„Az Egészségszigetre még nem érkezett meg Péntek”


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Igazi specialista, aki kivívott hírneve ellenére nem költözött a fővárosba; Szeged kétségkívül általa lett az orvosi műhibaperek elleni küzdelem központja. „Házhoz nem megyek” – magyarázza humorba vegyítve, hogy 45 év praxis után miért nincs irodája Budapesten. Kitérőkkel, de születése óta Szeged az otthona, ahová még az internálás éveiben is vissza-visszaszökik, titokban. Hívő ember és ezer szálon lokálpatrióta, ’89-ben, a megyei népfront elnökeként ott ülhetett a Nemzeti Kerek Asztalnál. Jóllehet származása alapján a konzervatív oldalon lenne a helye, de „az a…

Igazi specialista, aki kivívott hírneve ellenére nem költözött a fővárosba; Szeged kétségkívül általa lett az orvosi műhibaperek elleni küzdelem központja. „Házhoz nem megyek” – magyarázza humorba vegyítve, hogy 45 év praxis után miért nincs irodája Budapesten. Kitérőkkel, de születése óta Szeged az otthona, ahová még az internálás éveiben is vissza-visszaszökik, titokban. Hívő ember és ezer szálon lokálpatrióta, ’89-ben, a megyei népfront elnökeként ott ülhetett a Nemzeti Kerek Asztalnál. Jóllehet származása alapján a konzervatív oldalon lenne a helye, de „az a társaság, az a hang elborzaszt”; a baloldal viszont enyhén szólva is „suta gyülekezet” – így tehát igyekszik középen és a szakmánál maradni. Az őt övező reflektorfény irigy pályatársait vakítja el, akik elfeledik hozzátenni: Ábrahám László nem afféle paragrafuslelkű ügyvéd, a Btk. anatómiáján túl az emberi testét is jól érti már. Tisztességet tanult paprikakereskedő nagyszüleitől: csak biztosnak hitt ügyet vállal, s csak a munka végeztével kéri a tiszteletdíjat. A 66 évesen is fitt, bizalomárasztó jogász újabb karitászon gondolkodik: már működő alapítványát bővítené beteg gyerekek megsegítésére. Mint a Balaton szerelmese, egy vitorlás nélküli ős matróz: „én állom a sört, a barátok hozzák a hajót”.

Dr. Ábrahám László
1943-ban született Szegeden. Az általános iskolát Szegeden kezdte, majd Szekszárd, Nagykőrös és újból Szekszárd után ugyanott, Szekszárdon érettségizett. A szegedi egyetemen 1965-ben szerezett jogi diplomát, előbb gyakornok, majd ügyvédjelölt, később ügyvéd a Szegedi 4. számú Ügyvédi Munkaközösségben, amelynek később a vezetője lett, amely munkakört 1996-ig töltötte be. Jelenleg egyéni ügyvédként dolgozik, fő munkaterülete elsődlegesen az egészségügy és a betegjogok, ezen belül a kártérítési kérdések, míg a Magyar Kriminológiai Társaságban betöltött elnöki pozíciójából fakadóan a büntetőjog elmélete. Ügyvédi tevékenységével a hazai média kiemelten foglalkozik. 1982. november 7-én igazságügy-miniszteri dícséretben részesült. 1989-ben a Hazafias Népfront Csongrád megyei elnökévé választották, részt vett az ellenzéki kerekasztal tárgyalásokon, a tárgyaláson résztvevők közül az ún. „harmadik oldal”, a civil szervezetek képviseletében, dr. Kulcsár Kálmán akkori igazságügyi miniszter és dr. Kukorelli István jelenlegi alkotmánybíró társaságában. 1990-ben országgyűlési képviselőjelölt a választási koalíció jelöltjeként, az ellenzéki kerekasztal tárgyalásain történő részvételéből fakadóan neve megjelent a rendszerváltást követő kormány lehetséges igazságügy-miniszteri névsorában. 1994-ben az Év Embere kitüntető címet kapta Gregor József operaénekes és Benyik György teológus társaságában. 1996-tól működik az általa alapított Kábítószer Ellenes Alapítvány, amely ma is teljesíti társadalmi feladatát. 1998-tól több éven át a Szegedi Ügyvédi Kamara Fegyelmi Tanácsának elnöke, valamint civil társadalmi szervezetek szervezője és vezetője (többek közt a „Szegedért Egyesület”, „Szeretett Városunkért Egyesület”). 2002-től a Tisza Volán Zrt. igazgatóságának elnöke, a Magyar Kriminológiai Társaság Dél-magyarországi Szekciójának ügyvezető elnöke, a Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar polgári jogi tanszékének meghívott előadója. 2006-ban jelent meg Orvosi műhibaperek, betegjogok című könyve, amely az egyetemi jegyzet hiányát is pótolja. Ugyanezen évtől adatvédelemmel kapcsolatos írásai az Élet és Irodalomban közéleti hetilapban jelennek meg, korábban a Medical protection Hungary havi megjelenésű szaklap szerkesztőbizottságának elnöke volt. 2008-ban az egészségügyi miniszter lemondása után neve a nyilvánosság előtt is felmerült a lehetséges utódok között. Ügyvédi tevékenységével a hazai média kiemelten foglalkozik. 1967 óta nős, felesége kutató biológusként végzett, antropológus doktor, fia szakvizsga előtt álló ügyvédjelölt.

