Adalékok a munkaerő-kölcsönzéshez

Szerző: dr. Bankó Zoltán
Dátum: 2013. október 14.
Rovat:

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A munkaerő-kölcsönzés a munkajogi konferenciák mindegyikén komoly érdeklődésre számot tartó kérdés volt az elmúlt tíz évben, a jubileumi konferencia jó alkalmat ad a szabályok alakulásának áttekintésére és napjaink munkaerő-kölcsönzéssel kapcsolatos jogalkalmazási kérdéseinek feldolgozására.


A munkaerő-kölcsönzés különböző megközelítései a magyar munkajogi szabályozásban

A munkaerő-kölcsönzés a munkajogi érdeklődés középpontjába került Magyarországon (is), mind a tevékenységgel foglalkozó munkáltatók, mind a szolgáltatást igénybe vevő munkáltatók és nem utolsó sorban a munkavállalói érdekképviseletek igen aktívan kezdtek foglalkozni a munkaerő-kölcsönzésre vonatkozó megalkotott szabályokkal. Az elmúlt tizenkét év munkaerő-kölcsönzéssel kapcsolatos jogalkotása számos megoldást mutatott, melyek összehasonlítása kirajzolja az ehhez a foglalkoztatási formához való lehetséges hozzáállások sokféleségét. Az áttekintéshez a munkaerő-kölcsönzés három központi kérdése nyújtja a legjobb lehetőséget: hogyan szabályozza a jogalkotó azt, hogy milyen időtartamra engedi (engedheti) át a munkavállaló munkaerejét a kölcsönbeadó a kölcsönvevőnek; hogyan rendelkezik arról, hogy a kölcsönzött munkavállaló és a kölcsönbevevő munkáltatónál foglalkoztatott munkavállalók vonatkozásában az egyenlő bánásmód követelménye alkalmazása kerüljön és esetlegesen milyen speciális követelményekkel; hogyan (az általánoshoz képest mennyire eltérően) szüntethető meg a munkaerő-kölcsönzésre létrejött munkajogviszony.

Ez a cikk dr. Bankó Zoltán a
X. Magyar Munkajogi Konferencián moderált szemináriumának összefoglalója.

A szeminárium 2013. október 15-én 15.00-től lesz Visegrádon.

1. A munkaerő-kölcsönzés magyar szabályozási koncepciója 2001-ben – rugalmas foglalkoztatási forma definiálása

A munkaerő-kölcsönzés 2001. évi kodifikációja kifejezetten a rugalmasság kialakításának jegyében zajlott, a jogalkotó kihangsúlyozta, hogy a munkaerő-kölcsönzés atipikus foglalkoztatási forma, mely az általánosnál rugalmasabb megszüntetési rendszert igényel (lásd a 2001. évi XVI. törvény indokolását). A szabályokat áttekintve azok tartalma világos koncepciót tükrözött: az általánosnál lényegesen alacsonyabb fokú munkavállaló-védelem a munkajogviszony megszüntetésekor, a határozott időre történő alkalmazás korlátozatlansága azt mutatta, hogy az így létrehozott munkajogviszonnyal a piaci igényekhez való alkalmazkodást kívánta elősegíteni a jogalkotó. A szabályozás arra mindenképpen alkalmas volt (és a statisztikák is ezt igazolták), hogy megteremtsen egy a tevékenységgel foglalkozó ágazatot. Azonban a rugalmasság fogalmának használata a jogalkotással összefüggésben félreértésekre adott okot, mivel a munkaerő-kölcsönzés önmagában nem feltétlenül igényel „rugalmas szabályozást” (lehetnek más jogpolitikai megfontolásai is a jogalkotónak), ettől elkülönítve kezelendő kérdés pedig az, hogy a szolgáltatást igénybe vevő munkáltató mennyiben tudja ezzel munkaerőigényét hatékonyan (rugalmasan) kielégíteni. Nem volt tehát váratlan, hogy a jogalkotó világos célkitűzése (és a munkaerő-kölcsönzés keretében foglalkoztatottak számának növekedése) a munkavállalói érdekképviseletek heves ellenállását váltotta ki, ami néhány év elteltével jogszabály-módosítási hullámba torkollott.

2. Rugalmasság elé helyezett biztonság – a munkaerő-kölcsönzésre vonatkozó szabályok módosításai a kölcsönzötti státus védelmében

Ha áttekintjük a munkaerő-kölcsönzésre irányadó szabályanyag módosításait (lásd a 2005. évi CLIV. törvényt, a 2006. évi CIX. törvényt, valamint a 2007. évi XIX. törvényt), akkor azok szinte minden rendelkezése a kölcsönzés keretében foglalkoztatott munkavállalók védelmével volt jellemezhető. Jogosan tehető fel a kérdés, hogy a szabályok születésétől számított négy év elteltével változtak-e a körülmények, ami az újraszabályozást indokolta volna. Természetesen a válasz nem ebben, hanem a jogintézmény más felfogású szabályozásában (vagy legalábbis ehhez való közelítésben) keresendő.

