Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A Kúria öttagú közigazgatási-munkaügyi jogegységi tanácsa jogegységi határozatot hozott: ha a harmadik országbeli állampolgár a tartózkodási jogosultság megszerzése, meghosszabbítása iránti eljárásban hamis adatot, valótlan tényt közöl, annak objektív jogkövetkezményeit viselnie kell.
A Kúria öttagú közigazgatási-munkaügyi jogegységi tanácsa a Kúria Közigazgatási-Munkaügyi Kollégiumának Vezetője által kezdeményezett jogegységi eljárásban a következő jogegységi határozatot hozta: a Harm.tv. 18.§ (1) bekezdés b) pontját úgy kell értelmezni, hogy amennyiben a harmadik országbeli állampolgár a tartózkodási jogosultság megszerzése, meghosszabbítása iránti eljárásban hamis adatot, valótlan tényt közöl, annak objektív jogkövetkezményeit viselnie kell, olvasható a Kúria honlapján.
A keresőtevékenység célú tartózkodás esetén a megélhetést jogszerű keresőtevékenységből származó, jogszerű (adózott) jövedelemmel lehet igazolni.
A hamis adat vagy valótlan tény közlése az adatszolgáltatás időpontjában valósul meg.
Az idegenrendészeti hatóságnak a közölt adat hamis tartalmáról vagy a tény valótlanságáról meg kell győződnie. A Harm.tv. 18.§ (1) bekezdése az abban foglalt jogkövetkezményt illetően (megtagadás, visszavonás) kógens előírást tartalmaz, a hatóságnak mérlegelési lehetősége nincs.
Az indokolás szerint az indítványozó előzményként hivatkozott arra, hogy a Kúria Elvi Közzétételi Tanácsa 2015. január 29-i ülésén a Kfv.III.37.138/2014/7. számú ítélet (a továbbiakban: elvi ítélet) elvi határozatként való közzétételéről döntött. E határozat elvi tartalma szerint az idegenrendészeti eljárásban a hamis adat, valótlan tény közlése akkor lehet a tartózkodási engedély visszavonásának alapja, ha az a tartózkodási engedély megszerzése érdekében történt. Ez akkor állapítható meg, ha az adat hamis voltáról, a tény valótlanságáról a kérelmező tudott, vagy kellő körültekintés mellett tudnia kellett volna. Az elvi ítélet a vizsgált rendelkezést szubjektív felelősségi alakzatként fogja fel, ezért annak vizsgálatába bocsátkozott, hogy a kérelmező (adatszolgáltató) mennyiben tudhatott az adat valótlanságáról.
Az indítványozó szerint megállapítható volt, hogy a Kúria Kfv.II., illetőleg Kfv.III. ítélkező tanácsai azonos ténybeli helyzet mellett a fenti jogszabályi rendelkezést eltérően értelmezték. A Kfv.II. tanács következetesen, míg a Kfv.III. tanács egyes ítéleteiben a hamis adatszolgáltatásért való felelősséget objektív felelősségnek tekintette. Ezek az ítéletek kiemelték, hogy a harmadik országbeli állampolgár (kérelmező/ügyfél) a kérelmére indult eljárásban köteles a kérelme alapjául szolgáló bizonyítékok előterjesztésére. Amennyiben ezen bizonyítékok valótlan adatokat tartalmaznak, az megvalósítja a hamis adatközlést függetlenül a kérelmező tudatától, így a hatóságnak azt nem kell vizsgálnia. Az érintett döntések hangsúlyozták, hogy a kérelmező valamennyi iratot (bizonyítékot) – köztük a megélhetését igazoló okiratot is – a tartózkodási engedély megszerzése érdekében nyújtja be. A megélhetést igazoló okirat akkor valós, ha a jogszerű jövedelmet tartalmazza, mert a nem jogszerű jövedelem megjelölése már hamis adatnak minősül. A jövedelem későbbi, a munkáltató által elvégzett revíziója az idegenrendészeti eljárásban nem értékelhető, mert a kérelmező eredeti nyilatkozatával a hamis adatközlés megvalósult.
Az indítványozó kérdései a következők voltak:
– a jogszabályhely milyen felelősségi alakzatot tartalmaz a kérelmező szempontjából (1.), illetve
– a hatóság számára melyek az eljárási lehetőségek és kötelezettségek (2.), továbbá
– foglaljon állást abban a járulékos kérdésben, hogy a munkáltatóval kapcsolatos adatok későbbi módosítása vagy az adózás körében végzett önrevízió mennyiben érinti a hamis – adatközlés megvalósulását és jogkövetkezményeit(3.),
– döntsön a hamis adat, illetve a valótlan tényközlés jogkövetkezményéről (4.).
