Az ESG-kockázatok mérését javasolja az MNB a bankoknak


A Magyar Nemzeti Bank (MNB) ajánlást adott ki, amelynek alapján a hitelező pénzügyi szervezeteknek hitelnyújtás előtt kérdőívben kell felmérni a kölcsönt igénylő vállalatok környezeti, társadalmi és vállalatirányítási (ESG) kockázatait, mivel kockázatkezelési folyamataikban ezeket is figyelembe kell majd venniük. A felügyeleti elvárást 2025 júliusától az 500 millió forintot meghaladó céges hitelkihelyezések esetében kell alkalmazni, majd a következő években fokozatosan egyre alacsonyabb szerződéses összegeknél is – jelentette be hétfői közleményében a jegybank.

Az ajánlás szerint az egységes szövegű és szempontú kérdőív célja, hogy az érintett pénzügyi szervezetek – és rajtuk keresztül maguk a hiteligénylő vállalatok is – a hitelbírálat során fel tudják mérni az ESG szempontú kockázatokat. A kérdőíves felmérés az első lépés ahhoz, hogy az ESG-kockázatok beépüljenek a hitelnyújtók kockázatkezelési folyamataiba.

Az ajánlás kiadását megelőzően az MNB – az érintett pénzügyi piaci és vállalati érdekképviseletek, államigazgatási szereplők mellett – egyeztetett a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatóságával is. Utóbbi együttműködés során az MNB összehangolta a minimum kérdéssort a hazai jogszabályok által előírt fenntarthatósági átvilágítási célú ESG-beszámoló követelményeivel, ami jelentősen csökkenti a hitelkérelmező vállalatok adminisztratív terheit – tette hozza közleményében az MNB.

A felügyeleti szabályozás több lépcsőben lép életbe. A kérdőívet 2025. júliustól az 500 millió forintnál (illetve itthoni székhellyel nem rendelkező külföldi hiteligénylő vállalatok esetében 1 millió eurónál) nagyobb összegű, 2026. júliustól a 350 millió forintnál nagyobb, 2027. júliustól a 200 millió forintnál nagyobb, 2028. júliustól pedig a 100 millió forintot meghaladó vállalati hitelkihelyezéseknél kell alkalmazni. Az MNB hitelezési statisztikai adatai szerint a következő két évben így a szabályozás csak néhány ezer nagyobb méretű – vélhetően többségében ESG-ismeretekkel és szakértőkkel rendelkező – vállalatot érint.

Az ajánlás – az érintett vállalati ügyfelek felkészítése érdekében – elvárja, hogy a pénzügyi szervezetek 2025. január 1-jétől honlapjukon tegyenek közzé tájékoztatót, amelyben felhívják az ügyfelek figyelmét az ESG információk gyűjtésével kapcsolatos elvárásaikra – ismertette az MNB.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2023. november 8.

Az ESG-minősítések megbízhatósága és szabályozása

Alábbi cikkében a szerző arra keresi a választ, mennyire irányadó a valóban „fenntartható”, azaz jó ESG-értékelést kapott cégek minősítése, és e területen mi lehet a jövő útja az Európai Unióban.
2023. augusztus 22.

A cégek közel fele figyelembe veszi az ESG-szempontokat

A középvállalatok közel fele már figyelembe veszi az ES-szempontokat a beszállítók kiválasztásánál, és több mint egyharmaduk már most is igényel erre vonatkozó adatszolgáltatást – közölte a Makronóm Intézet saját kutatása alapján.
2024. január 15.

A magyar ESG törvény hatásai: széles körben érinti a hazai vállalkozásokat

A 2024 január 1-től hatályos hazai ESG törvény nagy hatással lesz a hazai vállalkozások életére. Aki időben lép az előnyhöz juthat, aki elkésik az hatalmas hátrányba kerül. Számos új betűszót kell megtanulni a vállalatvezetőknek, hogy ne egy fontos tárgyaláson hallják ezeket először.