Az, hogy pár év alatt ilyen fordulat következzen be, nem kizárólag a különböző érdekek erősebb vagy gyengébb érvényesülésének volt betudható, sokkal inkább annak, hogy a jogintézmény hazai kodifikálásakor a jogalkotó nem adott világos útmutatást a munkaerő-kölcsönzés rendeltetését illetően. Abban az esetben ugyanis, ha ez megtörténik, a jogalkalmazó szervek képesek lettek volna kiszűrni a rendeltetésellenes joggyakorlást és a szociális partnerek sem álltak volna értetlenül a helyzet előtt. Itt elegendő csak utalni arra, hogy a munkaerő-kölcsönzés rendeltetése az ideiglenességben rejlik (lásd a következő pontban, az uniós rendelkezések harmonizációja nyomán alkalmazott fogalom-meghatározásokat). Természetesen az útmutatás hiánya melegágya volt a rendeltetésellenes, munkavállalói érdekeket sértő gyakorlatok kialakulásának. Azonban a szabályok módosításakor a jogalkotó leggyakrabban nem a probléma gyökeréhez nyúlt vissza (azaz rögzítette volna ezzel kapcsolatban álláspontját), hanem leginkább csak a rendeltetésellenességet eltiltó szabályt alkotott (sokszor újabb, másirányú rendeltetésellenes gyakorlatot indukálva).

Labour Law Summit

Sok Közép-Kelet Európai országban lépett hatályba új munkajogi kódex, valamint jelentős változásokon mentek keresztül a jogrendszerek. Tudjon meg többet a nemzetközi munkajogi helyzetről!

Neves előadók érkeznek és résztvevők várhatóak Németországból, Ausztriából, az angolszász országokból, Csehországból, Szlovákiából, Romániából, Horvátországból és a Balti-államokból.

Már lehet jelentkezni!

3. Jogharmonizációs következmények – a kölcsönzötti státus ideiglenességének magyar meghatározása

A munkaerő-kölcsönzés fent ismertetett európai uniós szabályozása nyomán, a jogalkotó harmonizációs kötelezettsége teljesítésekor a 2011. évi CV. törvény 2011. december 1-jétől módosította a Munka Törvénykönyvéről szóló 1992. évi XXII. törvényt (a továbbiakban: 1992. évi Mt.) (amely szabályozást gyorsan felváltotta a 2011 decemberében elfogadott, a munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény (a továbbiakban: Mt.), lásd a következő pontban).

A törvénymódosítás legnagyobb jelentősége, hogy a munkaerő-kölcsönzésre vonatkozó speciális szabályozás fogalom-meghatározásaiban ekkortól szerepelt az irányelv azon kitétele, hogy a munkaerő-kölcsönzést ideiglenes munkaerő-átengedésnek, ideiglenes foglalkoztatási helyzetnek írja le. Eszerint került definiálásra, hogy a törvény alkalmazása szempontjából mi minősül munkaerő-kölcsönzésnek, illetve, hogy kit kell tekinteni a kölcsönbeadó és a kölcsönbevevő munkáltatónak, meghatározta a törvény a kölcsönzött munkavállaló és a kikölcsönzés fogalmát is. Az új Mt. 2012 júliusától is ezt a fogalomhasználati kört tette magáévá.

A munkaerő-kölcsönzés a törvény alkalmazásában az a tevékenység, amelynek keretében a kölcsönbeadó a vele kölcsönzés céljából munkajogviszonyban álló munkavállalót ellenérték fejében munkavégzésre a kölcsönvevőnek ideiglenesen átengedi [Mt. 214. § (1) bekezdés a) pont]. Eszerint a definíció szerint a munkaerő-kölcsönzés olyan tevékenység, amely a munkaerő munkavégzésének ideiglenes átengedésével jár. Szükségszerű a munkajogviszony fennállása a kölcsönbeadó munkáltató és a munkavállaló között, ez az elhatároló ismérv a munkaerő-közvetítéstől, mely esetben a szerződést megkötő felek a munkavállalót foglalkoztató munkáltató és a munkát végző, a közvetítő és a munkavállaló között nem jön létre munkajogviszony. Ezt rögzíti a magán-munkaközvetítés jogi fogalma, amely szerint a munkaerő-közvetítés olyan szolgáltatások összessége, amely arra irányul, hogy elősegítse a munkát keresők és a munkát kínálók találkozását foglalkoztatásra irányuló jogviszony létesítése céljából.

