Együttműködik a GVH és a Miniszterelnökség a közbeszerzési kartellek feltárásában


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Együttműködési megállapodást írt alá a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) a Miniszterelnökséggel a közbeszerzési kartellek hatékonyabb feltárása érdekében – közölte a GVH.

A szakmai együttműködés célja a közbeszerzések tisztaságának biztosítása – írták.

A megállapodás alapján a Miniszterelnökség tájékoztatja a versenyhivatalt, ha közbeszerzési ellenőrzései során versenykorlátozásra utaló jeleket észlel, a versenyhatóság pedig kivizsgálja a minisztériumtól kapott jelzéseket.

A Miniszterelnökség biztosítja, hogy a versenyhatóság kérése esetén hozzáférjen a kartellgyanúk felderítéséhez szükséges adatokhoz a közbeszerzési és koncessziós beszerzési eljárások lebonyolítására szolgáló, általa felügyelt elektronikus közbeszerzési rendszerből.

A GVH emellett a kartellek felderítésével foglalkozó szakembereinek előadásaival segíti a minisztérium közbeszerzési felügyeletért és ellenőrzésekért felelős szervezeti egységének munkatársait a kartellezésre utaló jelek felismerésében – áll a közleményben.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2020. április 29.

2,5 milliárd forintos GVH-bírságot kapott a Booking.com

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) 2,5 milliárd forintos bírságot szabott ki a Booking.com online szállásfoglaló portál üzemeltetőjére, egyúttal megtiltotta a holland vállalatnak agresszív értékesítési módszereinek folytatását – közölte a versenyhivatal.