Az igazságügyi miniszter a Facebookon jelentette be, mennyi adót fizetett a Facebook


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Varga Judit igazságügyi miniszter „fontos és jó irányba tett lépésről” számolt be a nagy technológiai cégekkel történő törvényes és rendezett együttműködésben a Facebook-oldalán.

Varga Judit a bejegyzésében ismertette, hogy a Facebook 3,8 milliárd forint reklámadót fizetett be a magyar költségvetésbe, ezzel – minden Magyarországon törvényesen működő vállalathoz hasonlóan – eleget téve közteherviselési kötelezettségének.

Sokan azt állították, hogy a technológiai cégek nem tartják majd be a magyar szabályokat, mostantól viszont joggal feltételezhető, hogy a technológiai cégek is a törvényes működés mellett köteleződtek el – vélekedett.

A miniszter bejegyzése szerint az Igazságügyi Minisztérium (IM) a nagy technológiai cégek átlátható, ellenőrizhető és törvényes működését szeretné elérni. Semmi mást, mint ami minden cégre, nagyvállalatra vagy kisvállalkozóra is vonatkozik Magyarországon – írta.

Hozzátette: az IM továbbra is részt vesz az Európai Unió hasonló irányú szabályozásának előkészítésében.


Kapcsolódó cikkek

2020. október 8.

Együttműködik az Igazságügyi Minisztérium és a Gazdasági Versenyhivatal

Együttműködési megállapodást írt alá az Igazságügyi Minisztérium (IM) és a Gazdasági Versenyhivatal (GVH), a kooperáció elősegíti a két szervezet szakmai munkáját a tisztességes verseny megteremtése érdekében valamennyi gazdasági szektorra kiterjedően – közölte a versenyhatóság.