A közigazgatási perrendtartási szabályok alkalmazását vizsgálja a Kúria


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Darák Péter az interjúban beszélt a szervezetileg elkülönített közigazgatási bírósági rendszer felállításának elhalasztásáról, a feltételes szabadságra bocsátás büntetés-végrehajtási bírói gyakorlatról és a devizahiteles perek elbírálásáról is.

Az új közigazgatási perrendtartás gyakorlati érvényesülésének vizsgálatára hív életre konzultációs testület a Kúria – erősítette meg dr. Darák Péter az InfóRádiónak adott interjújában 2019. július 3-án. A legfőbb bírói fórum vezetője az Aréna című műsorban kiemelte, a Kúria mellett eddig is működtek jogkérdéseket vizsgáló szakmai grémiumok, amelyek célja, hogy a már első fokon jelentkező kérdésekre időszerűen lehessen reagálni. A Kúria csak akkor tud hatékonyan működni, ha időben találkozik az alsóbb fokon jelentkező problémákkal. A testületet munkáját a Közigazgatási-Munkaügyi Kollégium vezetője, dr. Kalas Tibor fogja irányítani.

(kuria-birosag.hu)


Kapcsolódó cikkek

2024. március 28.

A magyar kartelljog fejlődéséről szervezett szakmai konferenciát a GVH

A kartelljog hazai fejlődését járta körül a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) által életre hívott Magyar Compliance Akadémia (MCA) második rendezvénye. A szakmai esemény keretében a GVH szakértői és hazai jogi szakértők vitatták meg a kartelljog témakörét, kiemelten fókuszálva a jogterület fejlődésére – tájékoztott csütörtökön a versenyhatóság.