A koronavírus elsöpörheti az esküdtszéket? Koronavírus Veszélyhelyzet


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A koronavírus miatt nem lehet esküdtszék a tárgyalásokon, ezért az eljárások késedelmének megakadályozása érdekében egyesbíró bírálná el azokat.

A szerző aggódik az Owen Bowcott cikkében tárgyalt javaslat miatt, amelyben azt taglalja, hogy ausztrál mintára az Egyesült Királyságban is vezessék be az egy helyett, így segítve a koronavírus terjedésének megakadályozását.

Az Owen Bowcott által megszólaltatott Geoffrey Robertson a korona egyik jogásza azzal érvel, hogy az esküdtszék előtt tartott tárgyalásokon 12 ember egymás közvetlen közelében tartózkodik a tárgyalóteremben és a pihenő helyiségben. A pubok és éttermek után az esküdtszék lesz az egyik utolsó intézmény, amelyet újraindítanak, ha a koronavírus veszély elmúlt.

Szerinte az emberek többsége úgy gondolja, hogy az esküdtszék részvételével lefolytatott bírósági eljárás a terhelt alapvető joga, de miért ne adhatnánk választási lehetőséget a terheltnek, aki így egyes bíró eljárását is kérhetné?

„Ez lehetővé tenné, hogy egyes bíróságok újra működjenek, még akkor is, ha az ügyvédeknek és a bíróknak arcmaszkot kellene viselniük és ez hasznos lenne azon vádlottak számára is, akik nem akarják, hogy az igazságszolgáltatás késve bírálja el az ügyüket ”- tette hozzá Robertson.

A lezárások bevezetésekor a skót kormány javasolta az esküdtszékek működésének ideiglenes felfüggesztését, ám ez olyan felháborodást váltott ki, hogy visszavonták a javaslatot.

A Justice, a jogi reformokért küzdő szervezet, online tárgyalások megtartását javasolta, amelyekben az esküdtszék tagjai távolról, otthonukból vehettek volna részt. A brit korona Bírósági és Törvényszék Szolgálata (HMCTS) azonban úgy nyilatkozott, hogy nem terveznek, hogy tárgyalásokat, amelyen az esküdtek otthonukból vesznek részt.

A bírósági rendszer átmeneti akadályoztatását, Jeremy Dein a korona másik jogásza szerint, azonban nem szabad kizárólag egyesbíró által vezetett tárgyalásokkal kiküszöbölni. Az Egyesült Királyságban a kizárólag egyes bírók által vezetett tárgyalásokat olyan kivételes esetekben alkalmazzák csak, amelyekben fennáll az esküdtszék befolyásolásának veszélye.

A brit büntetés-végrehajtási intézetek is küzdenek a koronavírus-krízissel  és mintegy 9000 fogvatartott ügye szenved késedelmet. Bármi legyen is a vád velük szemben, nem szabad hagynunk, hogy ezeknek a kiszolgáltatott személyeknek kizárólag egyesbíró által vezetett tárgyalást tartsanak. Sokan kétségbeesésükben belemehetnek az egyesbíró elfogadásába, amelyet általában a leginkább manipulálható vádlottaknak tartanak fenn. Ahelyett, hogy felvetették a kizárólag egyesbírók vezette tárgyalások széles körű alkalmazását, a parlamentnek megoldást kell találnia az esküdtszék részvételével tartott tárgyalások újraindítására.

Az ügyvédek nagy becsben tartják a büntető igazságszolgáltatási folyamatot, amelyben a részvevőket véletlenszerűen választják az egyes ügyekre. Már régóta szerették volna, hogy az egyesbíró vezette tárgyalások ugyanolyan elfogadottak legyenek, mint az esküdtszék részvételével folyók. De ez nincs így. Az ártatlanság vélelme a társadalom alapvető fontosságú vívmánya, amelyben az esküdtszék a vérkeringés. Nem válhat az esküdtszék a válság újabb áldozatává.

(theguardian.com)


Kapcsolódó cikkek