Alternatív vitarendezés a digitális kihívások kapujában


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A 2018. december 3-4 között megrendezett III. Alternatív Vitarendezési Konferencia fókuszában a digitalizáció állt. A Magyar Nemzeti Bank, az Országos Bírósági Hivatal, a Pénzügyi Békéltető Testület, valamint a Wolters Kluwer Hungary Kft. által szervezett rendezvénynek idén is a Magyar Tudományos Akadémia adott otthont.

A konferenciát dr. Kovács Erika, a Magyar Nemzeti Bank keretei között működő Pénzügyi Békéltető Testület elnöke nyitotta meg. Hangsúlyozta, hogy a Testület a hazai alternatív vitarendezés fontos pilléreként támogatja a vitarendezési kultúra fejlődését és elterjedését, emellett kiemelte, hogy megalakult a Mediációs Bizottság, melynek célja egy, az alternatív vitarendezési módszereket továbbfejlesztő tanulmány elkészítése.

Köszöntőjében dr. Handó Tünde, az Országos Bírósági Hivatal elnöke a bírósági közvetítésről szólva elmondta, hogy a 2012-ben elindult közvetítés eredményeként mára a mintegy ötezer peren kívüli eljárás több mint felében megállapodás született, és azoknak a pereknek a 30 százalékában is egyezséget kötöttek a felek, amelyekben nem hozott eredményt a mediáció. Windisch László, a Magyar Nemzeti Bank alelnöke az Y és Z generáció internetezési szokásairól szólva azt emelte ki, hogy pénzügyi területen is azonnali visszacsatolási igényük van.

A köszöntőket követően a résztvevők meghallgathatták dr. Solymár Károly Balázs infokommunikációért felelős helyettes államtitkár előadását a kormányzati digitális kihívásokról törekvésekről és eredményekről. Kiemelte, hogy elsősorban a kkv szektor digitalizációja szempontjából vannak még teendők.

Virányi Péter, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Gazdaság-és Társadalomtudományi Kar, Szociológiai és Kommunikációs Tanszékének docense szemléletes előadásából a konferencia meghívottjai betekintést nyerhettek az X, Y és Z generáció fogyasztási szokásaiba.

Kékedi Szabolcs, az OBH Elektronikus Eljárások Főosztály vezetője előadásában azt hangsúlyozta, hogy a digitális bíróság projekt E-akta alkalmazása hamarosan lehetővé teszi, hogy az iratok a nap 24 órájában, online is elérhetőek legyenek. A távmeghallgatási rendszer segítségével pedig a tárgyalóteremtől különböző helyszínen tartózkodó személyek meghallgatására is lehetőség nyílik.

Az előadásokat követően izgalmas pódiumbeszélgetés zajlott a „LegalTech – Global Hackathon” versenyről a nyertes magyar csapat tagjaival. A beszélgetést Tóth Gábor, a  Wolters Kluwer Legal & Regulatory Global Innovation igazgatója vezette. Tóth Gábor elmondta, hogy a Global Legal Hackathont idén először rendezték meg, amerikai szervezésben. A háromfordulós verseny első fordulóját a világ minden táján egyszerre, 40 helyszínen tartották, több mint 800 versenyző részvételével. A résztvevőknek 48 órán belül kellett olyan szoftvert kitalálniuk, amely képes forradalmasítani a jogi szektort. Az ötleteket private vagy public benefit kategóriában várták. A versenyen induló magyar csapat tagjai: Danoczy Bálint, Bihary Gergely, Elődi Márton, Lakatos Péter, Nagy Kristóf) és jogász (Bihary Dániel, az ELTE ÁJK negyedéves joghallgatója). A verseny hazai fordulóját a Wolters Kluwer Hungary Kft. rendezte, amelyet megnyert a csapat, majd a nemzetközi selejtezőn 14 másik csapattal együtt jutottak tovább. A New Yorkban 2018. április 20-22. között megrendezett döntőn is első helyezést értek el az általuk fejlesztett „Revelau” elnevezésű projekttel. A versenyen nemcsak az ötletet, hanem annak megvalósíthatóságát és üzleti megalapozottságát is értékelték. A magyar csapat által életre hívott alkalmazás az európai általános adatvédelmi rendeleten (GDPR) alapul, segítségével a felhasználók egy kattintással megismerhetik, módosíthatják vagy törölhetik a róluk tárolt adatokat. A cégek felé pedig olyan felületet biztosít, ahol nyomon követhetők a beérkező adatkérések.

A verseny 2019-es magyarországi fordulójának házigazdája szintén a Wolters Kluwer Hungary Kft. lesz, 2019. február 22-34. között.

A konferencia második napján egyrészt nemzetközi kitekintést kaphattak a részvevők az alternatív vitarendezésről a Dániából és Franciaországból érkezett előadóktól, másrészt meghallgathatták a Pénzügyi Békéltető testület által egyetemistáknak és fiatal diplomásoknak kiírt pályázaton díjazottak előadásait. A Magyar Nemzeti Bank Pénzügyi Békéltető Testülete által kiírt pályázat célja az alternatív vitarendezés tárgykörébe tartozó tudományos kutatási tevékenység támogatása.  A díjazottak az elismerésen kívül a Magyar Nemzeti Bank több szakterületén, valamint a hazai alternatív vitarendezés terén leginkább elismert ügyvédi irodákban eltölthető szakmai gyakorlati lehetőséget is kaptak.


Kapcsolódó cikkek

2024. március 28.

A törvényességi felügyeleti eljárás és a kényszertörlés viszonya

A cégnyilvánosságról, a bírósági cégeljárásról és a végelszámolásról szóló 2006. évi V. törvény (Ctv.) szabályozza a törvényességi eljárást, illetve az ahhoz bizonyos értelemben szorosan kapcsolódó kényszertörlési eljárást. A törvényességi felügyeleti eljárás célja, hogy a cégnyilvántartás közhitelességének biztosítása érdekében a cégbíróság intézkedéseivel a cég törvényes működését kikényszerítse.

2024. március 25.

Az EU vizsgálatot indított az Apple, a Google és a Meta ellen

Az Európai Bizottság vizsgálatot indított az Apple, a Google és a Meta ellen, hogy megfeleltek-e a digitális piacokról szóló szabályozásnak (DMA) – jelentette be Margrethe Vestager digitális korra felkészült Európáért felelős uniós biztos hétfőn.

2024. március 25.

Duna House: a tavalyinál 7 százalékkal költöttek többet ingatlanvásárlásra az év elején

Országos átlagban a tavalyinál 7 százalékkal többet, csaknem 43 millió forintot fordítottak otthonteremtésre a vásárlók 2024 elején. Az átlagos négyzetméterárak alapján azonban 30 millió forint is elegendő lehet a vizsgált vármegyeszékhelyeken, akár ház, akár lakás legyen is az ingatlancél – közölte a Duna House ingatlanforgalmazó értékesítési adatai alapján hétfőn.