Csak a Cégközlönyben jelenhet meg a cég közleménye?


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A címben feltett kérdésre a jelen cikk szerzője, Dr. Zalavári György ügyvéd szerint a válasz egyszerű: „Nem, más online felületen is közzé tehető a gazdasági társaság hivatalos közleménye.” De miért is fontos ez?

Alapesetben a cégnyilvánosságról, a bírósági cégeljárásról és a végelszámolásról szóló 2006. évi V. törvény (Ctv.) szerint a cégeljárás két fontos elemét, a cégnyilvánosságot és a közhitelességet garantálja a közlemények megjelenése és a mindenki számára biztosított elérhetősége. Ez ezért lényeges, mert a gazdaság működése során mind a vállalkozások, mind a fogyasztók fontos érdeke, hogy könnyen, megbízható információhoz férhessenek hozzá a cégek működéséról, képviselőiről, tulajdonosairól. Ezen elvek érvényesülését a törvény szerint a cégbíróság, a céginformációs szolgálat, valamint a Cégközlönyben történő közzététel biztosítja és ez szolgálja azt is, hogy a piac szereplői hiteles információk birtokában hozhatnak döntéseket.

A Cégközlöny az igazságügyért felelős miniszter által vezetett minisztérium hivatalos lapja, amely elektronikus formában jelenik meg a cegkozlony.hu internetes oldalon.  Az egyes lapszámaiba való betekintés, a lapszámok letöltése és a keresőprogram használata ingyenes mindenki számára.

A cégek létrejöttével, adataik módosításával, megszűnésükkel kapcsolatos cégbírósági végzések és a cégek közvetlenül közzétett közleményei (például az átalakulások kapcsán) képezik főként a Cégközlöny tartalmát.

De dönthet úgy a gazdasági társaság, hogy a Cégközlöny helyett a közleményeket a cég honlapján teszi közzé. Ez ugyanúgy megfelelő közzétételnek minősül, azzal, hogy a közzététel igazolásaként a cég a honlap közzététel céljára szolgáló helyének pontos megjelölését köteles megadni. Ahhoz, hogy a cég ezen lehetőséggel élhessen, ezt a döntését és az elektronikus elérhetőségét, honlapját a cégjegyzéknek előzetesen be kell jelentenie. A honlapon való közzététellel egyidejűleg a cégnek a közleményeit az ismert hitelezői számára közvetlenül, elektronikus úton is meg kell küldenie, ha azt ismerik.

A cég köteles a bejelentett, a közlemények megjelentetésére fenntartott honlapját folyamatosan működtetni, és a közlemények megtörténtének időpontját a honlapom fel kell tüntetnie.

Ha bármely cég Cégközlönyben vagy honlapján megjelent közleményei kapcsán kérdése merül fel, keresse szakértőnket annak megválaszolására.

A cikk szerzője dr. Zalavári György senior partner ügyvéd. Az Ecovis Hungary Legal a Jogászvilág.hu szakmai partnere.

ECOVIS 202107


Kapcsolódó cikkek

2024. április 19.

Jogi tudatosság a profit érdekében

Megalakult a KKVHÁZ Jogi Bizottsága Dr. Gábriel Gyula ügyvéd vezetésével, aki a Bogsch és Társai Ügyvédi Iroda irodavezetője. A Bizottság célja, hogy felhívja a KKV-k figyelmet a jogi tudatosságra, hogy a jogi munka ne legyen tűzoltás.

2024. április 15.

Felszámolná a nemek közötti bérszakadékot az EU

A bérek átláthatóságáról szóló európai uniós irányelv hamarosan részletes jelentésre kötelezi a közép- és nagyvállalatokat a női és a férfi dolgozóik fizetéséről. Az Európai Bizottság döntése értelmében a kikért adatok alapján akár bírósági pert is indíthatnak majd a hátrányosan érintett alkalmazottak – hívja fel a figyelmet az EY. A tanácsadócég kollégái arra ösztönzik a társaságokat, hogy minél hamarabb világítsák át a szervezetüket, és szükség esetén tegyék meg a bérszakadék megszüntetéséhez vezető lépéséket.