A cégrész eladása sem mindig mentesít


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A jogi személyek adótartozásaiért immár arányosan felelhet a részesedését átruházó tag vagy részvényes is – hívta fel a hazai vállalkozások figyelmét a MAZARS. 


A törvényalkotó és az adóhatóság tovább igyekszik szűkíteni azokat a lehetőségeket, melyeknek köszönhetően az adótartozást felhalmozó cégtulajdonosok részesedésük átruházásával kibújhatnak a felelősség alól. Nyáron ezért ismét módosultak az adótartozások behajtására vonatkozó jogszabályi rendelkezések, többek között az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény (Art.) is – áll a MAZARS és együttműködő jogi irodája, a Borsy Ügyvédi Társulás közös, újságunkhoz eljuttatott összefoglalójában.

A hazai jogrendszer ismeri a kezességvállalás és tartozásátvállalás intézményét, amely az adótartozások tekintetében is működik – mondta el dr. Borsy János Mátyás ügyvéd, a MAZARS együttműködő jogi irodája, a Borsy Ügyvédi Társulás vezetője, a Marcalliance tagja, olvasható a közleméynben.  Az elmúlt évtizedekben azonban számtalan visszaélésre adtak lehetőséget ezek a jogintézmények, súlyosan károsítva nem csupán az államkincstárat, de a jogkövető cégek adómorálját is.

A szeptember 1-vel hatályba lépett szigorítások célja, hogy a „kreatív” adóeltüntető gyakorlatot visszaszorítsa és elérje az adótartozások behajtását. A törvénymódosítás szerint, ha az adózó az esedékes adót nem fizette meg és azt tőle nem lehet behajtani, az adó megfizetésére határozattal kötelezhető a kezességet vállaló és az adótartozást átvállaló személy. Helytállási kötelezettsége annak áll fenn, akinek a meg nem fizetett adóért való kezességét törvény írja elő,továbbá aki ezt szerződésben vállalta.

A kezességvállalás azt jelenti, hogy a kezes kötelezettséget vállal az adóhatósággal szemben, hogyha az adós nem teljesít, maga fog helyette fizetni. A kezesség akár több, fennálló vagy jövőbeli, meghatározható összegű pénzkövetelés vagy pénzben kifejezhető értékkel rendelkező egyéb kötelezettség biztosítására vállalható.

A tartozásátvállalás esetében az adós és az adóhatóság megállapodik egy harmadik személlyel abban, hogy ő vállalja át az adós fizetési kötelezettségét. Ebben a konstrukcióban az adóhatóság a tartozás megfizetését kizárólag az átvállalótól követelheti.

Mivel új adós lép be a jogviszonyba, ezért mindkét jogügylethez szükséges a jogosult beleegyezése, az ügylet az adóhatóság jóváhagyásával válik érvényessé. Ezzel megakadályozható az az elmúlt évtizedekben gyakran látott forgatókönyv is, hogy fizetésképtelen kezes vagy átvállaló, például egy nincstelen hajléktalan lépjen az adós helyébe és így váljon behajthatatlanná az adósság.

Az új rendelkezéseket 2016. szeptember 1. napjától kell alkalmazni, de csak akkor, ha a részesedés átruházása is ezen időpont után történt. Azúj szabályozás szerint az adó megfizetésére kötelezhető a jogi személy tartozásaiért korlátozottan felelős, részesedését átruházó tag vagy részvényes a cégtől nem behajtható adótartozás átruházott részesedéssel arányos részének erejéig.

 

Ennek azonban további feltételei is vannak, egyrészt csak arra a tagra, részvényesre vonatkozik, aki a szavazati jogok minimum 25%-ával rendelkezett a cégben. További fontos feltétel, hogy a vállalkozás adótartozásának összege a jegyzett tőke 50%-át meghaladja, és a tag (részvényes) ezen körülményről a részesedés átruházásakor tudott, vagy tudnia kellett volna, például úgy, hogy az adóhatóságtól lekéri a cég adófolyószámla egyenlegét.

Ezek a rendelkezések természetesen nem vonatkoznak a nyilvánosan működő részvénytársaság részvényeseire – hangsúlyozta dr. Borsy János Mátyás.  Hozzátette: a kft-k esetében a jegyzett tőke alsó határa 3 millió forint. Így az adótartozás normál üzletmenet mellett könnyen átlépi az ennek 50%-át jelentő 1,5 millió forintot, például egy jelentős áfakötelezettséget teljesítő vállalkozásnál akár minden hónapban.

Egy egyszerű példával megvilágítva: Kovács úrnak ⅓ tulajdonrésze van a kft.-ben, melynek jegyzett tőkéje 3 millió forint. A kft. 900 ezer forint adótartozást halmozott fel, tehát látszólag Kovács úr is viselné a felelősséget az ⅓-os tulajdoni hányada arányában, azaz 300 ezer forint erejéig. Ám mivel a cég adótartozásának összege a jegyzett tőke 50%-át nem éri el, ezért Kovács úrnak sem kell helyt állnia a tartozásért.

A jogalkotó menekülési utat is biztosít, hiszen lehetőséget ad arra, hogy mentesüljön a felelősség alól, aki a részesedés átruházását megelőzően minden tőle elvárhatót megtett annak érdekében, hogy ne legyen kifizetetlen adótartozás. Ennek érdekében intézkedett a legfőbb szerv összehívásáról, ahol döntés született a kötelező átalakulásról vagy a jogutód nélküli megszűnésről. További kimentési ok, ha a jogi személy az adótartozást menthető okból nem tudta megfizetni a részesedés átruházásáig.

Az adóhatóság a határozatot 90 napos jogvesztő határidőn belül hozhatja meg, de még 30 napig lehetősége van lépni, ha a részesedés átruházása időközben jut tudomására. 


Kapcsolódó cikkek

2024. március 28.

A törvényességi felügyeleti eljárás és a kényszertörlés viszonya

A cégnyilvánosságról, a bírósági cégeljárásról és a végelszámolásról szóló 2006. évi V. törvény (Ctv.) szabályozza a törvényességi eljárást, illetve az ahhoz bizonyos értelemben szorosan kapcsolódó kényszertörlési eljárást. A törvényességi felügyeleti eljárás célja, hogy a cégnyilvántartás közhitelességének biztosítása érdekében a cégbíróság intézkedéseivel a cég törvényes működését kikényszerítse.

2024. március 25.

Az EU vizsgálatot indított az Apple, a Google és a Meta ellen

Az Európai Bizottság vizsgálatot indított az Apple, a Google és a Meta ellen, hogy megfeleltek-e a digitális piacokról szóló szabályozásnak (DMA) – jelentette be Margrethe Vestager digitális korra felkészült Európáért felelős uniós biztos hétfőn.

2024. március 25.

Duna House: a tavalyinál 7 százalékkal költöttek többet ingatlanvásárlásra az év elején

Országos átlagban a tavalyinál 7 százalékkal többet, csaknem 43 millió forintot fordítottak otthonteremtésre a vásárlók 2024 elején. Az átlagos négyzetméterárak alapján azonban 30 millió forint is elegendő lehet a vizsgált vármegyeszékhelyeken, akár ház, akár lakás legyen is az ingatlancél – közölte a Duna House ingatlanforgalmazó értékesítési adatai alapján hétfőn.