A jogegységi tanács válaszai a következők:
1. Az indítványozónak a felelősségi alakzatra vonatkozó kérdésére a jogegységi tanács a jogszabályhely vizsgálata során azt a megállapítást tette, hogy az – a mérlegelésre és a tudatállapot tartalmára való utalás hiánya, a jogkövetkezmény jellege folytán – egyértelműen objektív alakzatként értelmezhető.
A vizsgált jogszabályhely objektív jellegét erősíti, hogy a tartózkodási engedély iránti kérelem folytán megindult eljárásban a kérelmezőnek a saját, általa nyilvánvalóan ismert személyi körülményeiről, (kivel él, milyen családi kapcsolatban, hány embert tart el, hol dolgozik, mennyit keres, hol lakik, stb.) kell adatot szolgáltatnia. E kérdésekre egyértelmű válaszok adhatók, a releváns körülményekre vonatkozó válaszok alapvetően befolyásolják a kérelem elbírálását, a valótlan állítás, a megtévesztés pedig joggal való visszaélést eredményez.
Ennek folytán az ilyen adatszolgáltatási kötelezettséghez fűzött jogkövetkezmény objektív jellegének kimondása – a szabályozással védendő jogi tárgyra is tekintettel – nem aránytalan.
Az objektív jogkövetkezmény végső soron azt eredményezi, hogy a kérelmezőtől a saját ügyében olyan körültekintő eljárást kíván meg a jogalkotó, amely kizárja részéről a hamis adatközlést. Eszerint a kérelmező felelőssége – a kérelmére indult eljárásban, a személyi körülményeit érintő adatszolgáltatások és tényközlések tekintetében – a tudatállapotától függetlenül fennáll. Ezt az eljárásjogi helyzetet értelmezte felelősségi alakzatként az indítványozó.
A Harm.tv. 18.§ (1) bekezdés b) pontja úgy értelmezendő, hogy a jogalkotó határozott eljárási következményt helyezett kilátásba, ha a hamis adatközlés a tartózkodási engedély megszerzése céljából történt. A Harm.tv. rendelkezik más eljárásokról is, amelyek során szintén sor kerülhet adatközlésre, mint például a külföldi egyes bejelentési kötelezettsége, az úti okmánnyal való ellátása, vagy éppen a vele szemben kezdeményezett rendészeti eljárások alkalmával, ekkor a jogszabály nem szankcionálja a hamis adatközlést.
Nem vezethető le – miként erre az indítványozó is helyesen utalt – az uniós esetjogban felmerült egyetlen, a C-202/13. számú McCarthy-ítéletből az előnyszerzésre irányuló tudatos szándék vizsgálatának kívánalma, mint szükségszerű döntési elem.
Az uniós ítélet vonatkozásában ki kell emelni, hogy szemben a tartózkodási kártyák hamisításával a jelen jogegységi döntés arról foglal állást, hogy személyes adatokat kell a kérelmezőnek szolgáltatnia, amelynek valóságtartalmáért felel. [Harm.tv. 13.§ (1) bekezdés]
Az Irányelv a visszaélések kiküszöbölése érdekében fogalmazódott meg, a visszaélések elhárításának módját pedig a tagállami szabályozásnak engedte át. A tagállami szabályozásnak ezért biztosítania kell, hogy hamis állításokkal, a hatóság megtévesztésével a csalárd módon eljáró kérelmező ne juthasson előnyhöz, adott esetben tartózkodási engedélyhez, a hatóságnak legyen eszköze ezek kiszűrésére, megakadályozására.
A tudatállapot vizsgálatát szükségesnek tartó álláspont szerint csak akkor valósul meg a tartózkodási engedély megszerzése céljából a hamis adatközlés, ha annak valótlanságáról az adatszolgáltató tudott. Utóbbi bizonyítása pedig a hatóságra hárul. Ennek az értelmezésnek a logikájából az következik, hogy amennyiben az engedélyezési eljárásban a kérelmező a saját magára vonatkozó adatközlés során valótlanságot állít, csak akkor esik a Harm.tv. 18.§ (1) bekezdés b) pont hatálya alá, ha a hatóság az előnyszerzésre irányuló tudatos szándékát rábizonyítja. A jogegységi tanács álláspontja szerint azonban a jogértelmezés során nem hagyható figyelmen kívül, hogy ezen álláspont elfogadása esetén a hatóság szinte lehetetlen bizonyításra kényszerülne (lásd részletesen a 2. pontban).
