balazshorvathSzerző:balazshorvath

2021. január 6. Napi Koronavírus

Feloldották az brit gépek leszállási tilalmát

A Magyar Közlönyben kedden megjelent kormányrendelet értelmében Magyarország nemzetközi légi kikötői szerdától ismét fogadhatnak az Egyesült Királyságból induló személyforgalmi – egyaránt menetrend szerinti és nem menetrend szerinti – polgári légi járműveket.

2021. január 6. Napi

Súlyosabb büntetést kaphat az élettársát nejlonzacskóval megölő nő

A Szegedi Fellebbviteli Főügyészség fenntartotta a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség büntetés súlyosítására irányuló fellebbezését annak az 50 éves nőnek az ügyében, akit a Kecskeméti Törvényszék aljas indokból, védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett emberölés bűntette miatt 15 év fegyházbüntetésre ítélt.

2021. január 5. Napi

Korrupció miatt emeltek vádat a NAV volt vezetője ellen

A Központi Nyomozó Főügyészség többszörösen minősített hivatali vesztegetés elfogadásának bűntette és más bűncselekmény miatt emelt vádat a Nemzeti Adó- és Vámhivatal egyik korábbi igazgatóhelyettese és három társa ellen a Fővárosi Törvényszéken.

2021. január 5. Napi

Börtön jár a cigányellenességért Romániában

A romák elleni gyűlölködésnek minősül minden olyan fizikai vagy szóbeli megnyilvánulás, amely a romák, a roma közösségi és egyházi intézmények, roma vezetők, roma civil szervezetek, roma hagyományok vagy a romani (cigány) nyelv ellen irányul.