Az ügyészség is kibocsáthatja az európai elfogatóparancsot?


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az EUB elé két olyan francia ügy is került, amelyben arról kellett dönteni, hogy az ügyészség jogosult-e az európai elfogatóparancs kibocsátására. Az EUB az ügyeket egyesítve arra jutott, hogy az ügyészség is kibocsáthat európai elfogatóparancsot, ha a végrehajtó hatalomtól független, nem utasítható a kibocsátás körében és a kibocsátó határozat ellen megfelelő jogorvoslattal lehet élni.

Az alapügyek

Az első ügy

Az első ügyben a tribunal de grande instance de Lyon (lyoni bíróság) mellett működő államügyész európai elfogatóparancsot bocsátott ki JR ellen bűnszervezetben elkövetett bűncselekményekben való részvétel gyanúja alapján. Magát az elfogatóparancsot a lyoni bíróság) vizsgálóbírója nemzeti elfogatóparancs végrehajtása keretében bocsátotta ki.

A gyanúsítottat még aznap elfogták Luxemburgban az európai elfogatóparancs alapján. Másnap a tribunal d’arrondissement de Luxembourg (luxembourgi kerületi bíróság) vizsgálóbírója, a gyanúsítottat szabadon bocsátotta, mivel úgy értékelte, hogy az európai elfogatóparancsban szereplő tényállás túlságosan rövid, ezért nem teszi lehetővé, hogy a gyanúsított és a bíróság megértse a neki felrótt bűncselekményt. Ezt követően a luxemburgi államügyész annak megállapítását kérte a luxembourgi kerületi bíróságtól, hogy JR‑t át kell adni a francia hatóságoknak. A luxembourgi kerületi bíróság azt állapította meg, hogy nincs hatásköre a gyanúsítottal szembeni európai elfogatóparancs megsemmisítésére, ezért helyt adott a gyanúsított francia hatóságoknak történő átadása iránti indítványnak.

A gyanúsított az átadást kimondó végzéssel szemben fellebbezést nyújtott be a Cour d’appelhez (luxemburgi fellebbviteli bíróság), elsődlegesen azt állítva, hogy a francia ügyészek nem tekinthetők a 2002/584 kerethatározat 6. cikkének (1) bekezdése értelmében vett kibocsátó igazságügyi hatóságnak, mivel az ügyészség a végrehajtó hatalom által közvetetten utasítható.

A kérdést előterjesztő bíróság úgy vélte, hogy első látásra úgy tekinthető, hogy az ügyészek megfelelnek a 2019. május 27‑i OG és PI (lübecki és zwickaui ügyészség) ítéletben (C‑508/18 és C‑82/19 PPU, EU:C:2019:456) meghatározott függetlenségi követelményeknek, mivel a CPP 30. cikke szerint az igazságügyi miniszter egyedi ügyekben nem utasíthatja őket. Mindazonáltal e bíróság megállapítja, hogy a CPP 36. cikke felhatalmazza a főügyészt, hogy amennyiben célszerűnek ítéli meg, írásos utasítások útján az államügyészeknek előírja, hogy eljárást kezdeményezzenek, vagy írásbeli indítvánnyal forduljanak az illetékes bírósághoz. Ezt felveti a kérdést, hogy a hierarchikus kapcsolat összeegyeztethető‑e az ahhoz megkövetelt függetlenségi követelményekkel.

A luxemburgi fellebbviteli bíróság szerint az ügyészséget az oszthatatlanság jellemzi, az ügyészség egy tagjának cselekménye az egész ügyészség nevében történik. Ezenkívül ugyanúgy az ügyészség jogosult az európai elfogatóparancs kibocsátásához szükséges feltételek tiszteletben tartását ellenőrizni és arányosságát vizsgálni, valamint ugyanezen ügyben a büntetőeljárást lefolytatni, ezért a pártatlansága megkérdőjelezhető.

A fentiekre tekintettel luxemburgi fellebbviteli bíróság felfüggesztette az eljárást és az EUB-hoz fordult előzetes döntéshozatalért.