II. Wolters Kluwer Jogi Konferencia |
|---|
|
2016. május 11-12. között kerül megrendezés a II. Wolters Kluwer Jogi Konferencia, melynek fő témái között az új Ptk. gyakorlata, valamint az új polgári perrendtartás szerepel. Előjelentkezési akciónk keretében 2015. december 31-ig 149 990 Ft (+ áfa) helyett 128 990 Ft-ért (+ áfa) jelenkezhet. |
A fenti értelmezés továbbá nem felel meg a jogegységi eljárás tárgyát képező jogszabály szövegének, amely világossá teszi, hogy a tartózkodási „cél”-on a kérelmező beutazási/tartózkodási jogcímét érti, míg „a tartózkodási jogosultság megszerzése érdekében” fordulat a tartózkodási feltételekre utal, amelyek teljesítése az adatközléssel hozható a hatóság tudomására.
A jogegységi eljárás alapját képező döntéseket vizsgálva megállapítható, hogy a kérelmező valamennyi iratot – így különösen a tartózkodás alapfeltételéül szolgáló, a megélhetést igazoló iratot – a tartózkodási engedélye megszerzése érdekében nyújtja be, mivel az önként vagy hatósági hiánypótlásra előterjesztett bizonyítékok a kérelem elbírálása szempontjából releváns kérdésekre adnak választ, ezért azok tartalmától a hatóságnak nincs módja eltekinteni.
2. Az idegenrendészeti hatóság természetesen köteles tisztázni a tényállást a Ket. 50.§-a szerint, így ellenőriznie kell a tartózkodási feltételek tényleges teljesülését, továbbá azt, hogy van-e köztük valótlan adat, és a Harm.tv. 18.§ (1) bekezdés b) pontjában foglaltak megállapítása során minősíteniük kell a közölt adatot abból a szempontból, hogy a tartózkodási engedély megszerzése érdekében került-e közlésre vagy sem. Ugyanakkor nem vizsgálható az adatközlő tudatállapota. A tartózkodási engedélyezési eljárás kérelemre induló eljárás, a tudatállapot vizsgálata olyan eljárási cselekmények elvégzését kívánná meg, amelyek a jogszabály szövegéből nem vezethetők le, sőt ellentétesek a kérelemre indult eljárás jellegével. A szubjektív közrehatás kiderítése olyan alapos „nyomozás” elvégzését kívánná, amelyre a hatóságnak nincs hatásköre. Az ilyen „nyomozás” az idegenrendészeti eljárás kereteit messzemenően meghaladná és merőben ellentétes azzal a jogalkotói elvárással, miszerint a harmadik országbeli állampolgárra az idegenrendészeti jogszabályok értelemszerűen fokozott eljárási kötelezettséget rónak, melynek következménye objektív.
Az ügyfél ellenbizonyításra jogosult. A legtöbb esetben ugyanis a kérelmező a személyes körülményeiről (családi állapot és jogállás, megélhetés, lakhatás, stb.) szolgáltat adatot, amely esetben elő sem állhat azzal, hogy nem tudott vagy tudhatott annak hamis voltáról, annyira nyilvánvaló a kérelmező ismerete, és valótlan adat közlése esetén a csalás szándéka (például az általa bejelentett munkahelyen nem végez munkát ott még sosem járt; a hatósággal közölt lakcímen sem a bejelentéskor, sem az ellenőrzéskor nem lakott;). Hangsúlyozandó, hogy a hamis adatközlést bármely az engedélyezés feltételéhez kapcsolódó adat/tény vonatkozásában, de kizárólag pozitív tényközlés útján lehet elkövetni.
A jogegységi kezdeményezésre okot adó esetekben az előbbiekhez képest árnyaltabb a helyzet. A munkáltató, mint harmadik személy közrehatása okán lehetőség kínálkozna a kérelmező számára a mentesülésre. E körülmény vizsgálata során nem lehet eltekinteni attól, hogy a kérelmező és a munkáltató magatartását, a különböző hatóságokhoz eljuttatott eltérő adatszolgáltatást jól felfogott érdek vezérli. A munkaszerződésben feltüntetett magasabb összeg a megélhetés biztosítottsága szempontjából a kérelmezőnek kedvezőbb, míg a munkáltatói adóhatósági bevallásban szereplő jóval alacsonyabb összeg csökkenti a fizetendő köztartozást, ami a munkáltató érdeke. A tudatállapot vizsgálata két olyan személy nyilatkozatának beszerzését igényelné, akik mindketten érdekeltek az objektív jogkövetkezmény elhárításában, illetőleg a hatóság megtévesztésében. E magatartás idegenrendészeti következményeinek elmaradása azt is eredményezheti, hogy a munkáltató „zsebbe” fizet. Ezzel költségvetési bevétel kiesés, a szürke vagy fekete gazdaság erősödhet, így a tartózkodási engedély kiadására, meghosszabbítására a hatóság megtévesztésével és nem a megélhetést valóban biztosító jövedelem alapján kerülhet sor, amely szintén a fekete gazdaság térnyerését, bűncselekmények elkövetésének veszélyét hordozza.
