A magyar vitorlázás nagykövete

Ha van a magyar vitorlássportnak nemzetközi szinten is kiemelkedő alakja, a Repülő hollandi osztályban hatszoros világ- és háromszoros Európa-bajnok Majthényi Szabolcs és 1987 óta vele versenyző társa Domokos András minden bizonnyal az. Ráadásul mindezt széles körű ismertség és kiemelkedő támogatás nélkül, amatőrként és olyan kiegyensúlyozottan teszik, mint legutóbb januárban Új-Zélandon, ahol a bajnokság kilenc futamából hetet megnyerve lettek hatodjára is világbajnokok.

Yacht Life magazin
Magyar kiadású, magyar és angol nyelven negyedévenként megjelenő luxus jacht- és életmódmagazin. Kapható a nagyobb újságárusoknál vagy előfizethető.

A kérdés triviálisnak tűnhet ennyi év és siker után, de kiindulásnak megkerülhetetlen: tulajdonképpen miért vitorlázol?

Majthényi Szabolcs: Édesapám edző volt, mentünk vele mindenhová, – és anélkül, hogy bármit is tudtunk volna a vitorlázásról, egyszercsak ott találtuk magunkat a Balatonon egy hajón. Soha nem erőltették, de valahogy természetes volt, hogy az ember beül egy Optimistbe és megy versenyezni. A vitorlázás tetszett már az elejétől kezdve – manapság pedig nem is tudom elképzelni, hogy más sportot űzzek.

Miért?

A verseny mellett maga a vitorlázás öröme a jutalom, hogy kinn vagy a természetben, szabadon, nyugalomban, nem kell mással foglalkozni. A verseny ennek a sűrítménye.

Ha a vitorlázáson belül a versenyzés, akkor a versenyzésen belül mi a legkiemelkedőbb öröm? Számoljátok még egyáltalán, hogy hol tartotok bajnokságokban, kupákban?

Van, aminek utána kell számolni, ilyenek a magyar bajnoki címek, ott tizennégy–tizenötnél járhatunk. A világ- és Európa-bajnoki címeket viszont tudjuk. Az eredményektől és sikerektől függetlenül nekem a Repülő hollandiban a legjobb versenyezni, hiszen olyan hajóosztály, ahol mindenben kipróbálhatod magadat: úgy fizikailag, mint szellemileg, a hajóvezetésben, a vitorlázás legkomplexebb formájában megjelenik benne minden, – olyan jól eltalált osztály ez, amiben minden szakasz örömet jelent.

Milyen típusú versenyző vagy: aki minden idegszálával figyel a versenyen, vagy aki inkább ösztönösen, élvezetből vitorlázik?

A tudatosság nálunk alapvető követelmény. Van olyan vitorlázó, aki sokkal inkább a megérzéseire hallgat, nálunk ez a körülmények figyelembevételével történik, majdnem úgy, mintha matematikai számításokra alapoznánk.

Az első VB-címeteket is ilyen pontosan előre megterveztétek?

Nem, egyáltalán nem így volt. ’92-ben kezdtünk el hollandizni, és rá nem egészen két évvel sikerült világbajnoki címet nyernünk. Előtte voltak már jelek, hogy ebben a hajóosztályban megtaláltuk magunkat, hiszen az első világbajnokságunk előversenyét, – ami ugyan csak egyetlen futam volt, – megnyertük.

És utána? Egyértelmű volt, hogy szépen zsinórban jönnek a bajnoki címek?

Á, dehogy. Már az első VB is kérdéses volt, úgy győzködtek bennünket az ausztrálok, hogy menjünk ki, majd ők szereznek hajót, csak intézzük el, hogy kijussunk. Végül kölcsönökből, családi támogatással mentünk ki.

Hogy élitek meg azt, hogy ennyi eredmény után is csak kevéssé ismer benneteket a közvélemény?

A visszajelzésekből ítélve szerintem sokan többen tudnak rólunk, mint elsőre gondolnánk. Nagyon sok sportszerető, érdeklődő ember van az országban.

Hiányzik az a fajta népszerűség, ami ennyi trófeával más sportban szinte automatikusan járna?

Nem, ennek mindig is örültünk, hogy civilek maradhattunk, András ráadásul még jobban kerüli a nyilvánosságot. Szerencsére nem kerülünk a bulvárlapok címoldalára és nem akarnak beleturkálni az életünkbe. Másrészt viszont megjelenés nélkül mi is nehezen tudunk szponzort találni.

Mi volt az első hajó, amire vissza tudsz emlékezni – és mi az, amit a legszebbnek tartasz?

Az első, ami bennem maradt, egy Dragon volt, családi hajónk, a Carioca. A Dragon azóta is nagy kedvencem, – van is egy egész jó alapot jelentő, de idő- és forráshiány miatt még nem összerakott verseny Dragonunk, az Örvényes. A legszebbnek viszont a Schärenkreuzereket tartom a mai napig, főleg a harmincasokat, azoknak talán a legeltaláltabb az arányrendszerük. Vannak modernebb, jobban felszerelt, jobb menettulajdonságokkal rendelkező jachtok, de esztétikumukat tekintve szerintem még nem tudták felvenni a versenyt velük, – ezek adják vissza leghívebben a vitorlázás élményét, az igazi nyugalmat, kiegyensúlyozottságot.

Ez akkor azt is jelenti, hogy – ha bármikor is véget érne a Repülő hollandis karriered – egy Schärenkreuzer lehetne a továbblépés? Vagy egy Dragon?

Nem azt mondom, hogy cél, de természetes lépcsőfoknak tekintem. Bár remélem, minél később következik be az a pillanat.

Ha már az interjú elején szóba került a megtervezettség, akkor hány bajnoki cím még a cél? És azon túl mi az irány?

Az irány egyértelmű: hogy minél tovább hollandizzunk. Azon, hogy mi legyen utána, még nem gondolkoztunk. Egyelőre, ha a szponzorok is úgy akarják, úgy tűnik, folytathatjuk ezen a szinten a versenyzést.

Körösvölgyi Zoltán

Majthényi Szabolcs – Domokos András (FD / HUN 70)

Világbajnok: Ausztrália (1994), Portugália (2002), Ausztrália (2003), Németország (2004), Egyesült Államok (2006), Új-Zéland (2009)

Világbajnoki ezüstérmes: Magyarország (1996), Dánia (2001), Magyarország (2005)

Európa-bajnok: Spanyolország (1997), Olaszország (2000), Ausztria (2006)

US-Open győztes (1997)