ÜgyvédvilágSzerző:Ügyvédvilág

2016. június 17. Világjogász

Közjegyzők Európában

Az EU Közjegyzőségeinek Tanácsát (CNUE) 1993-ban alapították Brüsszelben. Idén a CNUE elnökségét betöltő olasz, az alelnökséget betöltő spanyol, valamint az észt, holland, lengyel és lett közjegyzőségeken kívül a magyar közjegyzőség is igazgatótanácsi tag, melyet hazánk képviseletében dr. Tóth Ádám, a Magyar Országos Közjegyzői Kamara elnöke tölt be.

2016. január 4. Napi

Soha ennyi norma nem változott az újévben

Bár a 2015-ös év nem hozott kiemelkedő mennyiségű jogszabályt, néhány tendencia így is megfigyelhető a jogalkotásban. Tavaly kereken 1300 új jogszabály született, ami 30%-os emelkedést jelent a 2014-es évhez képest. Ez 302-vel több az egy évvel korábbi számnál, és azt jelenti, hogy átlagosan a múlt év minden napján 3 és fél új jogszabállyal gyarapodtunk.

2015. december 15. Napi

A lakásáfa és a Pp. is módosul

2016-tól 2019-ig lesz 5 százalék az újonnan épült lakások áfája. Varga Mihály és Rogán Antal salátatörvényt terjesztett az Országgyűlés elé, amely többek között a polgári perrendtartást és a mozgóképtörvényt is érdemben módosítja egy nap alatt.

2015. november 6. Világjogász

A biztosítók közvetlen perlésének új fejleményei az EU Bíróságának gyakorlatában

Szeptember 9-én jelent meg az Európai Unió Bíróságának a Prüller-Frey ügy kapcsán indított előzetes döntéshozatali eljárásban hozott ítélete, mely a 864/2007/EK rendeletnek (Róma II. rendelet) a szerződésen kívüli károkozás esetén a biztosító elleni közvetlen keresetindítás megengedhetőségének kérdésével foglalkozó cikkét értelmezi.