1,8 milliárdos versenyhivatali bírság a Telenornak


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) 1,8 milliárd forintos bírságot szabott ki a Telenor Magyarország Zrt.-vel szemben a vállalat megtévesztő kereskedelmi gyakorlata miatt – közölte a hivatal. A Telenor vitatja a döntést, a bírság összegét súlyosan aránytalannak gondolja, ezért bírósághoz fordul.

A GVH közleménye szerint a Telenor jogsértést követett el, és tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot valósított meg a fogyasztókkal szemben 2016 és 2017 között, amikor Telenor Blue tarifacsomagjában (készülék és Telenor Blue tarifás előfizetés együttes vásárlásakor) a lakosságnak esetenként 0 forintért kínált készülékeket. A cég ugyanis a csomagot népszerűsítő kommunikációban, például televíziós reklámban, szórólapon, Facebook-hirdetésben, nem tájékoztatta a fogyasztókat arról, hogy ha készülékvásárlási lehetőséggel is élnek, akkor számukra az előfizetői díj magasabbá válik, mint ha kizárólag előfizetésre vonatkozó szerződést kötnek ugyanakkora hűségidő vállalása mellett. Így a fogyasztóknak többletköltségük keletkezett a készülékvásárlással, hiszen a Telenor a 0 forintosként vagy kedvezményes árúként reklámozott készülék ellenértékének egy részét beépítette az előfizetési díjba.

A fogyasztók így a döntésük előtt nem szerezhettek tudomást arról, hogy készülék vásárlásával magasabb előfizetési díj terheli majd őket a teljes, 24 hónapos elköteleződési időtartam alatt, és így nem tudtak élni azzal a lehetőséggel sem, hogy egy máshol, olcsóbban vett készülék mellé vásárolják meg ugyanazt az előfizetést olcsóbban a Telenortól – írta a GVH.

Közölték, hogy a hatóság a bírság megállapításánál figyelembe vette többek között az érintett fogyasztók igen jelentős számát, a jogsértő kereskedelmi gyakorlat üzenetének erőteljességét, a kommunikáció nagyságrendjét és elhúzódó hatását, valamint azt a tényt, hogy a Telenor az elmúlt tíz évben 4 alkalommal folytatott tisztességtelen, jogsértő kereskedelmi gyakorlatot a fogyasztókkal szemben.

Kiemelt enyhítő körülménynek számított azonban, hogy a cég átalakította kommunikációs gyakorlatát az együttműködés és a megfelelés jegyében – bár nem orvosolta teljes mértékben a versenyproblémát. További bírságcsökkentő körülmény volt a cég megfelelési programjának fejlesztése – olvasható a GVH közleményében.

A Telenor közölte: álláspontja szerint a reklámkampányban nagyösszegű ártámogatást adott a fogyasztóknak, így a GVH olyan gyakorlatot kifogásol, ami az ügyfelek döntő többségének biztosan kedvező volt. A mobiltársaság álláspontja szerint a GVH által kifogásolt hirdetésben jogszerűen járt el, a fogyasztók számára minden releváns információ megismerhető volt a reklámanyagokban. A vitatott hirdetés egy ajánlatra vonatkozott, és a Telenor szerint a hirdetések formai keretei nem adnak lehetőséget arra, hogy többféle választási lehetőséget bemutasson ugyanaz a reklám. Ez az elvárás nem követelmény és egyben nem is szokásos – közölték.

Hozzátették, a közel két évig tartó vizsgálat során mindvégig teljes mértékben együttműködtek a GVH-val az ügy tisztázása érdekében. Az együttműködési szándék jeléül a Telenor már az eljárás folyamatában kiegészítette hirdetési gyakorlatát, továbbá a vizsgálat során a GVH szempontjait értelmezve felajánlotta, hogy saját költségén széleskörű, televíziós reklám-megjelenéseket is magába foglaló társadalmi információs kampányt indít. A versenyhivatal ezt a kötelezettségvállalási felajánlást elutasította – írták.

A Telenor Magyarország vitatja a GVH döntésének jogosságát, a bírság összegét súlyosan aránytalannak gondolja, ezért a döntés bírósági felülvizsgálatát kéri.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. október 10.

A NIS2 hatályba lépésére figyelmeztet az EY

Pár nap és élesedik a NIS2, vagyis a felülvizsgált uniós kibervédelmi irányelv, amely több ezer cégre vonatkozik Magyarországon. A regisztrációt elmulasztó társaságok akár szankciókra is számíthatnak a hatóságtól. Az érintett vállalkozásoknak az év végéig le kell szerződniük a biztonsági vizsgálatra jogosult auditorral is, ugyanis, ha nem végzik el időben az IT rendszereik felülvizsgálatát akár több millió eurós büntetésre is számíthatnak.