Átláthatóbb árfeltüntetést vállalt a CCC, így nem állapított meg a GVH jogsértést
A CCC Kft. vállalta, hogy átláthatóbban tünteti fel az árait, a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) Versenytanácsa így lezárta a társaság elleni eljárást – közölte a GVH.
Kapcsolódó termékek: Jogi kiadványok, Ügyvéd Jogtár demo
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A mikro-, kis- és közepes vállalkozások munkahelymegőrző támogatása országosan 6500 új állást hozott létre és 13 000 munkahely megtartását segítette elő – mondta a foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkár kedden Dorogon.
2010 óta minden évben közel megduplázták e vállalkozói szektor munkahelyteremtő beruházásainak pályázati keretét, az idén 13 milliárd forintot fordítottak erre a célra – mondta Czomba Sándor.
Az államtitkár ismertette, hogy a 2014-20 közötti uniós tervezési ciklusban 1200 milliárd forintot terveznek a foglalkoztatás bővítésének elősegítésére, ez a forrás hozzájárulhat ahhoz, hogy 2020-ra egymillió új munkahely jöjjön létre.
Völner Pál infrastruktúráért felelős államtitkárnak, a körzet fideszes országgyűlési képviselőjének tájékoztatása szerint a Nemzetgazdasági Minisztérium pályázatán Komárom-Esztergom megyéből összesen 32 mikro-, kis- és közepes vállalkozás nyert el támogatást munkahelyteremtésre. Összesen 136 új állást hoztak létre, miközben a 250 millió forintos támogatás hozzájárult a vállalkozások által fenntartott 208 munkahely megőrzéséhez.
A pályázók 106 regisztrált álláskereső foglalkoztatását vállalták. Az államtitkár a pályázatok iránti érdeklődés felkeltésében kiemelte a megyei kereskedelmi és iparkamara, valamint a munkaügyi központ szerepét.
(Forrás: MTI)
A CCC Kft. vállalta, hogy átláthatóbban tünteti fel az árait, a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) Versenytanácsa így lezárta a társaság elleni eljárást – közölte a GVH.
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) gyorsított ágazati vizsgálatokat indít az egyajánlatos közbeszerzések okainak feltárására, elsőként az orvosi képalkotó diagnosztikai berendezések piacát vizsgálják – közölte a nemzeti versenyhatóság csütörtökön.
Egy új vállalkozás megszületésekor az egyik központi kérdés, hogy a tulajdonosok milyen nevet adjanak az új cégük részére, főként, ha azt szeretnék a tevékenységük reklámozásához, akár egy új brand létrehozásához is felhasználni. De a cégnév felhasználása kapcsán vannak olyan szabályok, amelyek a tagok, részvényesek fantáziájának korlátokat szabnak.
Köszönjük, hogy feliratkozott hírlevelünkre!
Kérem, pipálja be a captchát elküldés előtt
Ha egy másik hírlevélre is fel szeretne iratkozni, vagy nem sikerült a feliratkozás, akkor kérjük frissítse meg a böngészőjében ezt az oldalt (F5)!
Kérem, válasszon egyet hírleveleink közül!