A videós tárgyalás sértheti az esélyegyenlőséget Koronavírus Veszélyhelyzet


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az Egyesült Királyság esélyegyenlőségi ellenőrző szerve szerint a koronavírusra tekintettel bevezetett online bírósági tárgyalások akadályozhatják a meghallgatásokat és az igazságszolgáltatáshoz való hozzáférést.

A videotelefon alkalmazása nehéz helyzetbe hozhatják többek között a tanulási nehézségekkel küzdő embereket – figyelmeztetett a brit egyenlőségi ellenőrző szerv, azzal kapcsolatban, hogy a bíróságok a koronavírus-járvány idején online tárgyalásokat tartanak.

Az Esélyegyenlőségi és Emberi Jogi Bizottság (Emberi Jogi Bizottság) időközi jelentése szerint súlyosan aggályos, hogy a terhelt jelenléte nélkül folytatnak büntetőeljárásokat.

„A videós meghallgatások jelentősen akadályozhatják a fogyatékossággal élő, bizonyos fogyatékossággal élő személyek – például tanulási nehézségekkel, autizmussal és mentális zavarokkal küzdők – kommunikációját és a történések megértését” – áll a jelentésben. „A hasonló problémákkal küzdő terheltek felülreprezentáltak a büntető igazságszolgáltatás rendszerében.”

A tanulmányt azt követően tették közzé, hogy az Igazságügyi Minisztérium bejelentése szerint egyre több bírósági meghallgatását tartanak videotelefon útján. Ebben a hónapban az Angliában és Walesben folyamatban lévő ügyek 85% -ában audio- és videomeghallgatás útján jártak el a bíróságok.

Az Emberi Jogi Bizottság jelentésében idézi a büntető igazságszolgáltatási szakértőket, akik arra figyelmeztettek, hogy az „emberi tényező” hiányzik az ilyen távmeghallgatásokból. „A bizalmat és a személyes kapcsolatot nehezebb felépíteni … az embereket és a viselkedésüket könnyebb félreérteni a távmeghallgatás esetén.”

Okos Irat Munkaügyi Modul

Az eljárásokban a kommunikáció fenti akadályait „súlyosbítja, hogy az ügyvédek és az esetleg börtönben, rendőrkapitányságon vagy más helyen fogvatartott ügyfeleik közötti a videós tárgyalásokra meghatározott idő túl rövid.”

„Az ügyvédek és ügyfelek közötti egyeztetés időtartama általában 15 perc, illetve gyakran még ennél is rövidebb is, még akkor is, ha a kapcsolattartás a videókapcsolat gyenge minősége miatt korlátozott” – figyelmeztet a jelentés. „Ez sokszor az első lehetőség, hogy a védő felvegye a kapcsolatot a védencével.”

Az Emberi Jogi Bizottság, a kormány emberi jogi és esélyegyenlőségi kérdésekkel foglalkozó tanácsadó testülete nem kezdeményezte a video- és audiomeghallgatások befejezését, de aggodalmát fejezte ki amiatt, hogy a távmeghallgatásokon nem mindig állnak rendelkezésre a megfelelő adatok, és sürgette a kormányt, hogy kezdje meg a szükséges információk beszerzését.

Az egyik névtelenül nyilatkozó vádlott arról tájékoztatta az Emberi Jogi Bizottság, hogy „Nem nevezném ezt valódi bíróságnak, mert egyedül voltam egy szobában egy képernyővel, de nem hallottam, amit mondtak … nagyon bonyolultnak találtam és nem tudtam részt venni az eljárásban. ”

David Isaac, az Emberi Jogi Bizottság elnöke szerint: „A koronavírus példátlan közegészségügyi veszélyhelyzetet jelent, és tudjuk, hogy a kormány keményen dolgozik annak érdekében, hogy igazságszolgáltatási rendszerünk továbbra is működjön… [De] elengedhetetlen, hogy bármely új eszköz és módszer ne súlyosbítsa a fogyatékkal élők már így is meglévő problémáit az igazságszolgáltatáshoz való hozzáférés terén.”

„A törvény előtti egyenlőség azt jelenti, hogy senkit sem szabad hátrányos helyzetbe hozni fogyatékossága miatt – még egy ilyen válság idején sem.”




Kapcsolódó cikkek

2024. február 28.

A gyermekek jogellenes külföldre vitele

Európai előírások és konkrét nemzeti jogszabályok összevetéséről döntött az EU Bírósága egy különösen érzékeny témában, a gyermekek jogellenes külföldre vitelével kapcsolatban. Lényege a visszavitel iránti kérelmek elbírálására vonatkozó, a gyermekek érdekeit szolgáló gyors eljárások biztosítása.