Börtönkártérítések: nem fizet a kormány


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A kormány azonnali hatállyal felfüggeszti a börtönkártérítések kifizetését – mondta Völner Pál, az Igazságügyi Minisztérium (IM) parlamenti államtitkára.

Az államtitkár hangsúlyozta, Orbán Viktor miniszterelnök pénteki bejelentésének megfelelően már a hivatalos kormányhatározat is megszületett. Ez az első és legfontosabb lépés a „börtönbiznisz” megállítására – tette hozzá.

Az elkövetkező napok, hetek vonatkozó feladataival kapcsolatban arról beszélt, hogy az IM felülvizsgálja a szabályozást, és annak eredményéről tájékoztatja a kormányt, várhatóan már a jövő heti kormányülésen.

A kormány álláspontja az, hogy a „börtönbiznisz” egy tudatos visszaélés a joggal, az uniós és a magyar joggal is – szögezte le. Hozzátette, ez a tevékenység károsítja az államot, rontja az igazságszolgáltatásba vetett közbizalmat, és sérti az emberek igazságérzetét.

Mint mondta, a társadalom elvárása nem az, hogy a börtönben a bűnözők meggazdagodjanak, és elfogadhatatlan, hogy akár súlyos, erőszakos bűnözők és az őket segítő dörzsölt ügyvédek milliókat tegyenek zsebre a börtönévek alatt úgy, hogy mindenféle mondvacsinált ürüggyel beperlik az államot az állítólagos rossz börtönkörülményekre és zsúfoltságra hivatkozva.

Kiemelte: az esetek jelentős részében egyértelműen a balliberális oldalhoz, illetve a Soros-szervezetekhez kötődő ügyvédek járnak el, mint például Magyar György és ügyvédi irodája.

Hozzátette, hogy az ügy súlyosságát és a „börtönbiznisz” mértékét jól mutatja, hogy eddig 12 ezer pert indítottak és már a 10 milliárdot is eléri az az összeg, amit az államtól kipereltek.

Az államtitkár arról is beszélt, hogy Magyarországon az elmúlt években nőtt a börtönférőhelyek száma, és új modern börtönök épültek.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. április 19.

Csökkenő kkv terhek, szigorítások a közreműködők tevékenységében – Módosult az ESG törvény

Négy hónappal az új ESG törvény elfogadását követően jelent meg a törvény első módosítása, amely számos ponton átalakítja, illetve kiegészíti az ESG adatszolgáltatásra, a nyilvántartásokra és a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatóságát (SZTFH) megillető hatósági jogkörökre vonatkozó rendelkezéseket. A módosításról Györfi-Tóth Péter, partner, a DLA Piper Hungary ESG szakterületének vezetője és Dránovits Dóra, a DLA Piper Hungary szenior ügyvédje készítettek összefoglalót.