jelentenek kockázatot az EU egységes piacára nézve. ”

Az Egyesült Királyságnak két hónapja van arra, hogy válaszoljon a Bizottság által az Egyesült Királyságnak küldött, az Írországról/Észak-Írországról szóló jegyzőkönyvnek való megfelelésre irányuló kérelmére, ezt követően a bizottság intézkedéseket hozhat,akár be is perelheti az Egyesült Királyságot az Európai Unió Bírósága elé terjesztheti.

(jurist.org)


Kapcsolódó cikkek

2023. szeptember 28.

A jövő jogásza podcast: az AI hatása a jogi szakmára

Podcastunkban a mesterséges intelligencia jogi szakmára gyakorolt hatásáról Dr. Megyeri Andrea a Wolters Kluwer Hungary innovációs és tartalomfejlesztési vezetője beszélget Dr. Tilesch György mesterséges intelligencia szakértővel, a PHI INSTITUTE for Augmented Intelligence elnökével.

2023. június 22.

MI eszközök használata az ügyvédi munkában – 4. rész: hivatásbeli kötelezettségeket érintő kockázatok

Cikksorozatunk negyedik részében kiemelünk néhány olyan kockázatot, amelyek akkor merülnek fel, ha az ügyvédek MI-eszközöket használnak. Kitérünk arra is, hogy ezek használata miként veszélyeztetheti a hivatásbeli kötelezettségeknek való megfelelést. A cikk az Európai Ügyvédi Kamarák Tanácsa (CCBE) és az Európai Ügyvédek Alapítványa (ELF) által bemutatott, az Európai Bizottság által finanszírozott AI4Lawyers projekt keretében megalkotott útmutató alapján készült.

2023. június 7.

MI eszközök használata az ügyvédi munkában – 3. rész

Cikksorozatunk harmadik részében az szövegkeresésről, a szövegelemzésről a beszédet szöveggé alakító eszközökről, a chatbotokról és az adminisztrációs teher MI-vel való csökkentéséről olvashatnak. A cikk az Európai Ügyvédi Kamarák Tanácsa (CCBE) és az Európai Ügyvédek Alapítványa (ELF) által bemutatott, az Európai Bizottság által finanszírozott AI4Lawyers projekt keretében megalkotott útmutató alapján készült.