A GVH megbírságolta a Sandozt


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A Gazdasági Versenyhivatal 105 millió forint bírságot szabott ki a  Sandoz Hungária Kereskedelmi Kft.-re (Sandoz), ugyanis az jogsértően reklámozta ACC elnevezésű, vény nélkül kapható gyógyszereit – közölte a versenyhatóság.


A Sandoz a GVH közleménye szerint nem az alkalmazási előírás alapján, hanem azon túlterjeszkedve mutatta be a termékeket. 

A reklámok gyorsaságot ígértek a gyógyszer teljes hatásmechanizmusára vonatkozóan, miközben az alkalmazási előírás alapján a gyorsaság kizárólag a felszívódásra vonatkozott – magyarázta döntése hátterét a GVH.  

A GVH a „Gyors megoldás hurutos köhögésre!”, „Gyorsan megtisztítja a légutakat!” és az „ACC, az gyorsan hat” szlogeneket vizsgálta, amelyek sajtóhirdetésekben, orvosi rendelői, patikai plakátokon, televíziós reklámokban és akciós, illetve patikai újságokban jelentek meg.

A vizsgált állítások szakmai szempontú értékeléséhez a GVH az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet tájékoztatását kérte. A szakhatóság álláspontja szerint a gyógyszerek alkalmazási előírásaiban foglaltak nem támasztják alá a gyógyszerek gyors hatását.

A GVH a bírság kiszabásakor a kommunikációs eszközök költségeire alapozott. 

Súlyosító körülményként értékelte a versenyhivatal a magatartás kiterjedtségét, hiszen a vizsgált kereskedelmi gyakorlat a fogyasztók széles körét érte el, illetve időben is elhúzódott a kampány. A Sandoz 2015 októbere és 2016 áprilisa között reklámozta a termékeket, amelyekre a bírságot kiszabták. 

A GVH enyhítő körülményként vette figyelembe, hogy az eljárás alá vont cég felhagyott a jogsértő kereskedelmi gyakorlattal a versenyfelügyeleti eljárás megindításának hatására és előzetesen is érdemi megfelelési erőfeszítéseket tett a lehetséges jogsértések elkerülésére.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. április 19.

Jogi tudatosság a profit érdekében

Megalakult a KKVHÁZ Jogi Bizottsága Dr. Gábriel Gyula ügyvéd vezetésével, aki a Bogsch és Társai Ügyvédi Iroda irodavezetője. A Bizottság célja, hogy felhívja a KKV-k figyelmet a jogi tudatosságra, hogy a jogi munka ne legyen tűzoltás.

2024. április 15.

Felszámolná a nemek közötti bérszakadékot az EU

A bérek átláthatóságáról szóló európai uniós irányelv hamarosan részletes jelentésre kötelezi a közép- és nagyvállalatokat a női és a férfi dolgozóik fizetéséről. Az Európai Bizottság döntése értelmében a kikért adatok alapján akár bírósági pert is indíthatnak majd a hátrányosan érintett alkalmazottak – hívja fel a figyelmet az EY. A tanácsadócég kollégái arra ösztönzik a társaságokat, hogy minél hamarabb világítsák át a szervezetüket, és szükség esetén tegyék meg a bérszakadék megszüntetéséhez vezető lépéséket.