Csökkentette a Bayer bírságát a GVH


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A versenyhivatal jelentős kedvezményeket nyújt a kiszabandó bírság összegéből a jogsértésüket elismerő, tevőleges jóvátételt tanúsító vagy megfelelési programot kidolgozó vállalkozásoknak.

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) megállapította, hogy a Bayer Hungária Kft. megtévesztette a fogyasztókat Berocca elnevezésű termékeinek népszerűsítésekor, a kiszabott bírság a jogsértés elismerése miatt több mint felével csökkent, így is 95 millió forint lett.

A GVH közleménye szerint a Bayer Hungária Kft. Berocca Performance vény nélkül kapható gyógyszerének és Berocca pezsgőtabletta étrend-kiegészítőjének reklámjai megtévesztők voltak, egyes tájékoztatásai pedig nem feleltek meg az ágazati előírásoknak.

A GVH megállapította: a pezsgőtabletta reklámjaiban az európai közösségi jog által engedélyezett, valós és igazolt hatásnál többet – „pörgős” napot, maximális teljesítményt  – ígértek. Nem tüntették fel továbbá, hogy a teljesítménynövelés mely összetevőnek tulajdonítható. A gyógyszerrel összefüggésben pedig a termékkategória feltüntetésének hiányát kifogásolta a hatóság.

A hivatal kifogásolta azt az állítást is a reklámban, hogy a termék rövid időn belül segítséget nyújthat, mivel ez nem állt összhangban alkalmazási előírással, amely szerint a hatáshoz négyhetes szedés szükséges.

A tájékoztatás szerint a versenyhivatal jelentős kedvezményeket nyújt a kiszabandó bírság összegéből a jogsértésüket elismerő, tevőleges jóvátételt tanúsító vagy megfelelési programot kidolgozó vállalkozásoknak. A jogsértések egy részének elismerésére, illetve a már megvalósított megfelelési erőfeszítésekre, az ügyben kirótt bírság végül a csökkentő tételek nélküli összeg kevesebb, mint a fele lett – tájékoztatott a GVH.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. április 19.

Jogi tudatosság a profit érdekében

Megalakult a KKVHÁZ Jogi Bizottsága Dr. Gábriel Gyula ügyvéd vezetésével, aki a Bogsch és Társai Ügyvédi Iroda irodavezetője. A Bizottság célja, hogy felhívja a KKV-k figyelmet a jogi tudatosságra, hogy a jogi munka ne legyen tűzoltás.

2024. április 15.

Felszámolná a nemek közötti bérszakadékot az EU

A bérek átláthatóságáról szóló európai uniós irányelv hamarosan részletes jelentésre kötelezi a közép- és nagyvállalatokat a női és a férfi dolgozóik fizetéséről. Az Európai Bizottság döntése értelmében a kikért adatok alapján akár bírósági pert is indíthatnak majd a hátrányosan érintett alkalmazottak – hívja fel a figyelmet az EY. A tanácsadócég kollégái arra ösztönzik a társaságokat, hogy minél hamarabb világítsák át a szervezetüket, és szükség esetén tegyék meg a bérszakadék megszüntetéséhez vezető lépéséket.