Engedékenységi politika kartellezés ellen


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Megjelentek a kartellek feltárásában kulcsfontosságú engedékenységi politika jogintézményének részletszabályai, valamint a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) jogalkalmazási gyakorlata.


Az engedékenységi politika lényege, hogy aki feltárja a kartellt, kiszáll belőle, és bizonyítékot szolgáltat, valamint együttműködik a versenyhatósággal, az mentesülhet a bírság alól vagy alacsonyabb bírságra számíthat.

A tájékoztatás szerint a GVH és a Versenytanács elnökeinek június 7-én hatályba lépett közös közleménye érthetően és egyértelműen mutatja be a jogintézményt, ezzel is ösztönözve a vállalkozásokat engedékenységi kérelmek benyújtására.

Mint írták, a kartellek feltárásánál gyakran a „hallgatás megtörése”, így a döntő bizonyítékok feltárása és megszerzése a sikeres fellépés kulcsa. A versenyhatóságok leghatékonyabban maguktól az érintettektől juthatnak információhoz – ennek egyik eszköze az engedékenységi politika. Az Európai Bizottság éppen az engedékenységi politika alkalmazásával tárja fel a kartellügyek mintegy 90 százalékát.

A GVH engedékenységi politikájának részletszabályai korábban a hivatal engedékenységi tájékoztatójában jelentek meg. A mostani közlemény a korábbi engedékenységi tájékoztató szabályait veszi át, de egyes kérdéseket a korábbiaknál részletesebben szabályoz.

A GVH reményei szerint a jövőben már Magyarországon is az engedékenységi politika keretei között zárul majd a kartelleljárások többsége, így lehetővé válik, hogy a GVH további jogsértések felderítésére fordítsa erőforrásait.

(Forrás: MTI)

Kommentár a közbeszerzési törvényhez

Előrendelés 25% kedvezménnyel!
A kommentár könyv formátuma most 19 900 Ft + 5% áfa (20 895 Ft) helyett 14 900 Ft + 5% (15 645 Ft) áron rendelhető elő.

Várható megjelenés: 2016. június

Megrendelés >>


Kapcsolódó cikkek

2024. március 28.

A törvényességi felügyeleti eljárás és a kényszertörlés viszonya

A cégnyilvánosságról, a bírósági cégeljárásról és a végelszámolásról szóló 2006. évi V. törvény (Ctv.) szabályozza a törvényességi eljárást, illetve az ahhoz bizonyos értelemben szorosan kapcsolódó kényszertörlési eljárást. A törvényességi felügyeleti eljárás célja, hogy a cégnyilvántartás közhitelességének biztosítása érdekében a cégbíróság intézkedéseivel a cég törvényes működését kikényszerítse.

2024. március 25.

Az EU vizsgálatot indított az Apple, a Google és a Meta ellen

Az Európai Bizottság vizsgálatot indított az Apple, a Google és a Meta ellen, hogy megfeleltek-e a digitális piacokról szóló szabályozásnak (DMA) – jelentette be Margrethe Vestager digitális korra felkészült Európáért felelős uniós biztos hétfőn.

2024. március 25.

Duna House: a tavalyinál 7 százalékkal költöttek többet ingatlanvásárlásra az év elején

Országos átlagban a tavalyinál 7 százalékkal többet, csaknem 43 millió forintot fordítottak otthonteremtésre a vásárlók 2024 elején. Az átlagos négyzetméterárak alapján azonban 30 millió forint is elegendő lehet a vizsgált vármegyeszékhelyeken, akár ház, akár lakás legyen is az ingatlancél – közölte a Duna House ingatlanforgalmazó értékesítési adatai alapján hétfőn.