A második ügy

A második ügyben a tribunal de grande instance de Tours (tours‑i bíróság) mellett működő államügyész európai elfogatóparancsot bocsátott ki YC ellen egy fegyveres rablásban való részvétel gyanújával. Az elfogatóparancsot a tours‑i bíróság nemzeti elfogatóparancs keretében bocsátotta ki.

A gyanúsítottat az európai elfogatóparancs alapján Hollandiában fogták el. Az Openbaar Ministerie (ügyészség, Hollandia) az európai elfogatóparancs vizsgálata céljából a rechtbank Amsterdamhoz (amszterdami bíróság, Hollandia) fordult.

A kérdést előterjesztő amszterdami bíróság úgy vélte, hogy – amint az a 2019. május 27‑i OG és PI (lübecki és zwickaui ügyészség) ítélet (C‑508/18 és C‑82/19 PPU, EU:C:2019:456) 50., 74. és 75. pontjából kitűnik – az ügyész a 2002/584 kerethatározat 6. cikkének (1) bekezdése értelmében vett kibocsátó igazságügyi hatóságnak minősülhet, ha részt vesz a kibocsátó tagállam igazságszolgáltatásában, ha független módon jár el, és ha az európai elfogatóparancs kibocsátására vonatkozó határozatával szemben bírósági jogorvoslattal lehet élni.

A jelen ügyben az amszterdami bíróság véleménye szerint az első két követelmény teljesül, mivel Franciaországban az ügyészek részt vesznek az igazságszolgáltatásban, és nincsenek kitéve azon kockázatnak, hogy közvetlenül vagy közvetve alá legyenek rendelve a végrehajtó hatalom által adott egyedi rendelkezéseknek vagy utasításoknak.

Ami a harmadik követelményt illeti az amszterdami bíróság megjegyezte, hogy – amint a francia hatóságok által szolgáltatott információkból kitűnik – az európai elfogatóparancs kibocsátására vonatkozó határozat és annak arányos jellege nem lehet külön bírósági jogorvoslat tárgya. Mindazonáltal a gyakorlatban az európai elfogatóparancs alapjául szolgáló nemzeti elfogatóparancs kibocsátásakor a vizsgálóbíró megvizsgálja az európai elfogatóparancs kibocsátásának feltételeit és annak arányosságát is.

A fentiekre tekintettel a kérdést előterjesztő amszterdami bíróság arra kereste a választ, hogy a nemzeti elfogatóparancs kibocsátásakor, és így az ügyésznek az európai elfogatóparancs kibocsátására vonatkozó tényleges határozatát megelőzően az európai elfogatóparancs esetleges kibocsátásának arányosságával kapcsolatban elvégzett bírósági értékelés lényegében megfelel‑e a 2019. május 27‑i OG és PI (lübecki és zwickaui ügyészség) ítélet (C‑508/18 és C‑82/19 PPU, EU:C:2019:456) 75. pontjában támasztott követelményeknek, amelynek értelmében az ügyészségnek az európai elfogatóparancs kibocsátására irányuló határozatának olyan bírósági jogorvoslat tárgyát kell képeznie, amely teljes mértékben megfelel a hatékony bírói jogvédelem követelményeinek

Az amszterdami bíróság azt is vizsgálta, hogy eleget tesz‑e a fent említett követelményeknek, ha az érintett személy az európai elfogatóparancsot kibocsátó tagállamnak való tényleges átadását követően az elfogatóparancs semmisségének megállapítását kérheti.

E körülmények között az amszterdami bíróság is felfüggesztette az eljárást és előzetes döntéshozatal céljából az EUB-hoz fordult.

AZ EUB elnöke elrendelte az ügyek egyesítését az írásbeli és a szóbeli szakasz lefolytatása és az ítélet meghozatala céljából, majd az előadó bíró javaslatára a főtanácsnok meghallgatását követően úgy határozott, hogy az ügyeket sürgősségi előzetes döntéshozatali eljárásban bírálja el.

