Adóztatási salátatörvényjavaslatot terjesztett be a kormány


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az egyes adótörvények uniós kötelezettségekhez kapcsolódó, valamint egyes törvények adóigazgatási tárgyú módosításáról címmel terjesztett be törvényjavaslatot pénteken a kormány.

Ha az Országgyűlés elfogadja a pénteken benyújtott javaslatot, akkor 2019. legnagyobb nyertesei a kisvállalkozók lehetnek. Jövőre nyolc millió forintról tizenkétmillió forintra nő a legkisebb vállalkozások áfamentessége – olvasható a kormany.hu-n. Az érintettek összességében mintegy 10 milliárd forintot spórolnak, és sokkal egyszerűbbé válik az adózásuk. Nem kell áfát felszámítaniuk, fizetniuk, és áfabevallást sem kell benyújtaniuk.

A törvényjavaslat még kedvezőbbé teszi a nyugdíjasok foglalkoztatását is – írja a Pénzügyminisztérium közleménye -, mert jövedelmük után a munkáltatónak szakképzési hozzájárulást sem kell fizetnie. Így az öregségi nyugdíj mellett dolgozók adóterhe mindössze a 15 százalékos személyi-jövedelemadó. Az adócsökkentések hitelintézeteket is érintik. Az EBRD megállapodás értelmében a bankadó felsőkulcsa 0,21 százalékról 0,2 százalékra csökken. Jövőre természetes személyek kincstárnál vezetett és állampapír-forgalmazás érdekében igénybe vett ügyfélszámlája és más számlavezetőnél vezetett fizetési számlája között lebonyolított fizetési művelet után sem kell majd pénzügyi tranzakciós illetéket fizetni.

A köztehercsökkentéssel párhuzamosan Magyarország versenyképességet növelheti a kutató-fejlesztő foglalkoztatása után járó adókedvezmény,amely gyakorlatilag felére csökkenti a kutató-fejlesztő munkavállalót alkalmazó vállalkozás szociális hozzájárulási adóját. A kutatás-fejlesztési adókedvezményt felváltó új kedvezmény összege a kutatás-fejlesztési tevékenység közvetlen költségeként elszámolt bérköltség után a 19,5 százalékos adómérték 50 százaléka.

A versenyképesség további növeléséhez az adó-adminisztráció jelentős csökkentésére van szükség, amely az érintettek bevonásával lehet a leghatékonyabb. Ezért hívta össze a Pénzügyminisztérium az első Adó-Tanácskozást. A most benyújtott törvényjavaslatban számos, az adószakmával közösen előkészített, bürokrácia-csökkentő intézkedés szerepel. Így többek között jövőre már nem kell bejelenteni a foglalkoztatottnak dolgozója végzettségére, szakképesítésére, illetve azt ez igazoló okiratokra vonatkozó adatokat.

A december 20-ig elvégzendő adófeltöltési kötelezettség szabályai is enyhülnek. Az itt tévesztő cégek esetében a maximális mulasztási bírság-mérték a felére csökken. Jövőre a befizetett előleg és az adóévi adó kilencven százalékának különbözete után maximum tíz százalék lehet a bírság. A csoportos társasági adóalanyiságot választók számára az ún. transzferár dokumentáció alóli mentesülés szintén jelentős egyszerűsítést jelent. Az áfamentesség értékhatárának megemelése mellett jelentősen csökkenti az adminisztrációt az üzleti és magáncélra is használt személygépkocsik bérbevétele esetében követendő új szabály, mely szerint jövőre a bejövő számlák áfa tartalmának 50%-a külön útnyilvántartás vezetése nélkül is levonhatóvá válik.

Az agresszív adótervezési gyakorlat megakadályozásáról szóló uniós irányelv hazai jogrendbe történő átültetését szolgáló szabályok esetében két szempontot kellett szem előtt tartani. Egyrészt azt, hogy fellépjünk az agresszív, káros adótervezésével szemben, amelyre szükség van, az OECD becslése szerint ugyanis a multinacionális vállalatok nemzetközi adótervezési stratégiákkal évente globálisan 100-240 milliárd dollárral fizettek kevesebb adót. A másik szempont hazánk verseny- és befektetésösztönző-képességének megtartása, és további növelése volt. Az új szabályok így többek között – az irányelv engedte – legszélesebb körű választási lehetőségeket biztosítják az érintetteknek.

A multicégek agresszív adótervezésének megakadályozása mellett a Nemzteti Adó- és Vámhivatal a tartósan veszteségesen működő óriáscégeket is górcső alá veszi. A NAV ugyanis a nagyárbevételű (két éven keresztül 60 milliárd forintot elérő), de veszteséges cégeket automatikusan ellenőrizni fogja. Azokat a cégeket szűri ki, amelyek csak papíron – a közterhek megfizetésének elkerülése miatt – veszteségesek. Az intézkedés célja az, hogy a nagy, de veszteséges működő cégek se bújhassanak ki adókötelezettségeik alól. Tekintettel arra, hogy a 2019-es és a 2020-as éveket vizsgálják majd a revizorok, és az újonnan alapított cégek esetén az adóhatóság csak a negyedik évet követő éveket veszi figyelembe, van idő a felkészülésre.

A törvényjavaslat pontosan meghatározza, hogy elhúzódó projektek esetében milyen új építésű lakóingatlanokra alkalmazható 2020. január 1-ét követően is a kedvezményes, 5 százalékos mértékű lakásáfa. Ezen feltételek a következők: a tulajdonjog ingatlan-nyilvántartásba történő bejegyzéséhez szükséges okiratot 2019. december 31-ig be kell nyújtani. E mellett eddig az időpontig, vagyis jövő év végéig a lakóingatlan szerkezetkész állapotú kell, hogy legyen, mely tényről a lakóingatlan értékesítőjének kell a NAV felé egy formanyomtatványon nyilatkoznia.

A törvényjavaslat szövege ezen a linken érhető el.

(Pénzügyminisztérium, kormany.hu)


Kapcsolódó cikkek

2024. március 28.

A törvényességi felügyeleti eljárás és a kényszertörlés viszonya

A cégnyilvánosságról, a bírósági cégeljárásról és a végelszámolásról szóló 2006. évi V. törvény (Ctv.) szabályozza a törvényességi eljárást, illetve az ahhoz bizonyos értelemben szorosan kapcsolódó kényszertörlési eljárást. A törvényességi felügyeleti eljárás célja, hogy a cégnyilvántartás közhitelességének biztosítása érdekében a cégbíróság intézkedéseivel a cég törvényes működését kikényszerítse.

2024. március 25.

Az EU vizsgálatot indított az Apple, a Google és a Meta ellen

Az Európai Bizottság vizsgálatot indított az Apple, a Google és a Meta ellen, hogy megfeleltek-e a digitális piacokról szóló szabályozásnak (DMA) – jelentette be Margrethe Vestager digitális korra felkészült Európáért felelős uniós biztos hétfőn.

2024. március 25.

Duna House: a tavalyinál 7 százalékkal költöttek többet ingatlanvásárlásra az év elején

Országos átlagban a tavalyinál 7 százalékkal többet, csaknem 43 millió forintot fordítottak otthonteremtésre a vásárlók 2024 elején. Az átlagos négyzetméterárak alapján azonban 30 millió forint is elegendő lehet a vizsgált vármegyeszékhelyeken, akár ház, akár lakás legyen is az ingatlancél – közölte a Duna House ingatlanforgalmazó értékesítési adatai alapján hétfőn.