Dr. Ábrahám László: a név ismertsége elvitathatatlan, az elmúlt másfél évtizedben beitta magát a köztudatba, szakmabelieknek pedig magyarázni sem kell. Szinte nincs olyan beteg vagy médium, aki és amelyik ne Önt keresné, ha egy kritikus egészségügyi esetet, netán ordító orvosi műhibát szeretne bíróságon orvosolni vagy széles körben magyarázni. Amit viszont kevesen tudakolnak: lát-e bűntudatot egy-egy vétkes orvos szemében? Másfelől ön is ismeri a honi egészségügy lesújtó állapotát; lehet-e az orvosok iránti empátiával, ám velük szemben küzdeni – már ha egyáltalán kell…?

Talán furcsa, de több barátom van az orvosok, mint az ügyvédek közt. A gyógyítók és én is tudom: a magyar orvosképzés világszínvonalú; ha nem is a többség, de sok jó orvos praktizál, a hazai rendszer összességében mégsem működik jól. Akkor vajon hol hibád’zik, kérdezhetnénk? Hogyan lesz egy kiváló medikusból később rossz gyógyító? Miként lehetséges, hogy a betegek tucatjával kerülhetnek szerencsétlenebb helyzetbe egy műtét után, mint voltak előtte? Hogyan fordulhatnak elő olyan súlyos mulasztások vagy hanyagságok, melyek terhét akár élethossz magukkal cipelik az áldozatok, hátrányait pedig egy egész család elszenvedi? Miközben mindkét félnek egy az érdeke, a gyógyulás. Nos, a jóérzésű orvosok tudják, hogy a perek során én is csak ezekre keresem a választ, persze a konkrét esetben nem megkerülve a személyes felelősség kérdését. Mert bármilyen hibás is a rendszer, az orvosnak a legjobb tudása szerint, a legnagyobb gondossággal kell eljárnia. Ezzel szemben az ügyvédtársaim csak a sikereimet látják, a mögötte lévő munkát már kevésbé. Egyenes következmény a szakmai féltékenység, az irigység. De visszakanyarodva a kérdésére: a műhibát vétő orvosok kizárólag a médiától félnek, semmint a felelősségre vonástól. Nem csoda, az orvostársadalom ilyenkor összezár, sokszor a szakértők sem az igazat mondják, hanem amit a szolidaritás nevében a kollégák elvárnak tőlük. Jó példa volt erre a szegedi beteghordó este, aki elcserélt két műtétre várót, ami egyikük halálához vezetett. Hiába állítottam a per során is, hogy a beteghordó a kórház macskája, mégis az ő felelősségét mondta ki a bíróság. A hierarchiában, s a szakmai kontrollban is felette álló orvos(ok)é fel sem vetődött. Ez egy nagy lecke volt a számomra, de megtanultam, az egészségügy olyan, akár a hadsereg: tábornokot nem áldoznak. Talán ezért nem találkoztam eddig bűnbánó orvossal.

Ilyenkor van önben harag?

