A Kp. új szabályainak hatásai kedvezőek az eljárásokban


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az új Kp. bevezette az egyszerűsített per intézményét, így sok korábban nemperes ügyként kezelt ügytípust 2018-tól peres ügyként kell számba venni.

Az új eljárási törvénynek is köszönhető, hogy 2019. I. félévben a közigazgatási és munkaügyi bíróságokon a perek száma (10 ezer) 23,5%-kal, míg a nemperes ügyeké (1 530) 59,5%-kal volt alacsonyabb 2017. I. félévhez képest (13,5 ezer peres és 3 783 nemperes).

Az érkező ügyeknek több mint háromnegyede peres ügy volt korábban is, 2019. I. félévben azonban 87%-ra emelkedett a perek aránya.

Ennek oka, hogy az új Kp. bevezette az egyszerűsített per intézményét, így sok korábban nemperes ügyként kezelt ügytípust 2018-tól peres ügyként kell számba venni.

A Fővárosi Törvényszéken – az új Kp. bevezetésével 2018-ban megjelent – elsőfokú közigazgatási ügyekből a bírák 2019. I. félévben 404 ügyet fejeztek be.

Az OBH 2019. I. félévi ügyforgalmi elemzése itt tekinthető meg.

(birosag.hu)


Kapcsolódó cikkek

2024. április 18.

Az országos átlagnál is jobban javult a zalai bíróságok ügykezelése

Az országos átlagnál több ügy érkezett tavaly a zalai bíróságokra, de többet is zártak le, és a két éven túl elhúzódó esetekben is nagyobb volt a csökkenés – közölte az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnöki kabinetjének főosztályvezetője csütörtökön Zalaegerszegen, sajtótájékoztatón.

2024. április 18.

Erőszakos Sztárbox-jelenetek miatt büntették a Kanapéhuszárokat

Összesen 8 millió forint bírságot rótt ki az RTL-re a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa a Kanapéhuszárok című műsorszám két epizódja miatt, miután állampolgári bejelentésre, hatósági ellenőrzést követően hivatalból indított közigazgatási hatósági eljárást a médiaszolgáltatóval szemben. A Kanapéhuszárok vizsgált epizódjaiban a Sztárbox olyan erőszakos jelenetei is láthatók voltak, amelyek alkalmasak lehettek a tizenhat éven aluli gyermekek személyiségfejlődésének kedvezőtlen befolyásolására – közölte a hatóság kommunikációs igazgatósága csütörtökön.