Az EUB megállapította, hogy a két előzetes döntéshozatal iránti kérelem az EUMSZ szabadságon, a biztonságon és a jog érvényesülésén alapuló térségre vonatkozó V. címének hatálya alá tartozik, ezért az EUB eljárási szabályzatának 107. cikke, illetve az EUB alapokmányának 23a. cikke szerint az ügy sürgősségi előzetes döntéshozatali eljárásban elbírálható. Továbbá az amszterdami bíróság által előterjesztett ügyben a gyanúsítottat fogva tartották, és további fogva tartása az alapeljárás kimenetelétől függ.

A luxemburgi fellebbviteli bíróság által előterjesztett ügyben az EUB megállapította, hogy a gyanúsított ugyan nincs fogva tartásban, de az ügyben előterjesztett kérdés szervesen kapcsolódik a az amszterdami bíróság által előterjesztett kérdésekhez, így a megfelelő igazságszolgáltatás követelményeinek teljesítéséhez az említett ügyet hivatalból sürgősségi előzetes döntéshozatali eljárásban kell elbírálni.

Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdések

Az EUB szerint az együttesen vizsgálandó kérdéseikkel a kérdést előterjesztő bíróságok lényegében arra vártak választ, hogy egyrészt a 2002/584 kerethatározat 6. cikkének (1) bekezdését úgy kell‑e értelmezni, hogy az e rendelkezés értelmében vett „kibocsátó igazságügyi hatóság” fogalma alá tartoznak valamely tagállamnak a vádhatósági feladatokat ellátó és a feletteseik irányítása és ellenőrzése alatt álló ügyészei.

Másrészt pedig arra, hogy az európai elfogatóparancs kibocsátásához szükséges feltételek tiszteletben tartásának, különösen pedig az arányos jellegének ellenőrzésére vonatkozó, a 2019. május 27‑i OG és PI (lübecki és zwickaui ügyészség) ítélet 75. pontjában megfogalmazott  követelmény teljesül-e, ha a kibocsátó tagállamban valamely bíró elvégzi az ellenőrzést, és megvizsgálja az európai elfogatóparancs kibocsátására vonatkozó határozat arányosságát annak kibocsátása előtt.

Ha pedig nem vizsgálja meg, e követelmény akkor is teljesül-e, ha e határozat ellen bírósági jogorvoslattal lehet élni, a keresett személy tényleges átadását követően.

Az EUB előzetes észrevételei

Az EUB felhívta a figyelmet, hogy mind a tagállamok közötti kölcsönös bizalom elve, mind pedig a köztük fennálló kölcsönös bizalmon alapuló kölcsönös elismerés elve alapvető jelentőséggel bír az uniós jogban, mivel lehetővé teszik egy belső határok nélküli térség létrehozását és fenntartását. Ez mindegyik államtól megköveteli, hogy bízzon abban, hogy az összes többi tagállam tiszteletben tartja az uniós jogot, és különösen az uniós jog által elismert alapvető jogokat. A 2002/584 kerethatározat (Kerethatározat) elfogadása óta a büntetőügyekben folytatott igazságügyi együttműködés fokozatosan olyan jogi eszközöket hozott létre, amelyek összehangolt alkalmazása erősíti a tagállamok között az egymás nemzeti jogrendjeibe vetett bizalmat, ezáltal biztosítja a büntetőügyekben hozott ítéletek Unión belüli elismerését és végrehajtását, annak érdekében, hogy az EU-ban elkerülhető legyen a bűncselekmények elkövetőinek büntetlenül maradása.

A kölcsönös elismerés elve magában foglalja, hogy a tagállamok főszabály szerint kötelesek végrehajtani az európai elfogatóparancsot. Annak végrehajtását kizárólag a Kerethatározat 3. cikkében felsorolt kötelező megtagadási okok, valamint a 4. és 4a. cikkében felsorolt mérlegelhető megtagadási okok esetében tagadhatják meg. A végrehajtó igazságügyi hatóság pedig kizárólag a Kerethatározat 5. cikkében meghatározott feltételektől teheti függővé a végrehajtást.