Persze hogy van, de igyekszem legyűrni az indulataimat, mivel ügyvédként én is az igazságszolgáltatás része vagyok. De hadd fordítsam meg a kérdést. Amikor mi viszünk sikerre egy ügyet, mindig azt mondom a praxisomat egyszer továbbfolytató, orvostanhallgatóként kezdett, ám végül jogi szakvizsga előtt álló fiamnak: „Győztünk, de nem biztos, hogy igazunk van”. Ez egy egészséges kétkedés, amit sajnos a „másik oldalon” sosem tapasztalok. Pedig a műhibák esetében sem kellene újat feltalálnunk ahhoz, hogy csökkentsük a perek számát. Az amerikai Harvard Egyetem filozófiája egyértelmű: „Elismerni, beismerni, bocsánatot kérni!” Sokszor a betegnek elég egy bocsánatkérés, s helyreáll a lelki békéje. De ilyet kisebb ügyekben sem tesznek az orvosok, nemhogy a fajsúlyosabbakban. Az amerikai egészségügy a kártérítések során sokkal betegközpontúbb a mienknél. Igaz, egészen más az általános egészség- vagy a kórházak kötelező felelősségbiztosítási rendszere. Nálunk szinte kizárólag bírói úton lehet kikényszeríteni egy komolyabb kártérítést, míg az USA-ban az esetek töredéke végződik tárgyalóteremben. Magyarországon a megítélt összegek is csak a szánalomra elégségesek, koránt sincsenek arányban a tényleges veszteséggel. Aki műhiba miatt elveszíti fiatal, várandós feleségét, „jó esetben” kétmillió forintot kap. Egy down-kórral született gyermekért pedig négymilliót ítél meg a bíróság. Ez természetesen nem elégséges egy életen át való teherviseléshez. Sok évre lesz szükség, hogy a bíróságok is meglássák a számok mögött húzódó tragédiák összes lelki és materiális vonzatát.

Tapasztalata szerint van-e szociológiai összefüggés a betegek társadalmi helyzete, s a velük szemben „megütött” orvosi hang között? Az alkalmazott eljárások közül kaphat-e mást, kevesebbet például a szegény, a képzetlen, a tanyasi vagy épp a cigányember?

Nos, ez nehéz kérdés, vagy nehezen tetten érhető jelenség. De miért lenne másként az egészségügyben, mint más területeken. Sajnos, Magyarországon származástól, tudástól, lakhelytől, anyagi helyezettől függően változhat az emberek kiszolgáltatottsága. Ez különösen igaz egy olyan, még mindig feudális intézményrendszerben, mint az egészségügy. Közvetlen összefüggést persze nehéz bizonyítani, pláne általánosságban megfogalmazni, de tény, akadnak olyan esetek, melyekben ez a gyanú is felvetődhet. Az viszont statisztikai adat, hogy a magánkórházakban vagy a magánpraxisokban sokkal kevesebb az orvosi műhiba. Amúgy templomba járó, hívő emberként is segíteni szeretnék a kiszolgáltatottaknak: már van egy kábítószer-ellenes közhasznú alapítványom. Ezt szeretném átalakítani vagy egy újat alapítani a beteg gyerekek megsegítésére.

„Győztünk, de nem biztos, hogy igazunk van” – idézte önmagát az előbb. Eszerint minden ügyet elvállal vagy nemet is tud mondani?

Természetesen szó nincs arról, hogy minden ügyet, gondolkodás nélkül elvállaljak. A konkrét ügy első bírája én magam vagyok. Ahol látom, hogy nincs igazunk, abba bele sem megyek. Mindig törekszem arra, hogy az ügyeket teljes összefüggésükben átlássam. Csak a perért önmagában nem citálhatok senkit tárgyalásra. Se pro, se kontra. Épp ezért az ügyvédi munkadíjamra se előre, hanem csak akkor tartok igényt, ha már túl vagyunk az ítéleten. Tapasztalatból tudom, sokan csak megnyugtatásért keresnek fel, s ha én meggyőzöm őket, hogy az orvos jól végezte a dolgát, nem keresnek tovább indokolatlanul bűnbakot. Ma már meg tudom ítélni, mi tekinthető orvosi mulasztásnak, súlyos hanyagságnak vagy egy kezelés velejárójának. Olykor persze egy-egy ügy már alkotmányjogi alapkérdéseket is érint, mint például az, hogy egy sérülten született gyermeknek van-e, lehet-e kereseti joga. A Legfelsőbb Bíróság (LB) jogegységi határozata alapján erre csak a szülőnek van lehetősége, míg én ezzel ellentétes álláspontot képviselek. Ebben például Lábody Tamás volt alkotmánybíróval is vitám volt; az LB őt igazolta, viszont az élet és a jogfejlődés szerintem engem fog. Igaz, ez nem egy-két éven belül várható. Mindenesetre az orvosi műhibaperekről írt könyvem sikeres a medikusok körében, így a hallgatók már az egyetemen szembesülhetnek ezzel a bonyolult kérdéskörrel. Kissé számomra is meglepő, de a Szegedi Tudományegyetemen adott óráimat rengetegen látogatják, már végzett, bíróként dolgozó tanítványom pedig ma is kikéri a véleményem.

