A németek koronavírus idején is gyülekezhetnek Koronavírus Veszélyhelyzet


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A német Alkotmánybíróság csütörtökön meghozott döntésében egyértelművé tette, hogy az állampolgároknak a koronavírus-járvány idején is joguk van a politikai tiltakozáshoz.

A német Alkotmánybíróság azt követően döntött az ügyben, hogy a Hessen tartománybeli aktivisták egy csoportja az „Erősítsék az egészségügyet az alapvető jogok korlátozása helyett – a vírusok, és ne az emberek elleni védekezzenek” című dokumentumot nyújtott be a bírósághoz.

A tüntetők abban reménykedtek, hogy az alkotmánybíróság a koronavírus ellen bevezetett további korlátozások nélkül engedélyezi számukra a németországi Giessen városában a a gyülekezést. Az Alkotmánybíróság döntésében engedélyezte ugyan a tüntetők gyülekezését, de előírta, hogy tartsák be a társadalmi távolságtartási intézkedéseket.

„A hesseni tartományi kormány koronavírussal kapcsolatos rendelete nem tartalmaz általános tilalmat a kettőnél több, nem egy háztartásban élő, ember általi közterületi gyülekezésre” – foglalt állást az alkotmánybíróság. „Az egyesülési szabadság alapvető jognak minősül, amelyet védelemben kell részesíteni.”

A német alkotmány 8. cikke kimondja, hogy „minden németnek joga van békésen és fegyvertelen gyülekezéshez előzetes bejelentés vagy engedély nélkül”, de hozzáteszi, hogy „kültéri gyülekezés esetén ezt a jogot törvény jogszerűen korlátozhatja”. Az Alkotmánybíróság a fenti cikkre hivatkozással gyakorolhatónak ítélte a gyülekezés szabadságához való jogot, de eközben minden tiltakozó számára egyértelművé tette, hogy a társadalmi távolságtartásra vonatkozó szabályokat be kell tartani.

A tiltakozás szervezői megígérték, hogy betartják a társadalmi távolságtartásra vonatkozó intézkedéseket, azonban ezzel lehetetlenné vált azon törekvésük, hogy a gyülekezési jogukat bármilyen korlátozás nélkül gyakorolhassák.

Németországban 130.400 megerősített koronavírus megbetegedés fordult elő, mindössze 3.600 haláleset történt, így a halálozási arány alacsonyabb, mint Nyugat-Európa legtöbb részén.

(jurist.org)




Kapcsolódó cikkek