Ugyanakkor az eljárás egészének és mozzanatainak vizsgálata a jogorvoslat során (fellebbezési, vagy bírósági felülvizsgálati eljárásban) teret enged annak megállapítására, hogy tisztességes volt-e az ügyintézés vagy sem. Nincs elzárva az ügyfél annak bizonyításától sem, hogy a hatóság által hamisnak minősített adat valós, vagy a hamisnak bizonyult adatot nem a tartózkodási engedély megszerzése érdekében szolgáltatta, illetőleg a hamis okirat kapcsán bizonyítható, hogy valós adatot tartalmaz, míg a hamis adatról megállapítható, hogy nyilvánvaló tévedés vagy elírás eredménye. Ez azonban nem a tudatállapot vizsgálatát jelenti, és a bizonyítás a kérelmezőt terheli. Az ügyféli kör és annak fentiekben elemzett viszonya az általa szolgáltatott adatokhoz tehát megnyugtató válasz arra a kérdésre, hogy az objektív jogkövetkezmény nem túlzó, hanem „kellően arányos intézkedés a csalások visszaszorítására”.
XIII. Magyar Munkajogi Konferencia |
|---|
|
Előjelentkezési akció! Ha október, akkor Visegrád! Megkezdődött az előjelentkezés a XIII. Magyar Munkajogi Konferenciára. December 31-ig még a 2015-ös áron jelentkezhet a jövő évi rendezvényre.
|
3. Az idegenrendészeti hatóság pontos hiánypótlási felhívás után, az általa lefolytatott eljárásban a részére a kérelmező által szolgáltatott adatok alapján állapítja meg a tényállást, azok valóságtartalmát ellenőrzi. Az adatszolgáltatás, a tényközlés időpontja az, amikor a tényről a kérelmező tájékoztatja a hatóságot, az adatot a hatóság tudomására hozza, és az azt alátámasztó dokumentumokat a rendelkezésre bocsájtja. A Harm.tv. 13.§ (1) bekezdése határozza meg azokat a körülményeket, amelyek igazolása esetén a harmadik országbeli állampolgár Magyarország területén három hónapot meghaladóan tartózkodhat.
E feltételrendszerhez igazodik a keresőtevékenység folytatása célú tartózkodás, amely úgy valósul meg, hogy a harmadik országbeli állampolgár foglalkoztatásra irányuló jogviszony alapján, ellenérték fejében, más részére, illetve irányítása alatt tényleges munkát végez [Harm.tv. 20.§ (1) bekezdés a) pontja]. A 114/2007.(V.24.) Korm.r. (a továbbiakban: Vhr.) 29.§ (5) bekezdése alapján a harmadik országbeli állampolgár a három hónapot meghaladó tartózkodáshoz szükséges anyagi fedezettel akkor rendelkezik, ha ő maga vagy részére családtagja a rendelkezésére álló jogszerűen megszerzett jövedelemből, illetve vagyonból megélhetése, lakhatása, kiutazása, valamint szükség esetén egészségügyi ellátása költségeit biztosítani tudja. A keresőtevékenység célú tartózkodás esetében jellemzően a munkavégzés válik a megélhetés alapjává, mely többek között a kérelmező által Magyarország területén folytatni kívánt, vagy folytatott jogszerű keresőtevékenységből származó jövedelemmel igazolható [Vhr. 29.§ (6) bekezdés g) pontja].
A fenti jogszabályhelyek együttes értelmezése egyfelől azt jelenti, hogy a harmadik országbeli állampolgár a magyar jogi előírások betartásával létesít munkaviszonyt, érvényes munkavállalási engedéllyel és munkaszerződéssel rendelkezik, mely alapján ténylegesen munkát végez. Egyidejűleg azt is jelenti, hogy a jogszerű munkavégzés számára jövedelem szerzését eredményezi, amelynek jogszerűsége ugyancsak feltétel. Az idézett jogszabályi rendelkezés a jogszerű munkavégzés mellett tehát egyszersmind a jogszerű jövedelem megszerzését is előírja, a kettő együttesen igazolja a megélhetés biztosítottságát. A jogalkotó – miközben megköveteli a jogszerű kereső tevékenységet – nem mond le a jövedelem jogszerűségéről. A jogszerű jövedelem az a jövedelem, amely után a közterheket megfizették, amelynek mértékéről nem más, mint az adóhatóság rendelkezik megbízható információval.