Ugye az orvosi-egészségügyi joggal is az SZTE elődjénél, a József Attila Tudományegyetemen (JATE) került közelebbi kapcsolatba?

Valóban, a ’90-es évek elején a JATE élére új rektort választottak, hét évig voltam mellette az intézmény jogtanácsosa. Közvetlenül láthattam, a betegek mennyire kiszolgáltatottak, s hogy a gyógyítás, mint közös cél nem mindig sikerül. Az orvosi hierarchia nagyon erős és feudális. Egy főorvos nem szereti, ha a beteg bármit kérdez, elvárja a feltétel nélküli bizalmat. Azt pedig szinte személyes sértésnek veszi, ha fiatalabb kollégája teszi ugyanezt. Holott a világ jóval nyitottabb lett az elmúlt két évtizedben: a kedvük szegett orvosok Nyugat felé vándorolnak, a betegek pedig más orvost is felkeresnek, él bennük a kontroll igénye.

Nem fél az orvosoktól? Habár jó erőben van, ön is kerülhet egyszer az egészségügy „ítélőszéke” elé?

Nem, hiszen sok jó barátom van köztük. Egyáltalán nem feltételezem, ha odakerülnék, megtagadnák a kezelésemet vagy szándékosan félrekezelnének. Amúgy pedig a betegek Robinsonjaként eddig is egyedül küzdöttem, magamért is nekem kell kiállnom. Ha tetszik az Egészségszigetre még nem érkezett meg Péntek, csak az ügyek és a hetek jönnek egymás után. A jó kondíciómért 66 évesen is teszek: rendszeresen futok és kocogok, imádok tengerparton, homokban gyalogolni. Gyerekkorom óta nagy focirajongó vagyok, magam is sokáig aktívan rúgtam a bőrt, gyakorló ügyvédként pedig még a Testnevelési Főiskolát is elvégeztem. Sokáig a Szeged NB I-es csapatának kapusedzője voltam. Így hát nemcsak az állandóan forgatott orvosi szakkönyvekből van tapasztalatom az emberi anatómiát illetően. Nyaranta sok időt töltök a balatoni telkünkön; szeretek vitorlázni, igaz, hajóm nincs. Azt szoktam mondogatni: én adom a sört, a barátok hozzák a hajót. Legénységként pedig az ügyvédek vitorlásversenyén is mindig részt veszek.

A névvel, mint egyfajta védjeggyel kezdtük, e-mail címe is: abrahamlaci. Nyilvánvalóan közvetlenebb… Bárhogy is, ön tényleg nem egy paragrafusjogász. Mint sokat szereplő sztárügyvéd, szereti a reflektorfényt?

Mér megszoktam, hiányozna. Ha hirtelen lekapcsolnák a kameralámpákat, az azt jelenté: leírtak, jöhetnek a fiatalok. Egyébként sokan kérdezik, miért nincs irodám Budapesten is, hiszen közelebb lehetnék a tűzhöz. Volt idő, amikor gondolkodtam rajta, több lehetőségem is akadt, mégsem mentem. Kissé viccesen azt szoktam erre felelni: házhoz nem megyek. Én minden ízemben Szegedhez kötődöm, ott születtem; 2002 óta vagyok a Tisza Volán Zrt. igazgatósági elnöke. A Magyar Kriminológiai Társaság Dél-magyarországi Regionális Szekciójának ügyvezető elnökeként próbálom összefogni a büntetőjog és a kriminológia elméleti és gyakorlati szakembereinek társaságát. Egyik legnagyobb elismerésem az volt, amikor 1994-ben Gregor Jóskával és a katolikus gimnázium volt igazgatójával, Benyik Antal püspökkel együtt az év emberévé választottak a szegediek. Ez talán a családnak is kárpótlás. Mivel tőzsgyökeres szegedi jogász apám Horthy-katonatiszt volt, édesanyámat, mint erdélyi kereskedők lányát az erdélyi bevonuláskor ismerte meg. Múltja miatt az ’50-es évek elejére nemcsak teljes „vagyonelkobzásban” részesültünk, de az egész családot internálták Ebesre. Tizenhat hónap után a Nagy Imre-féle amnesztiával „szabadulhattunk”. A család lényegében földönfutóvá lett, pedig a háború előtt a nagyszüleim neves paprikamalom-tulajdonosként és kereskedőkként vívtak ki elismerést.

