A spanyol dolgozóknak jár a karácsonyi ajándékkosár


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A bíróság úgy foglalt állást, hogy „mivel a társaság összes munkavállalójának évről-évre adtak ajándékcsomagot”, így az éves ajándék „a munkaszerződés olyan feltételévé vált, amelyet nem lehet pusztán a társaság nagylelkűségének tekinteni”, így azt a munkáltató egyoldalú döntésével nem is szüntethette meg.

Az érlelt húsokat, így sonkát és chorizót, valamint sajtot, pástétomot, olívaolajat, nugátot, borokat és italokat tartalmazó karácsonyi ajándékkosár már régóta tradicionális ünnepi ajándék, amelyet a munkáltatók adnak az alkalmazottaknak Spanyolország szerte, ám most az ország legfelsőbb bírósága úgy határozott, hogy ez szerzett jog, amelyet a vállalatoknak tiszteletben kell tartaniuk.

A legfelsőbb bíróság ítéletében leírta, hogy a Fujitsu Technology Spanyolország 2013-tól felfüggesztette az ajándékkosarak átadását és a karácsonyi ajándékozást, mert Spanyolországban mély gazdasági válság volt. A 2013-as döntést sürgősségi intézkedésként vezették be, így az ellen a munkavállalói szakszervezetek képviselői nem tiltakoztak, de a cégnek nem volt joga határozatlan időre megszüntetni az ajándékozást.

A bíróság felelevenítette, hogy a cég a spanyol gyáregység 1973-as alapítása óta minden évben adott ajándékkosarat a munkavállalóknak, kivéve 1997-t, amikor ehelyett utalványokat adtak. Ezért alappal számíthattak arra, hogy karácsonykor megkapják az ajándékcsomagot, azaz az ajándékkosár szerzett joggá vált.


A bíróság úgy foglalt állást, hogy „mivel a társaság összes munkavállalójának évről-évre adtak ajándékcsomagot”, így az éves ajándék „a munkaszerződés olyan feltételévé vált, amelyet nem lehet pusztán a társaság nagylelkűségének tekinteni”, így azt a munkáltató egyoldalú döntésével nem is szüntethette meg.
A 2013-as ajándékcsomag elmaradását még elfogadták a munkavállalók, de mikor a következő három évben sem kaptak ajándékkosarat egyre többen fordultak panasszal a szakszervezetekhez.

Az a tény, hogy a munkavállalók érdekképviseletét ellátó szakszervezetek képviselői 2013-ban nem emeltek szót az ajándékkosarak felfüggesztése ellen „a rendkívüli körülményekre tekintettel egy egyszeri áldozatnak tekinthető” – állapította meg a bíróság.

A bíróság határozatában kötelezte a céget, hogy a munkavállalók bizalmának megsértését kompenzálva, idén a társaság 1600 spanyol alkalmazottja az ajándékkosara mellé kapja meg a 2016-os kosarat is, tehát idén adjanak két ajándékkosarat a munkavállalóknak karácsonyra.

A bírák hangsúlyozták, hogy a döntés nem jelenti azt, hogy minden Spanyolországban működő vállalatnak automatikusan ajándékkosarakat kell adnia a munkavállalóknak karácsonykor, de a legfelsőbb bíróság már negyedik döntésében határozott úgy, hogy a karácsonyi ajándékkosár a munkaszerződés feltételének tekinthető.


Kapcsolódó cikkek

2024. február 28.

A gyermekek jogellenes külföldre vitele

Európai előírások és konkrét nemzeti jogszabályok összevetéséről döntött az EU Bírósága egy különösen érzékeny témában, a gyermekek jogellenes külföldre vitelével kapcsolatban. Lényege a visszavitel iránti kérelmek elbírálására vonatkozó, a gyermekek érdekeit szolgáló gyors eljárások biztosítása.