Ülj be a legizgalmasabb perekre!


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Légy részese a bírósági eljárásoknak és nézd élőben a tárgyalásokat. Ismerd meg, hogy a megtanult elmélet hogyan működik a gyakorlatban, és tanulj, miközben a legizgalmasabb ügyek részletei tárulnak fel előtted.

1. Budapest

Helyszín: Fővárosi Törvényszék, Budapest, Markó utca 27., I. 97-es tárgyalóterem

Időpont: 2019.03.19. 9:00

Tárgy: Piramisjáték szervezésének bűntette

Az ügy lényege: A vádirat szerint a vádlott egy olyan egyház törvényes képviselője volt, amely 2012. január 1-jétől nem minősült egyháznak – mivel a szervezet továbbműködéséről a vádlott nem nyilatkozott, ezért elrendelték annak kényszer-végelszámolását. Ennek ellenére a vádlott az egyházi minőség megszűnését követően is az ügyfelek előtt a szervezetet valótlanul nemzetközileg bejegyzett egyházként és magát annak főpapjaként jelölte meg.

A vádlott a szervezet egyházi jellegére, illetve karitatív célokra hivatkozással a csatlakozni kívánó résztvevőktől előre meghatározott formában, kockázati tényezőt is tartalmazó módon pénzt gyűjtött azzal, hogy a tagok megfelelő számú további résztvevők beszervezésével a szervezőkön keresztül segélynek nevezett kifizetésben részesülnek.

A befizetett pénzösszegek minden alkalommal a vádlotthoz kerültek, azokkal ő rendelkezett és az egyes kifizetésekről is ő határozott.

A szervezet befektetési tevékenységet nem folytatott, bevétele kizárólag a résztvevők által befizetett összegekből állt, így a további új tagok befizetésének hiányában a résztvevők kifizetése nem volt lehetséges. Az ügyészség a vádlottat piramisjáték szervezésének bűntettével vádolja.

A tárgyalás tanúmeghallgatással folytatódik.

Érdeklődj a tárgyalásról: Fővárosi Törvényszék Sajtóosztály, 06-1-354-6729, sajto@fovarosit.birosag.hu

2. Miskolc

Helyszín: Miskolci Törvényszék, Miskolc, Dózsa György út 4., I.113-as tárgyalóterem

Időpont: 2019.03.20. 8:00

Tárgy: védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett emberölés bűntette

Az ügy lényege: A vádirat szerint az ittas és „herbálos” cigarettát is fogyasztó férfi ismerte a sértettet, baráti viszonyban voltak

2017. szeptember 2-án találkozót beszéltek meg az esti órákra a település temploma mellett található erdei ösvényhez.

A vádlott vitatkozott a lánnyal, majd többször ököllel arcul ütötte, aki ennek következtében eszméletét vesztette.

A vádlott az öntudatlan állapotban lévő sértettet levetkőztette, majd az ösvény vízelvezetőjének csatornájába dobta a még életben lévő lányt.

A sértett halálát vízbefulladás okozta.

A tárgyalás március 25-én és 27-én 8 órakor folytatódik.

Érdeklődj a tárgyalásról: dr. Horváth Dóra sajtószóvivő, 06-46/815-297, 06-70/361-2778, horvathd@miskolc.birosag.hu

[box title=”Polgári perrendtartás Navigátor” style=”soft” box_color=”#007ac3″ radius=”0″]

Prof. dr. Wopera Zsuzsa szerkesztésében, 90 vizualizált ábra az új Pp. eljárási szabályainak, megváltozott perszerkezetének és új jogintézményeinek gyakorlati alkalmazásához.

További információ >>[/box]

3. Pécs

Helyszín: Pécsi Járásbíróság, Pécs, Széchenyi tér 14., földszint 14-es tárgyalóterem

Időpont: 2019.03.21. 8:30

Tárgy: jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntette

Az ügy lényege: A vádlott nő egy alapítvány kuratóriumi elnöke.

Az alapítvány célja a rosszul felszerelt betegellátó intézmények, kórházak, klinikák gyermekosztályainak támogatása, orvosi műszerek felújításához, újak vásárlásához támogatás nyújtása, a berendezés korszerűsítése a hosszabb ideig ágyhoz kötött beteg gyerekek komfortérzetének emelése. Támogatások igénybevétele és nyújtása, a célok megvalósítását segítő eszközök felkutatása és a beteg gyerekek szállítása.

Az alapítvány kuratóriuma csak névleg működött, tényleges üléseket nem tartott, a vagyon felhasználásával, az alapítvány működésével kapcsolatos döntéseket a vádlott hozta meg. Az alapítvány bankszámlái felett a vádlott rendelkezett, a számlákhoz tartozó bankkártyákat is kezelte.

A vádlott 2015 februárjától 2016 decemberéig terjedő időszakban vagyonkezelői kötelezettségét megszegte azzal, hogy a kuratórium döntése nélkül az alapítványi célokkal nem összeegyeztethető kifizetéseket teljesített részben az alapítvány bankszámláiról történő átutalással, részben készpénzzel. Ennek során az alapítványnak – külföldi tanfolyamainak és márkás ruházati cikkeknek a kifizetésével – összesen 22.588.449 forint kárt okozott.