Talán ők láthatók az irodája falán lógó családi motívumú festményeken is?

Részben igen, róluk is őrzök ilyen emlékeket, nem is egyet. Persze más képeim is vannak, mint ahogy magam is szívesen festegetek…

Visszakanyarodva: ügyvédként önnek sem vezetett egyenes útja Szegedre. A történelem és a személyes barátságok mennyiben játszottak szerepet élete alakulásában?

A családot az internálás után még jó ideig kitiltották Szegedről, így én Hódmezővásárhelyről titokban szökdöstem át a városba. Később apám a jogászkodás mellett Nagykőrösön és Szekszárdon is labdarúgóedzőként kereste a kenyerét, én pedig a „keze alatt” védtem a kaput az NB 3-ban. Apám révén magam is személyesen ismertem Baróti Lajost, a magyar válogatott későbbi vezetőjét, és a legendás Sándor Csikart. Apámnak nagy szerepe volt abban, hogy utóbbi Pestre kerülhessen, mint ahogy Barótinak abban, hogy én pedig Szegedre. Kerülőkkel ugyan, de végül a városban végeztem el a jogi kart, ám politikailag megbízhatatlanként itt nem lehettem volna ügyvéd. Végül Baróti Lajos közbenjárására 1965-ben mégis jelölt lehettem Szegeden, ahol a ’80-as évek közepén már én vezettem az ügyvédi irodát. Még az egyetem alatt meghalt az apám, így 20 évesen tapasztaltam meg a farkassá válást. Napi 40–50 forintért vagont rakodtam, aztán levizsgáztam, és játékvezetőként kerestem némi pénzt. Az államosítással kapcsolatos törvényeknek én még 1965-ben is szenvedője voltam, akkor a nagyszülők-szülők után örökölt ingatlant vették el tőlem azzal, hogy az 1949-ben „kimaradt” az állami tulajdonba vételi jegyzékből. Kezdőként 17 emberöléses ügyben védtem, az utolsót, Kaplár Tibort felakasztották. Kisiklatott egy vonatot, hogy kirabolhassa az utasokat. Nem sokkal szabadulása után viszont agyonvert egy idős bácsit. Számára akkor már nem volt kegyelem, én viszont onnantól nem szívesen vállaltam ilyen ügyeket.

Vállalt viszont politikai szerepet…

Pedig a politika sosem izgatott. Származásom alapján a konzervatív oldalon lenne a helyem, csakhogy az a társaság, az a hang egyszerűen elborzaszt. A baloldal pedig úgy ahogy van…

… töketlen…

Tőlem ez erős megfogalmazás lenne, de a zsurnálszlengben tökéletes. Nos, annak idején egy megnyilvánulásom miatt a helyi ügyvédi kamara vezetője feljelentett, erre én dühömben belekóstoltam a szegedi közéletbe; 1989-ben elsöprő fölénnyel választottak a Hazafias Népfront megyei elnökévé. Mi is kiálltunk a reformok mellett, megelőzve sok mai melldöngetőt. Aztán rájöttem, rossz helyen vagyok, és lemondtam. Az azért nagyszerű érzés, hogy népfrontosként Kulcsár Kálmán igazságügy-miniszter oldalán részt vehettem a Nemzeti Kerek Asztal tárgyalásain. Amikor Antall József összeállította kormányát, az én nevem is felmerült az igazságügy élére, de ezt akkor sem vettem komolyan. Mint ahogy az SZDSZ-es egészségügyi miniszter, Molnár Lajos lemondása után, amikor valaki egyszerűen csak bedobta a nevemet. Engem sem hivatalosan, sem informálisan nem keresett meg senki. De én sem hinném, hogy az orvosok elfogadnának a miniszteri székben egy olyan jogászt, aki amúgy „ellenük” dolgozik. Az életem így teljes, s ebben kutató biológusként végzett, antropológus doktor feleségemnek is óriási szerepe van. Több mint négy évtizede élek vele boldog házasságban, ami lettem, neki köszönhetem, de azt is, ami nem lettem… Ezért igaz az is: nem oda érkeztem, ahová indultam, hanem oda, ahová el kellett jutnom.

Kálmán Attila


Kapcsolódó cikkek

2024. március 22.

Bécs egyre közelebb

Legalábbis vasúton, hiszen két és fél óra alatt lehet eljutni Budapestről az osztrák fővárosba egy magántársasággal, hamarosan naponta négyszer is.