A nagy testvér már az egészségünket is figyeli


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A Google úgy gyűjtött érzékeny egészségügyi adatokat az egyik legnagyobb amerikai magánegészségügyi szolgáltatótól, hogy a betegek és az orvosok nem tudtak róla.

A Google a Nightingale nevű titkos projekt keretében több millió amerikai állampolgár egészségügyi adatához fért hozzá jogosulatlanul.

A Google az USA második legnagyobb egészségügyi szolgáltatójával az Ascensionnal állapodott meg és tavaly óta 21 tagállamból szerzett egészségügyi adatokat.

A Google által végrehajtott adatszerzés számos adatvédelmi aggályt vet fel, mivel nem lehet tudni, hogy a megszerzett adatokat hogyan kezelte a cég. A betegeket és orvosaikat sem tájékoztatták arról, hogy kezelik a személyes adataikat, annak ellenére, hogy ahhoz legalább 150 Google dolgozó is hozzáfért a Wall Street Journal szerint.

A cég többek között az érintettek nevét, címét, születési idejét, orvosi diagnózisait, laboreredményeit, a felírt gyógyszereket és a kórházi kezeléseket is megszerezte.

Az esetre úgy derült fény, hogy egy anonim felhasználó kirakta az internetre a projekthez kapcsolódó dokumentumokat, azzal a megjegyzéssel, hogy „a Google titokban a saját szerverére továbbít adatokat a betegek tudomása és hozzájárulása nélkül.”

A Google és az Ascension is úgy nyilatkozott, hogy az adatgyűjtés nem sérti az amerikai egészségügyi szolgáltatási törvényt, amely előírja az egészségügyi személyes adatok védelmét.

A Google igyekezett mindenkit megnyugtatni, hogy a megszerzett egészségügyi adatokat nem kapcsolják és nem is fogják összekapcsolni a Google által a felhasználókról tárolt más adatokkal. „Az  Ascension marad az adatok kezelője mi az ő nevükben eljárva nyújtunk szolgáltatást” – tette hozzá a cég.

A techcég a megszerzett egészségügyi adatokat egy mesterséges intelligenciába akarja betáplálni, amellyel új profitorientált szolgáltatást akar indítani.  A cég már több éve foglalkozik például egy olyan mesterséges intelligencia fejlesztésével, amely elemzi az MR képet és egyéb betegadatokat és abból következtet a lehetséges egészségügyi diagnózisra és előrejelzéseket is készít.

Tariq Shaukat, a Google Cloud elnöke így nyilatkozott: „Reméljük, hogy az egészségügyi szolgáltatásokat össze tudjuk kapcsolni a felhő, az adatelemzés, a gépi tanulás és a produktivitást növelő eszközök előnyeivel, amellyel javíthatjuk és olcsóbbá tehetjük az egészségügyi ellátást, miközben életeket mentünk.”

Az Ascension is megszólalt az ügyben. Közleményükben kiemelték, hogy „a Google-lel történő együttműködés során maradéktalanul megfeleltek a jogszabályi elvárásoknak és hatalmas erőfeszítéseket tettek az adatok védelme és az adatbiztonság garantálása érdekében.”

(telegraph.co.uk)


Kapcsolódó cikkek

2024. március 28.

A magyar kartelljog fejlődéséről szervezett szakmai konferenciát a GVH

A kartelljog hazai fejlődését járta körül a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) által életre hívott Magyar Compliance Akadémia (MCA) második rendezvénye. A szakmai esemény keretében a GVH szakértői és hazai jogi szakértők vitatták meg a kartelljog témakörét, kiemelten fókuszálva a jogterület fejlődésére – tájékoztott csütörtökön a versenyhatóság.