A fentiek alapján (a jogszerű jövedelem értelmezése folytán) az idegenrendészeti hatóság okkal tájékozódott az adóhatóságnál és fogadta el az adóhatóság által visszaigazolt jövedelmet jogszerű jövedelemként, e közlést valós adatként szemben a kérelmező munkaszerződésében közölt jóval magasabb összeggel. Így téves az a feltételezés, hogy a munkaszerződésben megjelölt összeg a valós, és az adóhatósággal közölt és ennek alapján az adóhatóság által igazolt jövedelem tekinthető hamis adatnak.
Itt kell megjegyezni, hogy a személyi jövedelemadóról szóló 1995. évi CXVII. törvény (a továbbiakban: Szja.tv.) szerint a magánszemély bevallási kötelezettségét a (2) bekezdés szerint önadózással [11.§ (1)-(2) bekezdései], vagy munkáltatói adómegállapítás [14.§] révén teljesíti. Az Szja.tv. 14.§ (1)-(2) bekezdései és az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény (a továbbiakban: Art.) 27.§ (1)-(4) bekezdései szólnak a munkáltatói adómegállapítás szabályairól, rögzítve a kötelezettségek teljesítése körében való együttműködést, mely a munkavállalói tudomást erősítik. Az Art. 27.§ (2) bekezdése értelmében a munkáltatói adómegállapítás az ellenőrzés és jogkövetkezmények szempontjából a magánszemély bevallásának minősül. Ily módon a munkáltató által készített adóbevallásért is fennáll a munkavállaló felelőssége.
A kérelmező tartózkodási engedély megszerzése érdekében csatolja munkaszerződését – és nem mást pl.: munkáltatói igazolást -, amely meghatározott összegű fizetésre jogosítaná. A hatóság ennek teljesülését ellenőrzi a csatolt munkaszerződés és az adóhatósági bejelentések összevetésével.
Az a körülmény, hogy a munkáltató utólag, a kérelmező hamis adatközlését követően korrigálja az Art. 49.§ szerint önellenőrzéssel az adóhatóság felé a kérelmező munkaviszonyból származó jövedelmének összegét, nem változtat azon a tényen, hogy a kérelmező a tartózkodási engedély megszerzése érdekében hamis adatot, valótlan tényt közölt, tekintettel arra, hogy a tényközlés időpontja az adatszolgáltatással egyszer és mindenkorra rögzült. Ami az önrevíziót illeti hangsúlyozni kell hogy, arra egy adóhatósági eljárásban került sor, amely esetben a jogalkotó a bevallást készítő számára lehetővé tette az önrevíziót, azaz az adózó az adóhatósági jogviszonyban lehetőséget kap arra, hogy a téves vagy hiányos bevallás következményei alól mentesüljön. Ez a lehetőség azonban az idegenrendészeti eljárásban nem mentesít a jogkövetkezmények alól. A hamis adatközlés ténye szempontjából sem a munkáltató, sem a kérelmező utólagos önrevíziója nem releváns, tekintettel arra, hogy a tényközlés a munkaszerződés csatolásával megvalósult. A Harm.tv. ezzel ellentétes megengedő rendelkezést nem tartalmaz és a jogszabályi környezetből sem vonható le ilyen következtetés.
4. A hamis adatszolgáltatás, tényközlés jogkövetkezménye tekintetében a jogalkotó kétséget kizáró (kógens) módon úgy rendelkezett, hogy amennyiben a tartózkodási engedély megszerzése céljából közölt adat valótlansága megállapítható, a hatóság köteles a szigorú jogkövetkezményeket alkalmazni. A kérelmezőnek a hamis adatközlés következményeit annak ellenére viselnie kell, hogy a későbbiekben – esetleg a másodfokú eljárás alatt – a tartózkodás feltételeit megteremtette, tekintettel arra, hogy az idegenrendészeti hatóságnak nemcsak a tartózkodási feltételek meglétét, hanem a kizáró okok fennállását egyaránt vizsgálnia kell. A Harm.tv. 18.§ (1) bekezdés b) pontja kógens törvényi rendelkezés, a hatóság e tekintetben nem mérlegelhet.