46      Meg kell továbbá jegyezni, hogy a 2002/584 kerethatározattal bevezetett, az elítéltek vagy a bűncselekmény elkövetésével gyanúsítottak átadása egyszerűsített rendszerének hatékonysága és megfelelő működése az e kerethatározat által meghatározott – terjedelmét tekintve pedig a Bíróság ítélkezési gyakorlata által pontosított – egyes követelmények tiszteletben tartásán alapul.

Ahogy arra a főtanácsnok is rámutatott, az európai elfogatóparancs kibocsátására vonatkozó, valamely más hatóság által hozott határozattal szembeni bírósági jogorvoslati lehetőség fennállása nem feltétele annak, hogy ez a hatóság a Kerethatározat 6. cikkének (1) bekezdése értelmében vett kibocsátó igazságügyi hatóságnak minősülhessen. Az ilyen követelmény nem az említett hatóság jogállására és szervezetére vonatkozó szabályokhoz kapcsolódik, hanem az elfogatóparancs kibocsátására irányuló eljáráshoz. A C‑509/18, EU:C:2019:457 ítéletben  az EUB megállapította, hogy valamely tagállam főügyésze, aki, a bírói hatalomtól szervezetileg független, és vádhatósági feladatokat lát el, illetve akinek az e tagállambeli jogállása a végrehajtó hatalomtól való függetlenségét garantálja, a Kerethatározat értelmében vett kibocsátó igazságügyi hatóságnak minősül, és a kérdést előterjesztő bíróságra bízta annak vizsgálatát, hogy a főügyész határozatai a hatékony bírói jogvédelemhez kapcsolódó követelményeknek teljes mértékben megfelelnek‑e.

A „kibocsátó igazságügyi hatóság” fogalmáról

A Kerethatározat 6. cikkének (1) bekezdése értelmében a kibocsátó igazságügyi hatóság a kibocsátó tagállamnak az az igazságügyi hatósága, amely ezen állam joga szerint az európai elfogatóparancs kibocsátására illetékes.

Az EUB ítélkezési gyakorlata szerint, bár az eljárási autonómia elvének megfelelően a tagállamok nemzeti joguk alapján kijelölhetik az európai elfogatóparancs kibocsátására illetékes „igazságügyi hatóságot”, a fogalom értelmét és terjedelmét nem lehet az egyes tagállamok mérlegelésére bízni, az, az EU egészében önálló és egységes értelmezést követel meg, a Kerethatározat 6. cikke (1) bekezdésének szövege, kontextusa, valamint az elérni kívánt jogalkotói célkitűzés alapján.

Az EUB szerint tehát a Kerethatározat alapján a „kibocsátó igazságügyi hatóság” fogalma magában foglalhatja valamely tagállam azon hatóságait is, amelyek nem bíróságok, de részt vesznek a tagállam büntető igazságszolgáltatásában, és függetlenül járnak el az európai elfogatóparancs kibocsátásával járó feladatok ellátása során, amely függetlenség megköveteli a jogállásra és a szervezetre vonatkozó olyan szabályok fennállását, amelyek képesek biztosítani, hogy a kibocsátó igazságügyi hatóság az ilyen elfogatóparancs kibocsátására vonatkozó határozat meghozatala keretében ne a végrehajtó hatalom által egyedi ügyben utasítható.