A munkajogviszony fennállása önmagában még nem elegendő, hanem ennek „kölcsönzés céljából” kell a felek között létrejönnie, a szerződés ilyen tartalmú rendelkezése szükséges eleme a kölcsönző munkáltató és a munkavállaló megállapodásának. A fogalom további megkülönböztető ismérve az, hogy a kölcsönbeadás ellenérték fejében történik. Ez az ellenérték magában foglalja a kölcsönzött munkavállaló munkabérét, annak közterheit, a kölcsönzéssel járó költségeket (utazás, szállás stb.) és a kölcsönzés díját.

A definíció szerint a kölcsönbeadó az a munkáltató, aki a vele kölcsönzés céljából munkajogviszonyban álló munkavállalót a kölcsönvevő irányítása alatt munkavégzésre, kölcsönzés keretében a kölcsönvevőnek ideiglenesen átengedi. A kölcsönvevő az a munkáltató, amelynek irányítása alatt a munkavállaló ideiglenesen munkát végez. A kölcsönzött munkavállaló a kölcsönbeadóval kölcsönzés céljából munkajogviszonyban álló munkavállaló, akivel szemben a kikölcsönzés alatt a munkáltatói jogokat a kölcsönbeadó és a kölcsönvevő megosztva gyakorolja. A munkavállaló átengedése a kikölcsönzés, a törvény definíciója szerint a kikölcsönzés a munkavállaló által a kölcsönvevő részére történő munkavégzés [Mt. 214. § (1) bekezdés b)–e) pont].

A kikölcsönzés tartama a törvény szerint nem haladhatja meg az öt évet, ideértve a meghosszabbított vagy az előző kikölcsönzés megszűnésétől számított hat hónapon belül történő ismételt kikölcsönzést, függetlenül attól, hogy a kikölcsönzés ugyanazzal vagy más kölcsönbeadóval kötött megállapodás alapján valósult meg [Mt. 214. § (2) bekezdés].

A magyar munkajogban 2001-től 2010-ig a munkaerő-kölcsönzés jogi fogalmának nem volt eleme a kikölcsönzés időtartama. A munkaerő-kölcsönzésre vonatkozó szabályok között utalás sem volt arra nézve, hogy mennyi ideig tarthat a kölcsönbevevőnél a munkavállaló folyamatos foglalkoztatása (a jogszabály csak az egyenlő bánásmód követelményét rendelte alkalmazni, ha a kikölcsönzés bizonyos időhatárokat átlépett). Ehhez képest a munkaerő-kölcsönzésre vonatkozó irányelv fogalom-meghatározó rendelkezéseinek mindegyike tartalmazza azt, hogy a munkaerő-kölcsönzés ideiglenes jellegű. Hangsúlyozni kell, hogy az ideiglenesség fogalmát az EU irányelve nem definiálja naptárilag, azaz nem határoz meg konkrét időtartamot az ideiglenességre. A magyar jogalkotó a kikölcsönzés időtartamát öt évben határozta meg. Az öt éves szabály alkalmazása szempontjából nem a munkavállaló tényleges munkavégzésének van jelentősége, hanem annak, hogy a kölcsönbeadó és a kölcsönvevő megállapodása alapján fennállt a munkajogviszonya alapján a kölcsönvevőnél való teljesítés lehetősége a kikölcsönzésre, függetlenül a tényleges teljesítéstől. Természetesen a kikölcsönzés fogalmilag a kölcsönbeadó utasítása, azt bármikor megszüntetheti egyoldalúan, ebben az esetben a hat hónapos szabály alkalmazása a kölcsönbeadó kötelessége.

4. Az új Mt. kölcsönzött munkavállalójának jogállása – díjazás nélkül a kölcsönzések közötti időszakban?

Az új Mt. alapjaiban átvette a fenti jogharmonizáció által kialakított szabályozás megoldásait, koncepciójában alapul véve a korábbi hazai megoldásokat, azzal azonban, hogy a korábbiakhoz képest légyegesen kevesebb részletszabályt tartalmaz az új kódex. Összehasonlításképpen: az 1992. évi Mt. tizenöt terjedelmes §-ban (a módosítások által érintetten számos bekezdéssel), az új Mt. nyolc, lényegesen kevesebb bekezdést tartalmazó §-ban szabályozza a munkaerő-kölcsönzést. Ez, valamint az új Mt. eltérést engedő szabályai a munkaerő-kölcsönzés alkalmazását rugalmas keretek között teszi lehetővé Magyarországon, az uniós szabályozás által lehetővé tett derogációs lehetőségeket is figyelembe véve (lásd az Mt. 214–222. §-ait).

