Az elhúzódó szerződéskötések lassíthatják a vállalatok növekedését


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Visszavetik a cégek növekedési kilátásait az elhúzódó szerződéskötési folyamatok, hiszen egy késve vagy hiányosan elkészített szerződés akár egy fontos üzletet is veszélybe sodorhat – állapítja meg az EY és a Harvard Law School Center 1000 jogi szakértő bevonásával készült közös kutatása. 

A szerződések lassú és szakszerűtlen előkészítése nagyban akadályozza a sikeres üzletkötést a vezetők többsége (57%) szerint. Ennek egyik fő oka a kutatás szerint, hogy a cégek kétharmada (68%) nem használ semmilyen sablont vagy útmutatót a megállapodások megírásakor. A jogi osztályok leterheltségét mutatja az is, hogy a válaszadók közel felének (49%) nincs bevett módszere a szerződések tárolására, sőt háromnegyedük (78%) a vállalt kötelezettségeik teljesítését sem tudja megfelelően nyomon követni.

Mivel ezek az adminisztratív problémák komoly pénzügyi veszteséget is okozhatnak, ezért a vállalkozások döntő többsége (92%) igyekszik változtatni szerződéskezelési gyakorlatán. A megfelelő rendszerek bevezetése nélkül azonban ezek a próbálkozások szinte mindenhol (98%) jelentős akadályokba ütköznek, harmaduk (38%) pedig kudarcot is vall.

„A szerződések jelentik minden üzlet alapját, meghatározzák a növekedés és a kockázatkezelés módját. Ebből eredően bár a szervezetek számára elengedhetetlenül fontos, hogy a szerződéskötési folyamat minden részletére vonatkozóan hatékony eljárásokkal rendelkezzenek (a tárgyalástól kezdve a végrehajtásig, a szerződéses kapcsolat megújításától az újabb együttműködések létrehozásáig), a jogi támogató területnek minden esetben mérlegelnie kell az üzlet által megkívánt gyorsaságot és rugalmasságot is” – emelte ki dr. Losonci András, a Vámosi-Nagy Ernst & Young Ügyvédi Iroda ügyvédje.


Kapcsolódó cikkek

2024. március 28.

A törvényességi felügyeleti eljárás és a kényszertörlés viszonya

A cégnyilvánosságról, a bírósági cégeljárásról és a végelszámolásról szóló 2006. évi V. törvény (Ctv.) szabályozza a törvényességi eljárást, illetve az ahhoz bizonyos értelemben szorosan kapcsolódó kényszertörlési eljárást. A törvényességi felügyeleti eljárás célja, hogy a cégnyilvántartás közhitelességének biztosítása érdekében a cégbíróság intézkedéseivel a cég törvényes működését kikényszerítse.

2024. március 25.

Az EU vizsgálatot indított az Apple, a Google és a Meta ellen

Az Európai Bizottság vizsgálatot indított az Apple, a Google és a Meta ellen, hogy megfeleltek-e a digitális piacokról szóló szabályozásnak (DMA) – jelentette be Margrethe Vestager digitális korra felkészült Európáért felelős uniós biztos hétfőn.

2024. március 25.

Duna House: a tavalyinál 7 százalékkal költöttek többet ingatlanvásárlásra az év elején

Országos átlagban a tavalyinál 7 százalékkal többet, csaknem 43 millió forintot fordítottak otthonteremtésre a vásárlók 2024 elején. Az átlagos négyzetméterárak alapján azonban 30 millió forint is elegendő lehet a vizsgált vármegyeszékhelyeken, akár ház, akár lakás legyen is az ingatlancél – közölte a Duna House ingatlanforgalmazó értékesítési adatai alapján hétfőn.