Érdeklődj a tárgyalásról: Dr. Barkaszi Attila sajtószóvivő, +36- 30-990-4247, barkaszia@pecsit.birosag.hu

4. Szeged

Helyszín: Szeged, Szegedi Törvényszék, Szeged, Széchenyi tér 4. 108-as tárgyalóterem

Időpont: 2019.03.21. 8:30

Tárgy: Testi sértés bűntette

Az ügy lényege: A sértett egyedül lakott szentesi lakásában. A fia azért, hogy édesanyja gondozásában részt vegyen és neki segítsen, hozzáköltözött.

A sértett természetes okú megbetegedései miatt állandó gyógyszeres kezelésben részesült, majd állapota erősen megromlott, ágyhoz kötötté vált.

A sértett ellátásában szociális gondozó is segített a vádlottnak, aki ebben az időszakban is rendszeres italozó életmódot folytatott.

A vádlott 2017. szeptember és október hónapjaiban, ittas állapotban, több alkalommal az ágyban magatehetetlen állapotban fekvő sértettet bántalmazta. A szociális gondozó 2017. október 20. napján olyan sérüléseket látott a sértett arcán és testén, hogy hozzá azonnal mentőt hívott.

A vádlott időben elhúzódó, több hetes bántalmazásai miatt a sértett a fején, a kezein, valamint a felsőtestén többszörös, köztük 8 napon belül gyógyuló, 8 napon túl gyógyuló, valamint a fejet ért bántalmazások miatt kialakuló koponyaűri vérzések miatt életveszélyes sérüléseket is elszenvedett.

Érdeklődj a tárgyalásról: Juhászné dr. Prágai Erika sajtószóvivő, +36-30/4756-007, sajto_csongrad@szegedit.birosag.hu

5. Debrecen

Helyszín: Debreceni Járásbíróság, Debrecen, Arany János u. 25-31., Fszt. 28-as tárgyalóterem

Időpont: 2019.03.22. 11:00

Tárgy: Közösség tagja elleni erőszak bűntette és más bűncselekmény

Az ügy lényege: Előkészítő ülést tart a Debreceni Járásbíróság annak a vádlottnak az ügyében, akivel szemben közösség tagja elleni erőszak bűntette és más bűncselekmények miatt emelt vádat az ügyészség.

A vádlott 2017 márciusában költözött egy debreceni társasházba, ahová a sértett és családja, férje és három lánya 2017 májusában költözött. A nő napi rendszerességgel megjelent a sértett lakásánál, ahová megkérdezése nélkül ittas állapotban bement és hiába kérték, hogy távozzon, ő nem ment haza.

A vádlott a sértett kiskorú lányát odaköltözésüktől kezdve állandó jelleggel szidalmazta roma származása miatt.

A szomszéd nő folyamatosan fenyegette az egész családot, és megöléssel fenyegette őket.

A 49 éves nő 2017 novemberében ittas állapotban ismét bement a nyitva hagyott ajtón keresztül a sértett lakásába, ahol a kiskorú lányt ismét szidalmazta. A kislány ijedtében édesanyjához menekült, eközben a vádlott őt kétszer fejen ütötte, majd a lakásból távozott.

Másnap este a vádlott újra bement a sértettek lakásába, ahol a kiskorú lányt meglátva őt a származása miatt megint becsmérlő szavakkal illette, majd ököllel hátba vágta. A vádirat szerint a sértett az ütéstől a földre esett, majd a konyhában tartózkodó édesanyjához sietett. Aznap a vádlott visszament a lakásba, ekkor azonban a kislány édesapja erőteljesen rászólt a nőre, hogy hagyja el az ingatlant.

A férfi feleségében a régóta tartó fenyegetések és a vádlott agresszív magatartása egyre komolyabb félelmet keltettek, ezért a nyomozó hatósághoz fordult.

A bíróság előkészítő ülést tart.

Érdeklődj a tárgyalásról: Dr. Dobó Dénes sajtószóvivő, 36/30 748 3847

Dr. Veszprémyné Dr. Szajkó Márta sajtótitkár, 36/30 327 0464

email: sajto@debrecenit.birosag.hu


Kapcsolódó cikkek

2024. március 28.

Fűszerezett érvelési bajnokság – Rekordok a 9. Dr. Nagy László Magánjogi Érvelési Versenyen

Kozma Gábor, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem ötödéves joghallgatója nyerte a kilencedik alkalommal megrendezett, idén több rekorddal is szolgáló Dr. Nagy László Magánjogi Érvelési Versenyt, ami e nehéz jogászi műfaj kiváló művelőjének, a 2013-ban fiatalon elhunyt ügyvédnek állít emléket. A rangos megmérettetésre története során először nem csak az összes hazai jogi karról – ráadásul rekordszámban – jöttek nevezések, hanem a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetemről is érkezett pályázat.

2024. március 27.

A mesterséges intelligencia által generált tartalmak vízjelezése: megoldás vagy látszatmegoldás?

A generatív mesterséges intelligencia (generative artificial intelligence – GAI) felemelkedése elkerülhetetlenül maga után vonja a használatával létrehozott félrevezető tartalmak terjedését is. Nagyrészt az erre való reagálásként egyre inkább a közbeszéd tárgyává válik a mesterségesen generált tartalmak (szövegek, videók, hanganyagok) explicit jelölésének problémája. A készülőben lévő szabályozások kapcsán komoly kérdés azok betartatása, nem beszélve a technológia rosszindulatú felhasználása során keletkező tartalmak azonosíthatóságáról.