Jól mutatja a rugalmasságra törekvést az új Mt.-ben a munkaerő-kölcsönzésre irányuló jogviszony megszüntetésének szabályozása, az azzal kapcsolatos jogalkotási folyamat. Az 1992. évi Mt. azt az elvet követte, hogy a munkaerő-kölcsönzésre irányuló jogviszony megszüntetésére speciális szabályokat alkotott és tulajdonképpen teljes egészében kizárta az általános szabályokat a jogviszony megszüntetése vonatkozásában. Ehhez képest az új Mt. teljesen más felfogásban szabályozza a munkaerő-kölcsönzésre irányuló munkajogviszony megszüntetését: erre a jogviszonyra is az általános megszüntetési szabályokat, az Mt. 63–85. §-aiban foglaltakat kell alkalmazni, azzal, hogy az Mt. 220. §-a (hat bekezdésben) eltérő szabályokat rögzít ennek a jogviszonynak a megszüntetésére. Ez a technika lényegesen eltér a korábbi megoldástól és a viszonylag kis számú eltérés lényegesen közelebb hozta a korábbiakhoz képest a munkaerő-kölcsönzésre irányuló munkajogviszony megszüntetését az általános munkajogviszony-megszüntetéshez. Azonban a munkaerő-kölcsönzési gyakorlatnak biztosítani kívánt rugalmasságra törekvést jól jellemzi az a tény, hogy az új Mt. Parlament által elfogadott szövegét (a fenti elveket lényegesen áttörve) a törvény hatályba lépés előtt módosította a jogalkotó, a kölcsönzésre irányuló jogviszony indokolásának munkaerő-kölcsönzésre alkotott speciális szabályának beiktatásával illetve a végkielégítés fizetésének eltérő szabályozásával (lásd ezzel kapcsolatosan a munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény hatálybalépésével összefüggő átmeneti rendelkezésekről és törvénymódosításokról szóló 2012. évi LXXXVI. törvényt, illetve az Mt. szakaszait).

Végezetül annak érzékeltetésére, hogy a munkaerő-kölcsönzés szabályai az elmúlt években mindig újabb és újabb jogértelmezési kérdéseket vetettek fel, meg kell említenünk azt, hogy az új Mt. hatályba lépését követően napjaink munkaerő-kölcsönzéssel kapcsolatos jogalkalmazásának egyik legtöbbet vitatott kérdése az, hogy létrejöhet-e olyan munkaerő-kölcsönzésre irányadó megállapodás, amely során a kölcsönzött munkaerőt a kikölcsönzések közötti időszakban nem illeti meg munkabér. Az új Mt. expressis verbis nem szabályoz ilyen konstrukciót, a jogalkotó a munkaerő-kölcsönzés vonatkozásában nem rögzített olyan szabályokat, amelyek erre utalnának kifejezetten (ezzel ellentétesen a diákszövetkezetek és tagjai esetében ez kifejezetten rögzítésre került, lásd az Mt. 223–227. §-ait). Minden esetre a törvény különböző szabályhelyeinek együttes értelmezéséből vezeti le a gyakorlat a konstrukciót, az emellett szóló érvelés szerint létrejöhet az Mt. 163. §-a alapján munkabér lemondásról megállapodás. Annyi a konstrukcióval kapcsolatosan rögzíthető 2013 őszén (ellentétes jogalkalmazói álláspontok hiányában), hogy az Mt. indokolásában erre utaló kifejezett szándékot nem találunk, a konstrukció munkajogi megítélésénél, ha lehet, még problémásabb az ilyen helyzet társadalombiztosítási értékelése.

Dr. Bankó Zoltán

Tudományos főmunkatárs, MTA-PTE Összehasonlító és Európai Foglalkoztatáspolitikai és Munkajogi Kutatócsoport, az összefoglaló a Magyar Tudományos Akadémia Támogatott Kutatócsoport, [2011TK435] MTA-PTE Összehasonlító és Európai Foglalkoztatáspolitikai és Munkajogi Kutatócsoport (a kutatócsoport vezetője: Dr. Kiss György egyetemi tanár) keretében készült.

Kapcsolódó cikkek:


Mi ellen véd a betegség? – avagy a keresőképtelen elbocsátása
2019. december 4.

Mi ellen véd a betegség? – avagy a keresőképtelen elbocsátása

Jóllehet évek óta nincs hatályban az a szabály, hogy a munkavállalónak nem lehet felmondani keresőképtelensége idején, ma is számos bizonytalanság látszik a gyakorlatban azzal, hogy a munkaviszony megszüntethetőségét hogyan befolyásolja a munkavállaló betegsége. Cikkünkben igyekszünk pontos iránymutatást adni e kérdésben, kitérve arra is, milyen esetben kerülhet veszélybe a megromlott egészségi állapotú dolgozó munkaviszonya.

Váltókezesség üzletrész-átruházáskor
2019. november 28.

Váltókezesség üzletrész-átruházáskor

Az alábbi cikk azt taglalja, miszerint az üzletrész átruházója által a társaság tartozásaiért vállalt váltókezesség nem száll át az üzletrész megszerzőjére.