A jelen ügyekben a francia „magistrat” jogállású ügyészek büntető igazságszolgáltatásban való közreműködése nem vitatott. A francia kormány által az EUB elé terjesztett írásbeli és szóbeli észrevételekből kitűnik, hogy a francia alkotmány 64. cikke biztosítja az igazságügyi hatóságok, vagyis a bírák és az ügyészek függetlenségét, valamint hogy a CPP 30. cikke értelmében az ügyészség objektív és a végrehajtó hatalomtól származó minden, egyedi ügyben adott utasítástól függetlenül látja el feladatai, mivel az igazságügyi miniszter csupán általános büntetőpolitikai utasításokat intézhet az ügyészekhez annak érdekében, hogy Franciaország egész területén biztosított legyen az egységes büntetőpolitika. Ezek az általános utasítások azonban nem járhatnak azzal a hatással, hogy az ügyészt megakadályozzák az európai elfogatóparancs kibocsátása arányos jellegének mérlegelésében. Az ügyészség a pártatlanság elvének tiszteletben tartása mellett látja el vádhatósági feladatait és követeli meg a törvények betartását.Ezek a tényezők elegendőek annak bizonyításához, hogy Franciaországban az ügyészek hatáskörrel rendelkeznek arra, hogy – különösen a végrehajtó hatalomtól – függetlenül mérlegeljék az európai elfogatóparancs kibocsátásának szükségességét és arányosságát, és ezt a hatáskört objektív módon gyakorolják, figyelembe véve az összes terhelő és mentő bizonyítékot.

Az EUB megállapította, hogy az ügyészek ugyan kötelesek eleget tenni a feletteseik utasításainak de az EUB ítélkezési gyakorlatából az következik, hogy a függetlenség követelménye, amely kizárja, hogy az ügyészek döntési jogköre a bírói hatalomtól eltérő, különösen a végrehajtó hatalomtól származó külső utasításoknak legyen alárendelve, nem tiltja azokat a belső utasításokat, amelyeket a feletteseik adhatnak az ügyészség működésére jellemző alá‑fölérendeltségi viszony alapján. Az ügyészség függetlenségét nem kérdőjelezi meg az sem, hogy vádhatósági feladatokat látnak el. Amint ugyanis a Luxemburgi Nagyhercegség főügyészsége az EUB előtti tárgyaláson megjegyezte, Kerethatározat 6. cikkének (1) bekezdése értelmében vett „kibocsátó igazságügyi hatóság” fogalma nem csupán a tagállami bírákra, illetve bíróságokra vonatkozik.

A fenti megfontolások összességére tekintettel az EUB szerint a Kerethatározat 6. cikkének (1) bekezdését úgy kell értelmezni, hogy a „kibocsátó igazságügyi hatóság” fogalmába tartoznak valamely tagállamnak a vádhatósági feladatokat ellátó és a feletteseik irányítása és ellenőrzése alatt álló ügyészei, amennyiben a jogállásuk a végrehajtó hatalomtól való függetlenség garanciáját biztosítja, az európai elfogatóparancs kibocsátása során.

A hatékony bírói jogvédelemhez való jogról

Az európai elfogatóparancs rendszere a keresett személyt megillető eljárási jogok és alapvető jogok kétszintű védelmét tartalmazza, mivel a nemzeti határozat – mint amilyen egy nemzeti elfogatóparancs – meghozatala során első szinten biztosított bírósági védelemhez hozzájárul az a bírósági védelem, amelyet az európai elfogatóparancs kibocsátása során második szinten kell biztosítani, amely elfogatóparancs kibocsátására adott esetben az említett nemzeti bírósági határozat meghozatalát követően rövid határidőn belül sor kerülhet. A védelem magában foglalja, hogy a hatékony bírói jogvédelemhez kapcsolódó követelményeknek megfelelő határozatot hozzanak, legalább az említett védelem egyik szintjén.

Az érintett személy jogai védelmének második szintje magában foglalja különösen, hogy a kibocsátó igazságügyi hatóság ellenőrzi az elfogatóparancs kibocsátásához szükséges feltételek tiszteletben tartását, és objektív módon megvizsgálja a kibocsátás arányos jellegét, figyelembe véve minden terhelő és mentő bizonyítékot, anélkül, hogy ki lenne téve a külső utasíthatóság kockázatának.

Amikor a kibocsátó tagállam joga az európai elfogatóparancs kibocsátására vonatkozó hatáskört az e tagállam igazságszolgáltatásában közreműködő olyan hatóságra bízza, amely maga nem bíró vagy bíróság, az ilyen elfogatóparancs kibocsátására vonatkozó határozattal és különösen az ilyen határozat arányos jellegével kapcsolatban az említett tagállamban olyan bírósági jogorvoslattal kell tudni élni, amely teljes mértékben megfelel a hatékony bírói jogvédelem követelményeinek.

