A munkaerő-kölcsönzés és a kirendelés
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Pontosan tíz évvel ezelőtt az akkori munkaügyi miniszter ezekkel a szavakkal zárt egy szakmai konferenciát: „Egy évtized alatt elérjük, hogy az atipikus foglalkoztatás lesz a tipikus”. Időközben az atipikus foglalkoztatási formák valóban megtöbbszöröződtek a hazai jogrendben, de a számarányokat ismerve látható, hogy a sokak által már akkor politikusi túlzásként értékelt jóslat nem vált be. Ennek okait e cikk témája és terjedelme nem hivatott feltárni, de az kijelenthető, hogy a munkáltatók túlnyomó többsége nincsen tisztában azokkal a rugalmas foglalkoztatási lehetőségekkel, amelynek a jogalkotók teret adtak.
1. Az Mt. 53. §-a úgy rendelkezik, hogy a munkáltató jogosult a munkavállalót átmenetileg a munkaszerződéstől eltérő munkakörben, a munkaszerződéstől eltérő munkahelyen vagy más munkáltatónál foglalkoztatni. Vizsgálatunk tárgya ez utóbbi kategória, amely a három esetkör közül talán a legérdekesebb kérdéseket veti fel. Álláspontom szerint a más munkáltatónál való foglalkoztatás (korábbi elnevezéssel „kirendelés”) a hatályos jogi környezetben jogintézményi szintre nem emelt atipikus foglalkoztatási formának tekinthető, és optikailag a munkaerő-kölcsönzés jellegzetességeit viseli. Mindkét esetben elválik egymástól a munkáltató, és az a foglalkoztató, akinek a közvetlen gazdasági érdekeit a munkavállaló szolgálja. Mindkét esetben megosztott a munkáltatói jogkör gyakorlásának módja, és szintén kölcsönösen jellemző elem az ideiglenesség. Mindezek alapján feltehető a kérdés, hogy a más munkáltatónál való ideiglenes foglalkoztatás valójában a munkaerő-kölcsönzés jogintézményi keretein kívül eső munkaerő-kölcsönzés?
Valós jogalkotói cél lehetett-e a szabályozás liberalizálása során az, hogy egy esetenként felmerülő szükségszerű helyzetből (ti. a munkáltató átmenetileg nem tud eleget tenni foglalkoztatási kötelezettségének) a versenyszféra szereplőinek a munkavállalók rugalmas „mozgatását” lehetővé tevő gazdasági és/vagy hatékonysági megoldást kreáljanak?
Ez a cikk dr. Varga M. Péter X. Magyar Munkajogi Konferencián tartandó előadásanyagának részlete.
Az előadás 2013. október 15-én 15 órától lesz Visegrádon
|
2. A megfelelő válasz megadásához a feltételek mélyebb áttekintése, valamint a Munka Törvénykönyvéről szóló 1992. évi XXII. törvény és a hatályos Mt. szabályozásának vizsgálata szükséges. Az új szabályozás szerint az adott foglalkoztatásra ellenszolgáltatás ellenében is sor kerülhet, azt legalábbis az Mt. explicite nem zárja ki.
Tovább erősíti a munkaerő-kölcsönzési jelleget, hogy az ideiglenes munkáltatónak immáron nem kell a permanens munkáltatóval tulajdonosi vagy egyéb gazdasági kapcsolatban állnia. Korábban a kölcsönzési szolgáltatásnál csupán „kifelé”, a kirendelésnél „befelé”, azaz tulajdonosi körön belül lehetett a munkaerőt mozgatni. Az új szabályokkal a két foglalkoztatási mód szinte „egybecsúszott”.
Felvetésünket alámasztja továbbá az a tény, hogy az új szabályozási környezetben már nincsen olyan kikötés sem, hogy a munkáltató valamely működési körében felmerült ok miatt nem tud eleget tenni foglalkoztatási kötelezettségének.
Különösen érdekes az összevetés annak tükrében, hogy a munkaerő-kölcsönzés átlagos éves időtartama Európa országaiban néhány naptól (Franciaország) körülbelül három hónapig (Németország) terjed. Hazánkban, ahol a munkaerő-kölcsönzés (bár a fogalom definitívnek tűnő definíciós eleme az ideiglenesség) nem kifejezetten alkalmi célzatú, 2012-ben – nyolc órás vetítéssel – 128 nap volt. Ez azt jelenti, hogy a negyvennégy beosztás szerinti napos „kirendelési” időkorlát meghaladja az átlagos kölcsönzési idő egyharmadát. Eszerint elvben nem jelentéktelen a foglalkoztatás tartama szerinti átfedés.
Még érdekesebb az áthajlás, ha az Mt. 219. § (3) bekezdés c) pontja szerinti non-profit kölcsönzés lehetőségével vetjük össze. Van ugyanis olyan szakmai vélemény, amely a más munkáltatónál való foglalkoztatás anyagi alapokra helyezését a rendeltetésszerűség okán megkérdőjelezi.
Mindezek azt mutatják, hogy az új szabályozási elemek a „más munkáltatónál való foglalkoztatást” a munkaerő-kölcsönzés egyik lehetséges alternatívájává tették. Álláspontom szerint azonban a jogpolitikai cél nem lehetett ez.
A végleges válaszhoz a két struktúra rendeltetését kell megvizsgálnunk…
A teljes cikket a HR&Munkajog októberi számában olvashatják. Megrendelhető papíralapon és online verzióban is, valamint csomagban más online termékekkel együtt.