A bíróságnak nem minősülő igazságügyi hatóság által hozott, az európai elfogatóparancs kibocsátására vonatkozó határozattal szemben külön jogorvoslati jog bevezetése csak egy a lehetőségek közül.

A bíróságnak nem minősülő hatóságnak az európai elfogatóparancs kibocsátásával kapcsolatos határozatával szemben benyújtott jogorvoslat célja, annak biztosítása, hogy a büntetőeljárás lefolytatása céljából kibocsátott európai elfogatóparancs kibocsátásához szükséges feltételek tiszteletben tartását, különösen pedig annak arányosságát olyan eljárás keretében ellenőrizzék, amely tiszteletben tartja a hatékony bírói jogvédelemből következő követelményeket.

A jelen ügyekben, úgy kitűnik, hogy az európai elfogatóparancsnak a büntetőeljárás lefolytatása céljából történő kibocsátása a francia jogrendben szükségszerűen a valamely bíróság, rendszerint a vizsgálóbíró által kibocsátott nemzeti elfogatóparancsot követi. A CPP 131. cikke szerint, amennyiben a keresett személy szökésben van, vagy Franciaország területén kívül lakik, a vizsgálóbíró az államügyész véleményének kikérését követően vele szemben elfogatóparancsot bocsáthat ki, ha a cselekmény vétség miatt kiszabott szabadságvesztés‑büntetéssel vagy annál súlyosabb büntetéssel büntetendő. Az európai elfogatóparancs kibocsátásának alapjául szolgáló nemzeti elfogatóparancsot kibocsátó bíróság kéri fel az ügyészséget az európai elfogatóparancs kibocsátására, és értékeli az európai elfogatóparancs kibocsátásához szükséges feltételeket, különösen pedig a kibocsátás arányosságát.

Továbbá a francia jogrendben az európai elfogatóparancs kibocsátására vonatkozó határozat megsemmisítési keresettel támadható. Az ilyen eljárás, amely mindaddig folyamatban van, amíg a vizsgálati szakasz tart, lehetővé teszi az eljárásban részt vevő felek számára jogaik érvényesítését. Ha az európai elfogatóparancsot olyan személlyel szemben bocsátják ki, aki félként még nem vesz részt az eljárásban, e személy a tényleges átadást és a vizsgálóbíró elé állítását követően is indíthat megsemmisítési keresetet. Megállapítható tehát, hogy az ügyészségnek az európai elfogatóparancs kibocsátására vonatkozó határozatának arányos jellege előzetes bírósági felülvizsgálat tárgyát képezheti, mégpedig a kibocsátással kvázi egyidejűleg, de legkésőbb az európai elfogatóparancs kibocsátását követően, mivel e vizsgálatra a keresett személy tényleges átadása előtt, vagy azt követően is sor kerülhet. Az ilyen rendszer az EUB szerint megfelel a hatékony bírói jogvédelem követelményének.

A 2013/48/EU európai parlamenti és tanácsi irányelv 10. cikke arra kötelezi a végrehajtó tagállam illetékes hatóságát, hogy a szabadságelvonás megkezdését követően indokolatlan késedelem nélkül tájékoztassa a keresett személyt arról, hogy jogában áll ügyvédet megbízni a kibocsátó tagállamban.

A fenti megfontolásokra tekintettel, az előterjesztett kérdésekre azt a választ kell adni, hogy a Kerethatározatot úgy kell értelmezni, hogy a büntetőeljárás lefolytatása céljából kibocsátott európai elfogatóparanccsal érintett személyt megillető hatékony bírói jogvédelemhez kapcsolódó követelmények teljesülnek, ha a kibocsátó tagállam joga szerint az elfogatóparancs kibocsátásának feltételei, különösen pedig annak arányos jellege e tagállamban bírósági felülvizsgálat tárgyát képezik.

(curia.europa.eu)


Kapcsolódó cikkek